Sebestyén Aba (Molnár Edvárd felvétele)
A szabadkai Népszínház Magyar Társulata május 15-én, azaz pénteken mutatja be Lev Birinszkij komédiáját, a Bolondok táncát, amelyet egy erdélyi vendég, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba rendez. A brassói születésű rendező színészként kezdte pályafutását, a rendezés később jött az életébe, de útja sikerekkel kikövezett, 2012-ben pl. a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a POSZT fődíját nyerte Székely Csaba Bányavirág című műve alapján rendezett előadása. Sokoldalú tevékenységéről sokat elárul, hogy 2004-ben létrehozta és azóta is irányítja a független kortárs színházi műhelyet, a marosvásárhelyi Yorick Stúdiót, illetve tanít a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is. A színész-rendezővel a szabadkai szerepvállalásáról, a Bolondok táncáról és a világpolitikai jelenségek visszásságairól beszélgettünk.
Hogyan került Szabadkára, milyen úton érkezett ez a megkeresés?
– Gyarmati Katával, a társulatvezetővel régebbről ismerjük egymást, igazából egy ideje már tervezünk is valamilyen jellegű szakmai együttműködést, és valahogy így adódott. Persze, ő sem így képzelte el, mondta is, amikor felhívott, de adódott egy helyzet, nekem pedig volt 1-2 napom, hogy eldöntsem, hogy vállalom-e a felkérést, hogy megrendezzem a Bolondok táncát. Katát kinevezték januártól, örökölt egy repertoárt, és ez a darab ott szerepelt, így rendezőt keresett hozzá. Az volt a szerencsés helyzet, hogy ezt a darabot már ismertem, de gondolkodási időt kértem, hiszen elfoglalt vagyok otthon, színházi és egyetemi elkötelezettségeim vannak, a Yorick Stúdiónál projektumaim futnak, tervezések mennek, nem beszélve arról, hogy a családommal is egyeztetnem kellett, hogy ezt hogy tudnánk megoldani, hogy egy előre be nem tervezett felkérésnek mennyiben tudok eleget tenni. Aztán a művészeti igazgatóm beleegyezését adta, az egyetemen a projektumokat elindítottam, a családommal is mindent lebeszéltem, és örülök, hogy itt lehetek, hogy elkezdtük ezt az együttműködést Katával és a társulattal is. Egy kiváló társulattal van dolgom. Nyitott lelkekre és szívekre, kíváncsi tekintetekre találtam itt, ami pedig alapfeltétel számomra a jó munkához.
Mik voltak azok az indokok, amelyek miatt elvállalta a rendezést?
– Érdekelt a darab által feldolgozott téma, mely ráadásul egy kiváló komédiaként van tálalva. Lev Birinszkij valamit nagyon tudott a forradalmak működéséről, a politikai harcokról, a hatalmi viszonyokról, a mindenkori történelmi játszmákról, hiszen ebben a darabban látnok módra félelmetes dolgokat ír meg, amelyeket később a történelem és a történetírás visszaigazolt. Én is megéltem egy forradalmat, rendszerváltást 1989-ben Romániában, és ad absurdum hasonló folyamatok játszódtak le ott is, mint amelyekről Birinszkij beszél. Az abszurd helyzetek izgattak talán leginkább ebben a történetben, illetve ezeknek a helyzeteknek az aktualitása. Milyen veszélyeket rejteget egy szélsőséges eszme végletekig való képviselete? – tettem föl magamban a kérdést. Vagy itt van a korrupció kérdése, minden társadalom megszenved a jelenséggel… Mindenki másnak tünteti fel magát, mint ami. Minden cselekedet mögött önző érdek lapul. Ez már-már a kora drámairodalmát meghaladó problémafelvetés, már-már a ionescói, becketti groteszk és abszurd világ felé mutat az a kép, amelyet és ahogyan Birinszkij felvázol. Mindez egy pikáns, szerelmi háromszöget is magába foglaló történetbe ágyazva. Igazi komédia ez, a francia bulvárdarabok írói technikájával megírt történet, de a felsorolt, ma is aktuális társadalmi problémák is kellő iróniával és öniróniával fűszerezve fellelhetők benne.
Válaszokkal nem tudnak szolgálni, de igyekeznek válaszlehetőségeket nyújtani?
– A darab aktualitását boncolgatva akaratlanul is felmerül az a kérdés például, hogy hogyan történhet meg az, hogy 2015-ben valakik Párizsban bemehetnek egy szerkesztőségbe, és lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkolhatnak? Miért? Minek a nevében? Miféle eszme, miféle ideológia védelme ment fel a brutális gyilkosság ténye, vádja alól? Legyen az vallás, kommunizmus, nacionalizmus vagy bármi…
Továbbá felmerül az a kérdés is a darab kapcsán, hogy került-e a forradalmak által előre a világ? Mit jelent ma számunkra a forradalom? Kik lázadnak kik ellen, és a lázadók mit ajánlanak a meglévő rendszer helyett? Közben nem arról van szó, hogy igazából mindenki csak a hatalmat akarja? És mindeközben hol van a kisember? Hiszen ha végignézünk a történelmen, az összes háborút, nagy forradalmat, minden ideológia mentén végigvitt harcot az egyszerű emberek szenvedték meg leginkább, az egyszerű ember ment a háborúkba, az pusztult el a világháborúkban, a mindenféle forradalmakban. A darab egyik szereplőjének, az egyszerű parasztembert képviselő Nyikitának van egy visszatérő mondata: „A Jóisten könyörületességére kérem, ne hagyják, hogy igazságtalanság történjen velem.” Nahát, ilyen problémákat vet fel ez a darab, ami lehet, hogy első olvasatra nem derül ki, de engem ezeknek a kibontása érdekelt.
Ez egy 110 éves szöveg. Mennyit dolgoztak rajta, hogy elnyerje az önök által megkívánt formáját?
– Rengeteget dolgoztunk a szöveg leporolásán. Első körben Gyarmati Kata is foglalkozott vele, de aztán Brestyánszki Boros Rozival dolgoztunk rajta nagyon sokat. Először levelezés útján ment a diskurzus, és itt is folyamatosan megy a munka. A napokban az utolsó jelenetnek a szövegét alakította át Rozi, hogy minél élesebben, világosabban tudjunk fogalmazni, ami a végkifejletet illeti.
Színészként kezdte a pályafutását. Nem szokott vágyni a rendezései során arra, hogy valamelyik szerepet is magára öltse?
– Ez mindig jelen van, de rendezőként az az izgalmas, hogy akarva-akaratlanul az összes szerep átszűrődik rajtam. Szerintem minden rendező így van vele, csak a színész-rendező hatványozottabban. Egyértelmű, hogy igyekszem úgy rendezni, hogy amit egy figuráról, egy helyzetről gondolok, hallok, az megtörténjen a színészben, de nagyon fontos, hogy a sajátja legyen, belőle szólaljon meg. A színészi munkában a személyességet létfontosságúnak tartom.
Hogyan haladnak a Bolondok táncával?
– Közeledünk a finis felé. Most már nagyon hiányzik, hogy folyamatosan a nagyszínpadon legyünk, de van mit kapálni itt, a kis próbateremben is. Koreográfiákat véglegesítünk, bizonyos zenei betéteket korrigálunk, tanulunk, kisebb jeleneteket tisztítunk, véglegesítünk. Mindig van mit csinálni, de úgy érzem, jó úton haladunk.
