Urbán András a régió legjobb, legrangosabb rendezői közé tartozik. Az idei Sterija Játékokon két rendezését is díjazták. A fesztivál fődíját a Neoplanta című produkciója érdemelte ki, amelyet az Újvidéki Színházban állított színpadra, a kritikusok díját a Koštana című előadás kapta, amelyet a szabadkai Népszínház szerb társulatával készített.
Urbán András színházát folyton megpróbálják definiálni. Nekem az a meghatározás tetszik a legjobban, hogy ennyi év után se a rutinból táplálkozik egy-egy előadása.
– Minden előadás olyasvalami a számomra, mint amikor az ember mély vízben tanul meg úszni, tehát a kezdeti fázisban nem tudja teljes pontossággal, hogy munkájának mi lesz a végeredménye, és ez egyfajta állandó próbatétel. Bizonyos értelemben minden előadásért meg kell küzdeni, mert előadásról, nem pedig valaminek a legyártásáról van szó. Ha vannak is hasonlóságok az előadásaim között, ha vannak is ismérvek, amelyek hasonlóak, vagy azonosak, vagy rám jellemző dolgok, azért leginkább minden előadásom más-más – válaszolta jeles rendezőnk, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója.
A 17-18 éves Urbán András hogyan tekintene a jelenlegi énjére?
– Úgy érzem, hogy ugyanazt csinálom, mint amit akkor, amikor kezdtem. Persze, ez nyilván átesett egy fejlődésen, az évek múltával más tapasztalata, más tudása van az embernek, de nagyjából ugyanazok a mechanizmusok, gondolatok működnek bennem, mint 17-18 éves koromban.
Van egy ars poeticája?
– Amit csinálok, az egy ars poetica, azzal, hogy nincs egy megfogalmazott elvrendszerem, nem foglalkoztam ezeknek a dolgoknak a megfogalmazásával. A színpadon történik valami, ezt a közönség nézi, és fontos, hogy ebből a kapcsolatból szülessen meg az az aktualitás, az a jelenlét, amelytől az a tartalom, az a történés élővé válik, aktualizálódik az emberek percepciójában. Azt gondolom, a jó művészet valamilyen értelemben szókimondó, az ember a másik emberről kimond valamilyen igazságot, és ez fontos.
Földrajzi értelemben kitágult az a színházi tér, amelyben rendez: Szabadka, Újvidék, Kolozsvár, Niš, Szeged, Budapest, Ljubljana, Bitola...
– Az utóbbi időben kezdtem el egyfajta regionális rendezővé válni. Nem volt célom, hogy utazó rendező legyek, én mindig egy színházban, egy saját csoportban gondolkodtam, de nyilván úgy alakultak a dolgok, hogy szükségét láttam, hogy éljek ezekkel a lehetőségekkel, elfogadjam a meghívások egy részét. Lehet, hogy újra lesz egy fázis, amikor csak itt fogok dolgozni, de ez most egy olyan időszak, amikor azt hiszem, személy szerint nekem is szükségem van arra, hogy más emberekkel is dolgozzam.
Azokban a napokban, amikor Újvidéken a Sterija zajlott, akkor járt Temesváron, itt, Szabadkán pedig már a Spanyol menyasszony próbái folytak, nem ünnepelte önmagát.
– A Sterija-díjak kapcsán elég sokan cikkeznek most a szerb sajtóban, hogy milyen díjat is kellett volna még megkapnia a munkámnak stb., de mindenesetre én nagyon örülök a két előadás díjának, annak, hogy Elor Emina Sterija-díjas lett, és a Koštana esetében a legjobb zenének járó díjnak. Mint többen kimondták, két olyan előadással voltam jelen a legjobb szerbiai előadások fesztiválján, amely meghatározza ezt az évadot a szerbiai színházi közegben, de nyilvánvaló, hogy meg kell küzdeni a kisebbségi pozícióval, azzal, hogy itt is, mint másutt, sokkal erősebb az a fajta konvencionális, klasszikus vonal, amelyet az emberek többsége és a szakmának nagy része is színpadon látni szeretne. Nyilván nehezebb elfogadni azokat az előadásokat, amelyek nem feltétlenül egyoldalúan szólalnak meg, hanem akár minden irányba, több irányba kritikusak. Nem foglalkoztam az ünnepléssel, túl sok mindent vállaltam az utóbbi időben, és nyilvánvaló, hogy prioritást élvez a Kosztolányi színház vagy a Kosztolányival összefüggő projektumok. Ilyen a Spanyol menyasszony, az a projektum, amely most aktuális, ennek a próbaidőszaka tart most. Mint beszéltünk róla, ez egyfajta vajúdás is.
Lovas Ildikó Spanyol menyasszony című regényéből készülő előadásról van szó, amelyben a Lányt, illetve Olgát 7 színésznő játssza.
-- Kimondottan egy női világot próbálok felállítani, ez azt jelenti, hogy egy olyan világot, amelyet nők játszanak, nők valósítanak meg. Ez fogja meghozni azt a sajátos specifikusságát. Az előadás a női kiszolgáltatottságról szól.
Ez az évad nagyon hangsúlyosan a nőkről szól a Kosztolányi színházban.
– Ez így alakult, habár erre már voltak az előző években is tervek. A Radnóti-előadás, amelyet Béres Márta és Mészáros Gábor játszik, a szerelemről szól, arról, Fannira helyezi a hangsúlyt. Béres Márta nagy kreativitással vett részt ebben a produkcióban. Az Antigoné/Iiszméné már eleve ezt föltételezi, egy női magatartás a hatalommal, illetve a társadalom hatalmi struktúráival szemben, a Spanyol menyasszonyt már említettük, és a következő őszi produkcióban is az előadás vázát egy nővel esett erőszaknak a rekonstrukciója képezi. Mi ezt nem hirdettük meg koncepcióként, hogy ez az év erről szól, ez inkább egy felismerése volt magának a programnak.
Júniusban a fesztiválok ideje, hol mindenhol lép fel a Kosztolányi társulata?
– Kisvárdára megyünk az Ember komédiájával, az Infantra a Rózsákkal, a Thealter fesztiválra szintén a Rózsák című előadással.
Urbán András a MadT táborban előadássorozatot, workshopot tart amatőr rendezőknek, a Thealtert megelőzően főleg dramaturgoknak tart műhelymunkát, a Spanyol menyasszony előadáson is augusztus második felétől tovább fog dolgozni, és mindjárt itt a november, a Desiré Fesztivál.
– A Desiré programja még mindig nagyon képlékeny, ami bizonyos, most is, mint minden évben, egy magyar előadásblokkot tervezünk. Tárgylásokat folytatunk egy horvát színházzal, egy görög csapattal, illetve egy francia produkcióval. Mindig a nyár végén, szeptemberben szoktuk definiálni a konkrét programot. Annyi pozitívumról lehet az idén beszámolni, hogy ez évben sikerült újra elérni a kezdeti költségvetést, olyan értelemben, hogy Szabadka önkormányzata annak a felét adja, 3 millió dinárt, de a Bethlen Gábor Alap 10 millió forinttal támogatja a fesztivált, ami kiteszi a másik felét, valamivel több mint 3 millió dinárt, az NKA másfél millió forinttal, a köztársasági kulturális minisztérium 1 millió dinárral, illetve a tartományi művelődési titkárság 700 ezer dinárral támogatja a fesztivált.
Ez biztonságot jelent.
– Egy fesztiválnak az jelenti a biztonságot, ha folyamatos a támogatás. Ez egy ilyen alkalom most 2014-ben, hogy az évad végére összejött ennyi megítélt támogatás, ami az utóbbi évekhez képest nagyon jó. De hogy jövőre mekkora összeggel rendelkezünk majd, nem tudni. Holott más előadásaim már meghívást kaptak olyan fesztiválokra, amelyek jövőre lesznek megtartva, mi egy kicsit az a fesztivál vagyunk, amely utolsó pillanatban intézkedik, de ilyen az a támogatási rendszer, amelyben létezünk, eleve ezt feltételezi.
A fesztivál szervezésének legnagyobb részét, az előkészületeket, válogatást a Kosztolányi Dezső Színházban dolgozó emberek végzik, habár a színházban van annyi munka, amennyi teljesen lefoglalja az embereket, és a fesztivál szervezése még ráadásként érkezik. Ez egy emberfeletti munka eredménye. Anyagilag tavaly volt a legszűkebb év, de ez nem azt jelenti, hogy gyöngébb volt a fesztivál, arra is nagyon büszkék vagyunk. Sőt külön arra is, hogy amikor a költségvetésünket néztük, nehéz volt elképzelni, hogy ebből hogyan tudunk összehozni valami értékeset, de sikerült. Ilyen értelemben, hozzászokva az előző évek szűkös voltához, az idén igyekszünk, hogy ugyanazok a keretek között tudjunk maradni, és ne kerüljünk adósságokba, mint ahogyan az előző években sajnos ez mindig megtörtént.
