László Sándor
Holnap, szerdán 18 órai kezdettel mutatja be legújabb előadását a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata, amelynek tagjai Fazekas Mihály Lúdas Matyi című művét vitték színre László Sándor rendezésében. Az előadás szereplői Dévai Zoltán, Lőrinc Tímea, Nešić Máté, Papp Arnold, Rutonić Róbert és Virág György; dramaturgként Góli Kornélia, zenei munkatársként Virág György segítette a rendező munkáját, a színpadi látvány megvalósításában pedig Rutonić Róbert működött közre.
– Amikor a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója felkért, hogy rendezzek náluk, az volt a határozott elképzelése, hogy gyermekeknek szóló előadást készítsünk. Miután több ötletet is felvetettem, köztük a Lúdas Matyit is – habár ha jól emlékszem, az volt a legutolsó, amit ajánlottam, ugyanis nyolc-tíz évvel ezelőtt már rendeztem ezt a szöveget a Tanyaszínházban –, az igazgató választása éppen erre a darabra esett, aminek valamennyien nagyon megörültünk – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva László Sándor, aki elmondta, ezúttal azonban nem a jól ismert változatok közül választottak, hanem Fazekas Mihály szövegéhez nyúltak vissza, amit igyekeztek meghagyni eredeti formájában.
– Az eredeti szöveg sem olvasva, sem előadva nem tekinthető könnyűnek. Gyönyörű ugyan a nyelvezete, ám egy nyolc-tíz éves gyermek önmagában már minden valószínűség szerint nem igazán tudna vele mit kezdeni, mert olyan kifejezések tömkelegét tartalmazza, amelyeket ma már nem nagyon használunk a mindennapi beszéd során. De pontosan emiatt tartottuk izgalmasnak Góli Kornéliával ezt a szöveget. Arra gondoltunk ugyanis, hogy rendkívül jó lenne, ha ilyen módon próbálnánk meg összekötni a jelenünket a múltunkkal. A jelenünk ugyanis érzésem szerint kevéssé meghatározható, sőt, olykor kifejezetten sekélyesnek vagy éppen felszínesnek tűnő, a múltunk viszont igazán tartalmas, és úgy éreztük, általa talán némiképp hozzájárulhatunk a jelenünk tartalmasabbá tételéhez is. Az egész előadás arra épül, hogy megpróbáljuk összefésülni a hagyományt a kortárs művészettel, ráadásul úgy, hogy mindeközben sokkal inkább a kreativitásra és a fantáziára helyezzük a hangsúlyt, mintsem arra, hogy egy kész világot mutassunk be a nézők számára. Ezalatt azt értem, hogy a színpad, a tér, a díszlet, a jelmezek csupán lehetőséget kínálnak arra, hogy elképzeljük, milyen is valójában mindaz, amiről szó van, és ezért tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy semmi sem az, aminek látszik. Rengeteg tárgyat használunk, amelyeket a saját belátásunk szerint próbálunk alkalmazni, hiszen ha a gyermek egy kerékpárt történetesen lóként él meg, akkor lovagolhat rajta, és akár el is vágtathat vele a végtelenbe. Mindez természetesen a színészek számára is nagy kihívást jelent, ugyanakkor azt gondolom, hogy a közönség soraiban helyet foglalók számára is nagy kihívást jelent majd, hiszen egy kicsit rákényszerítjük őket arra, hogy használják a fantáziájukat, és ne csak azt lássák, amit valóban látnak, hanem azt is, amit látni szeretnének – magyarázta az előadás rendezője, aki elmondta, különleges élményt jelentett számára, hogy újra együtt dolgozhatott egykori tanítványaival, akiknek néhány éve még osztályvezető tanára volt a Művészeti Akadémián.
– Nagyon izgatottan, sőt, némi lámpalázzal jöttem ide, ugyanis követem a munkásságukat, és távolról úgy éreztem, elégedett lehetek azzal, ahogyan működnek, akárcsak azokkal az eredményekkel, amelyeket elértek. Tisztában voltam azzal, hogy ez már nem az akadémia, ők már nem diákok, hanem felnőtt, alkotó művészek, és éppen emiatt volt bennem némi félelem is. Attól tartottam ugyanis, hogy az összeszokottság miatt, és amiatt, mert rengeteg dolog köt össze bennünket, esetleg nem fogom majd tudni megfelelően kezelni őket. De ezek a félelmeim szerencsére egyáltalán nem igazolódtak be, úgy érzem, nagyon jót dolgoztunk és nagyon jót játszottunk együtt, és mindeközben hihetetlenül büszkeséggel töltött el az, hogy rengeteg olyan dologgal találkozhattam, akár a gondolkodásukban, akár a viselkedésükben vagy a munkához való hozzáállásukban, amikre annak idején én magam tanítottam őket, és amiket négy éven át próbáltam a fejükbe sulykolni. Azt láttam, hogy ma már a sajátjukként bánnak azokkal a hamuban sült pogácsákkal, amiket annak idején a tarisznyájukba raktam, és ez óriási örömmel és büszkeséggel töltött el, illetve tölt el mind a mai napig – fogalmazott László Sándor, hozzátéve, minden érdeklődőt szeretettel várnak a Lúdas Matyi című előadás szerda esti bemutatójára, ugyanis a produkció szerinte héttől hetvenhét éves korig mindenkinek ajánlható.
– Senkinek sem szabad azt gondolnia, hogy ez esetleg egy kizárólag gyermekeknek szóló előadás, ugyanis úgy vélem, a szülők és a nagyszülők is ugyanúgy tudják majd élvezni, ahogyan a gyermekek. Azt, hogy mit kaphatnak a nézők a produkciótól, nyilvánvalóan elsősorban ők maguk fogják tudni megfogalmazni, én csupán a szándékról beszélhetek, az pedig nem más, mint az, hogy egy önfeledt, kreatív, játékos időtöltést biztosítsunk számukra, és egy olyan élményt adjunk nekik, amelyet hazavihetnek, és amelyről másnap is szívesen beszélhetnek, illetve annak a felfedezésnek a lehetőségét is biztosítsuk számukra, mennyire fontos az, hogy az ember most, 2017-ben is találkozni tudjon a múlt néhány olyan morzsájával, amelyek a mába is tökéletesen beleillenek – tette hozzá a Lúdas Matyi című előadás rendezője.
