Manipulációk színház és performansz határán

Szerbiai, magyarországi és romániai színházi intézmények, rendezvények, szervezetek együttműködésében kerül színpadra először a Manipulációk című, műhelymunkákon és improvizációkon alapuló előadás, amelynek első bemutatója a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón, a TESZT-en lesz május 23-án, majd 2016 tavaszáig látható lesz a szegedi Thealteren, a szabadkai Desiré Fesztiválon, az újvidéki INFANT-on, illetve a ljubljanai MIT Festen is. A ljubljanai Via Negativa formáció többször is járt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban az utóbbi években, és az egyik ilyen alkalomkor merült fel, hogy a szlovén társulat vezetője, a rendező Bojan Jablanovec irányításával néhány workshop keretében létrehozhatna egy közös produkciót a Thealtert szervező MASZK Egyesület, a TESZT, az INFANT, a Kosztolányi színház és a Via Negativa.

A projektum ötletét tett követte, így január óta egyszer Szegeden, háromszor pedig Szabadkán zajlott műhelymunka a szervezetek által delegált hét színésszel és a rendezővel, a hét-tíz napos összejövetelek során felépült az előadás váza, májusban, az utolsó, temesvári workshopon pedig már a kész produkcióvá gyúrás lesz a feladat. A workshopban résztvevő színészek: Formanek Csaba, Levkó Esztella, Magyari Etelka, Szorcsik Kriszta, Zsolt Imre Mátyás, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor. Mi utóbbi kettővel beszélgettünk a harmadik szabadkai műhelymunka végeztével.

 Konkrétan mikor kezdtetek el a projektummal foglalkozni?

Borisz: – Januárban volt egy hétnapos workshop Szegeden, de az inkább arról szólt, hogy a rendező kiválassza a pályázók közül a megfelelőket, hogy megismerkedjen a színészekkel, illetve mi is az ő munkamódszereivel, szándékaival. Az is egy intenzív munkafolyamat volt, és még most is használjuk azokat az anyagokat, amiket ott találtunk ki.

 Azóta havi rendszerességgel együtt tölt a társaság néhány napot?

Gábor: – Volt februárban, márciusban és áprilisban is egy tíznapos műhelymunka itt, Szabadkán, meg lesz majd még májusban is egy Temesváron, ami után közvetlenül be is mutatjuk a workshop eredményét.

 Hogyan képzeljük el a munkafolyamatot, milyen téma mentén dolgoztatok?

Gábor: – Amikor Szegeden összejöttünk először, megadtak egy témát, ami az adós és hitelező, ami mindenféle kapcsolatra ráhúzható, legyen az érzelmi vagy pénzügyi. Ott ebben a témakörben improvizáltunk és csináltunk különféle gyakorlatokat, majd az első szabadkai együttlétkor is ezzel foglalkoztunk. A harmadik workshopon a rendező szólt, hogy bejön az adós és a hitelező téma mellé az egyezkedés témakör.

Borisz: – Lényegében ezt úgy kell elképzelni, hogy megvolt ez az alaptéma, amely az adós és a hitelező viszonyát próbálja meg felvezetni, de aztán a jelenetek utáni beszélgetések során – amikor megbeszéltük, hogy mi volt jó vagy rossz, hiszen ilyen szerteágazó, sokfelől megközelíthető témában elég szélsőséges dolgok is születnek – rájöttünk, hogy ez a kapcsolat, legyen az vallási, társas vagy pénzügyi, nem jöhet létre, ha nincs meg a bizalom a felek között. A bizalom megszületéséhez pedig szükség van az egyezkedésre. Ezt próbáltuk meg minél inkább kibontani, a jelenetekre ráhúzni, aztán a márciusi műhelymunka végén ébredt rá a rendező, hogy ez az egész végül is a manipulációról szól, és úgy döntöttünk, hogy legyen ez az előadás címe is.

 A műhelymunkáknak az is volt a célkitűzése, hogy megszülessen ez az improvizációkon alapuló előadás?

Gábor: – Ez a rendező így dolgozik. Már régóta nem dolgozik konkrét szövegekkel, legalábbis ez derült ki számunkra, amikor a munkamódszereiről, a színházfilozófiájáról beszélgettünk. Minden egyes előadása így jött létre, hogy különálló etapokban dolgoznak a színészekkel pár napot. A munkamódszerének sarkalatos pontja, hogy improvizálnak egy adott témára, amiből aztán kijön egy nyersanyag, és ebből a nyersanyagból táplálkozva végül összerakja a társak által, a társak segítségével az előadást.

 Ez mennyiben más munka, mint a normál próbafolyamataitok?

Borisz: – Azt tudni kell, hogy Bojan Jablanovec rendezései nem igazán nevezhetők színháznak, de ugyanúgy performansznak se, hanem a kettőt igyekszik ötvözni, és a határokat feszegetni. Vannak benne színházi dolgok, de valamilyen szempontból inkább performanszművészet az egész. Nem is titkolja, hogy szeret ezeknek a határán mozogni.

 Akkor nem is fektettetek le konkrét szöveget, ellenben mindenkinek megvan a konkrét feladata, hogy milyen irányba próbáljon gondolkodni, elmozdulni?

Borisz: – Nem lett szöveg lefektetve, az egészet közösen találjuk, a rendező igazából egy koordinátor, aki vezet bennünket az úton, amit elképzelt. Döntéseket hoz, de tulajdonképpen mi találjuk ki, hogy miből választhat. Arra nyelvezetre, amit ő szeret, a szegedi workshopon kezdett el rávezetni bennünket, hiszen a klasszikus értelemben vett színjátszás nála nem működött. Utána egyre inkább felejtettük el, hogy eljátsszunk bizonyos érzelmeket, konfliktushelyzetre adott reakciókat, mert ezeket mind elvetette, és azt mondta, nem erre kíváncsi.

 Mit mondott, mit vár el tőletek?

Gábor: – Azt várja el tőlünk, hogy gondolkodjunk. Az ő színháza szinte teljesen mentes az érzelmektől, és azt várta el tőlünk, hogy azokat a jeleneteket, amiket improvizáltunk, úgy rakjuk össze, hogy bizonyos logikus vonalat követve, egymás mellé illesztve a jeleneteket, kijöjjön egy egész kép, egy történet, ami nem föltétlenül kapcsolódik egymáshoz. Az a lényeg, hogy legyen egy meghatározott vonalvezetése az előadásnak, ami jellemző az ő színházcsinálására, gondolkodásmódjára, és azt várta el, hogy mi is átvegyük ezt, és mi is ebben gondolkodjunk. Az ő színháza nem az érzelmekről szól, hanem arról, hogy okosan összerakjál egy olyan előadást, ami tud manipulálni.

Nem az a cél tehát, hogy elmeséljetek egy történetet, hanem hogy egy problémakör a lehető legteljesebben ki legyen bontva, a végletekig át legyen járva?

Gábor: – Tulajdonképpen igen. A régi előadásai is egy-egy – színházi, magánéleti vagy politikai – problémakört dolgoznak fel. Ez is úgy alakult, hogy az improvizációk során felmerültek bizonyos problémák, amelyek nemcsak a színházra, hanem az egész életre vonatkoznak. Aktuális kérdések, gondolatok, fogalmak merültek föl, amelyek az előadás elején el vannak mondva valamilyen formában, és utána az egész előadásunk ezekre a gondolatokra, fogalmakra reagál, reflektál.

 Hogy álltok?

Gábor: – Vannak problémás részek, de az volt a cél, hogy ennek a workshopnak a végére az előadás összeálljon úgymond romjaiban, hogy legyen mit vesézgetni, csiszolgatni, továbbgondolni.

Borisz: – Az az izgalmas igazából a munkafolyamatban, hogy rengeteg gondolkodással jár, a rendező nem akar magára hagyatkozni, nem akarja ő kitalálni, hanem azt szeretné, ha mi építenénk föl, hogy az előadás gondolatmenete is rajtunk keresztül szülessen meg.