Hullámtörés címmel mutatja be ma este legújabb előadását a Zentai Magyar Kamaraszínház, amelynek színésznője, Lőrinc Tímea Oláh Tamás rendezésében állította színpadra a sajátos hangvételű történetet, amely egyebek mellett azokra a kérdésekre keresi a választ, hol vannak a szerelem határai, mi az, amit még képesek vagyunk megtenni a másikért, és mi az, amitől már meghátrálunk. Az előadás alapjául szolgáló darabot Lars von Trier azonos című filmje alapján Lőrinc Tímea és Oláh Tamás írta.
– A Hullámtörés című előadás alapjául szolgáló történet főszereplője egy lány, Bess, aki nagyon szerelmes, és aki mindent megtenne a szerelméért, elsősorban persze olyan dolgokat, amelyek szerinte és az általa képviselt értékrend szerint helyesek. Aztán amikor a férje, Jan egy baleset következtében nyaktól lefelé lebénul, arra kéri a lányt, hogy mentse őt meg. A nagy kérdés persze az, hogy sikerül-e megmentenie a szerelmét, amire a választ ezúttal nem árulom el, annak ellenére, hogy azok, akik látták a filmet, nyilvánvalóan tisztában vannak vele – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Lőrinc Tímea, aki elmondta, régóta szerette volna egyedül is kipróbálni magát a színpadon, azt azonban mégsem merte felvállalni, hogy teljesen egyedül vágjon neki a munkának, ezért mindenképpen szeretett volna egy olyan személyt felkérni arra, hogy segítsen neki, akiben megbízik, és akivel már régóta szeretne együtt dolgozni.
– Tamással már korábban is beszélgettünk arról, milyen jó lenne közösen létrehozni egy előadást, igaz, akkoriban még egészen más típusú szövegekben gondolkodtunk, mint amit most színpadra állítottunk, és ezért nagyon örültem, amikor igent mondott a felkérésemre, és úgy gondolom, hogy mind az előadás alapjául szolgáló szöveg megalkotása, mind az előadás próbafolyamata során nagyon eredményesen tudtunk együtt dolgozni – tette hozzá Tímea, akivel mindebben Oláh Tamás is egyetértett.
– Filmet színpadra alkalmazni mindig nagy kihívást jelent az alkotók számára, hiszen nagy kérdés, hogy sikerül-e nekik valami újat mondani a filmhez képest. De ez szinte minden adaptáció kapcsán elmondható, hiszen az alkotóknak mindig választ kell tudniuk adni arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy színpadra álmodják az adott szöveget. A mi esetünkben az volt a különösen izgalmas, hogy addig, amíg a filmnek több szereplője van, mi csupán egyetlen egy szereplővel dolgozunk. Ami mindezt még izgalmasabbá tette, az az volt, hogy Bess a filmben nagyon keveset beszél, nálunk viszont végig beszélnie kell. Az első és legfontosabb feladatunk éppen ezért az volt, hogy megalkossuk ennek a lánynak a nyelvét, mégpedig olyan módon, hogy az a filmből, illetve annak a dialógusaiból induljon ki, ugyanakkor annál sokkal sokrétűbb, sokkal gazdagabb legyen. Miután megtaláltuk a nyelvét, úgy gondoltuk, el kell mesélnünk a történetet az ő szemszögéből. Amíg a film objektíven fogalmaz, addig az előadás esetében egy igen szubjektív fogalmazásmód jelenik meg, hiszen itt nem puszta narrációról van szó, hanem a gondolatok kivetüléséről – magyarázta Tamás.
– A szöveget úgy próbáltuk megalkotni, hogy teljes mértékben kövesse a film történetét, viszont annak köszönhetően, hogy az előadásban teljesen egyedül vagyok a színpadon, nagyon nagy különbség van a film és az előadás között. Az utóbbi esetében a néző kizárólag rajtam keresztül, az én szemszögemből látva ismeri meg a történetet, a filmben viszont vannak olyan részek is, amelyek csupán a történet elmesélése miatt fontosak, éppen ezért egyes jeleneteket teljesen ki is kellett hagynunk amiatt, mert azokról Bess nem is tud – fogalmazott Tímea.
– Trier filmje nagyon fontos erkölcsi kérdéseket feszeget. Az azonban nagyon változó, hogy mi miként viszonyulunk ezekhez a kérdésekhez. Azt gondolom, hogy ha meg tudjuk mutatni azt, hogy az előadó döntései nem feltétlenül egyeznek meg a szerepnek a döntéseivel, és ha folyamatosan meg is tudjuk kérdőjelezni azokat az állításokat, amelyeket a színpadon teszünk, akkor az egészen izgalmas feszültségeket kelthet az előadó és a szerep között. Ami minket nagyon érdekelt az előadás készítése során, az annak a játéka volt, hogy az előadó miként tudja elhagyni a szerepet, és ha ezt megteszi, akkor milyen távolságra kerül tőle – hangsúlyozta Tamás, hozzáfűzve, reményeik szerint mindez a nézők számára is igazán izgalmas lesz majd.
– Mivel az előadás olyan témákkal is foglalkozik, amelyek a legkisebbeket nem igazán szólítják meg, ezért tizenhat éven felülieknek ajánljuk, ugyanis úgy érezzük, kell valamiféle érettség ehhez a történethez. Szűk célközönsége azonban nincs az előadásnak, amely nem egy szórakoztató produkció, hanem egy olyan történet, amely mindenkit próbára tesz, és éppen ezért mindenkit rendkívül izgalmas utazásra invitál – hangsúlyozta Tamás, hozzátéve, minden érdeklődőt szeretettel várnak a Zentai Magyar Kamaraszínházba a Hullámtörés című előadás bemutatójára.
