Évről évre községről községre figyelemmel kísérhetjük őket, kacagunk a poénjaikon, tapsolunk nekik, és közben sejtjük, micsoda erőfeszítés rejlik emögött a gyakran könnyednek tűnő nyári produkció mögött. Mivel a legtöbbjük nagyon fiatal, zömmel főiskolás – akiket, persze, minden alkalommal néhány tapasztalt társuk is segít –, sorozatunkban rövid portréinterjúkon keresztül igyekszünk bemutatni a szerep mögött a színészt és az embert is.
Rókus Zoltán azt megelőzően, hogy a Művészeti Akadémiára iratkozott volna, szinte egyáltalán nem foglalkozott színjátszással. A Szép Szó Táborban került közelebb a színpadhoz, amely azonban olyannyira magával ragadta, hogy nem sokkal később már a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Táborában találta magát, ahol olyan maradandó élményekkel gazdagodott, amelyek hatására egyre inkább úgy érezte, olyan irányban kell folytatnia az útját, amely közelebb viheti a színművészethez. Ezért döntött úgy, hogy megpróbálja a felvételit a Művészeti Akadémia színész szakára, ami sikerült is neki. Azóta visszatérő vendége Kavillónak.
– Harmadszor veszek részt a Tanyaszínház előadásának elkészítésében, és az idei Tanyaszínház azért más, mint az eddigiek, mert hirtelen mi lettünk a „nagyok”, eddig ugyanis mindig voltak nálunk idősebbek, most viszont már nekünk kell fejben tartanunk mindent, és nekünk kell irányítgatnunk a nálunk fiatalabbakat, ami értelemszerűen sok pluszfeladatot és némi pluszfelelősséget is ró ránk. Az idei próbafolyamat napjai eléggé mozgalmasak voltak számomra, hiszen a próbafolyamat során többen is úgy döntöttünk, edzéssel igyekszünk majd kitölteni a napjaink egy részét, aminek köszönhetően gyakorlatilag reggeltől estig be volt osztva az időnk – magyarázza Zoltán, aki számára a Tanyaszínház varázsa mindenekelőtt a csend és a nyugalom megélésében rejlik. – Egyetemistaként sokakhoz hasonlóan jómagam is hajlamos vagyok arra, hogy átvegyem azt az életformát, amit a nagyváros kínál az ember számára. Kavillón viszont kiszakadhatok a megszokott életvitelből, és belecsöppenhetek egy egészen más világba, egy olyan világba, ahol a betonrengeteg helyett hatalmas kukoricatáblák vesznek körül, és ahol olyan csöndet és nyugalmat találhatok magamnak, amilyet a nagyvárosi mindennapok során sehol sem tudok találni, és ez minden évben igazi ajándék számomra – fogalmaz Zoltán, aki nem tagadja, a turné mindannyiukban másként és másként csapódik le. – Vannak, akik már az elejétől fogva a turné kezdetét várják, mások inkább élvezik a kavillói nyugalmat. Jómagam inkább az utóbbi csoportba tartozom. Annak ellenére, hogy nagyon szeretem azt, hogy minden este más és más településen játszhatunk, és a nézők soraiban gyakran régi ismerősökre is bukkanhatunk, az utazás, a pakolás, a színpadállítás, a színpadbontás és az egyéb teendők, amelyek mindennap ugyanúgy zajlanak, némiképp egyhangúvá és monotonná teszik számomra a turné napjait, de persze a közönség soraiban helyet foglalók arcán megjelenő mosoly és őszinte tetszésnyilvánítás mindenért kárpótol bennünket – hangsúlyozza Zoltán, akit saját bevallása szerint egyre inkább foglalkoztat a rendezés gondolata is, éppen ezért azt sem tartja kizártnak, hogy a színművészeti tanulmányai befejezése után rendezői szakon tanuljon tovább, ez azonban egyelőre csupán távlati terv, jelenleg az a legfőbb célja, hogy a Tanyaszínház csapatának többi tagjával együtt minél több szép pillanatot és maradandó élményt szerezzen a vajdasági magyar közönségnek.
