Kisvárda Város Polgármesterének díját érdemelte ki néhány nappal ezelőtt a Május van, Tisztelt úr… című előadásban nyújtott alakításáért Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésznője a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján. Lőrinc Tímea nem tagadja, nagyon örül a díjnak, különösen azért, mert egy olyan szerepért kapta, amelyben lehetősége nyílt saját határainak a feszegetésére is.
– Nagyon örülök a díjnak, ahogyan mindig minden elismerésnek. Persze, sokan mondják, hogy nem a díjakért kell művelni ezt a szakmát, és ezzel természetesen jómagam is egyetértek, de tagadhatatlan, hogy mindenkinek jólesik, ha elismerik a munkáját. A díjak azt jelentik számomra, hogy másokhoz is eljut a munkám eredménye, és ezáltal eljutok én magam is. A díjak ugyanakkor átsegítenek azokon a periódusokon, amikor elbizonytalanodom, és azt érzem, hogy talán mégsem ezzel a szakmával kellene foglalkoznom, hiszen arra engednek következtetni, hogy talán mégis jó úton haladok – hangsúlyozza Tímea, aki nem tagadja, Kisvárdán technikai szempontból nem éppen a legmegfelelőbb térben játszották az előadást.
– Elég visszhangos, bebeszélhetetlen teremben játszottunk, ráadásul a próbánkat is megzavarták az éppen ballagó diákok. Ennek ellenére azt tapasztaltuk, hogy azok a nézők, akik jó helyről kísérhették, nagyon élvezték a produkciót. Volt például egy idősebb bácsi, aki az előadás után odajött hozzánk, valamennyiünket megajándékozott egy-egy könyvvel, majd elmondta, az addig látott produkciók közül a miénk tetszett neki a legjobban. Ez mindannyiunknak nagyon jólesett – meséli Tímea, akinek igen sokat jelent a Május van, Tisztelt úr… című előadás, hiszen nagyon sokat tanulhatott a próba folyamata során.
– Igen munkás próbafolyamatra emlékszem, és ez azért jó, mert én az ilyeneket szeretem a legjobban. Azokat, amelyek során fizikailag és szellemileg is elmegyünk a végsőkig. Ebben az esetben valóban azt éreztem, hogy lehetőségem van arra, hogy feszegessem a saját határaimat. A fiúkkal kettős szereposztásban próbáltunk, ami azt jelentette, hogy nekem kétszer annyit kellett próbálnom, vagy inkább talán úgy fogalmaznék, hogy kétszer annyi próbalehetőségem volt, mint nekik. Rengeteget tanultam Mezei Kingától, már az asztalnál zajlott próbákon is, amikor még csak a szöveg központozásáról beszéltünk. Kinga azt kérte tőlünk, hogy minden mondatnak találjuk meg a szándékát, azt, hogy mit miért mondunk, akár közvetlenül, akár bújtatottan, annak érdekében, hogy egyetlen mondat se hangozzon el, egyetlen gesztus se történjen meg ok nélkül a színpadon. Próbáltuk Szép Ernő világában megtalálni vagy inkább feltalálni magunkat. A próbafolyamatot éppen ezért mind színészileg, mind a saját fejlődésem szempontjából nagyon fontosnak érzem. Olyannyira nagy kihívásként éltem meg, hogy egészen a főpróba napjáig nem voltam biztos abban, hogy képes vagyok-e megbirkózni vele. Korábban ugyanis soha nem kaptam ekkora feladatot: három egyfelvonásosban három különböző karaktert kell megformálnom, ez azt jelenti, hogy több mint másfél óráig jelen kell lennem a színpadon. Hálás voltam, és mind a mai napig hálás vagyok Kingának, amiért ekkora feladatot bízott rám, hiszen mindig ilyesmire vágytam, és ha kívánhatnék, akkor azt kívánnám, hogy a jövőben is ilyen szerepekhez legyen szerencsém, mert az ilyen előadások után érzem azt, hogy igazán dolgoztam, és azt, hogy jól tettem, hogy ezt a hivatást választottam – magyarázza Tímea, akit egy másik szerepéért, a Lars von Trier azonos című filmje nyomán készült Hullámtörés című monodrámában nyújtott alakításáért az idén Pataki-gyűrű díjra is jelöltek. A Hullámtörés című előadás szintén rendkívül fontos mérföldkő volt az életében.
– A Hullámtöréssel igyekeztem túltenni magam a Május van, Tisztelt Úr! című előadás jelentette kihívásokon is. A monodráma műfaja sokak szerint – és szerintem is – a legembertpróbálóbb feladat egy színész számára, hiszen egyedül kell végigvinnie mindazt, amit máskor csapatban szoktak megvalósítani. Persze itt is volt segítségem, hiszen Oláh Tamást kértem meg arra, hogy rendezze meg a darabot, így a Hullámtörés a közös alkotásunknak tekinthető. A színpadon ugyan egyedül vagyok, de Tamás mindig ott van velem, és az előadás után közösen értékeljük mindazt, ami a színpadon történt. Sokat adok a véleményére, mert nagyon jó szakembernek tartom, és szeretem azt a színházat, amit ő képvisel. A Hullámtörésnek olyan formát választottunk, amit a legjobban szeretek, és a legjobban tudok értékelni a színházban: díszletelemek és kellékek nélkül elmesélem Bess történetét. Bevallom, hihetetlenül örültem annak, amikor megtudtam, hogy ezért az alakításomért jelöltek a Pataki-gyűrű díjra, ahogyan annak is, hogy ennek köszönhetően már másodszor lehetek a jelöltek között. Nagyon fontos visszajelzés ugyanis számomra, hogy két olyan előadásban nyújtott alakításomért kaptam jelölést, amelyeken a legtöbbet dolgoztam. Az egyetemen sokat viccelődtünk azzal, sőt, olykor még most is viccelődünk a kollégáimmal, hogy ha valamit nagyon jól megcsinálunk a színpadon, vagy ha úgy érezzük, hogy most aztán tényleg odatettük magunkat, akkor a színfalak mögött elkezd viszketni az ujjunk, amit olyankor meg kell vakarni, hátha rákerül a gyűrű – magyarázza Tímea, aki számára a nyarat az aktív pihenés határozza majd meg. Az idén is ő vezeti az egyik csoportot a Szép Szó Táborban, ahol az Arany-emlékév kapcsán a tervek szerint elsősorban Arany János alkotásaival foglalkoznak majd, a nyár nagy részében azonban – ahogyan fogalmaz – a Tisza-parton és a crossfitt-teremben lesz megtalálható, szeptembertől pedig indul az új évad, amely számára, reményei szerint, ismét dolgos és kihívásokkal teli lesz.
