(Ótos András felvétele)
A vajdasági színházi élet meghatározó személyiségeként a XXVII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján életműdíjat vehetett át László Sándor színész-rendező, az újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára, az Újvidéki Színház korábbi igazgatója, aki az értékelés szerint több évtizedes színészi, rendezői, intézményvezetői és tanári munkája során tanúsított elhivatottsága és szakértelme révén érdemelte ki a rangos elismerést.
– Nagyon nehéz szavakba önteni, mit éreztem a díj átvételekor. Először egy kicsit talán meg is ijedtem tőle, hiszen az ilyen jellegű elismeréseket általában valaminek a lezárásakor szokták odaítélni az embereknek, aztán természetesen sikerült elhessegetnem ezeket a gondolatokat, és most már nagyon örülök annak, hogy megkaphattam ezt a díjat. Igazándiból nem is annyira magának a díjnak örülök, mintsem inkább annak, hogy eszébe jutottam azoknak, akik erről döntöttek. Nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy gondolkodjunk egymásról, és szétnézzünk magunk körül, hiszen ezáltal rádöbbenhetünk arra, hogy vannak körülöttünk olyan emberek, akik már viszonylag sokat letettek az asztalra – magyarázta lapunknak nyilatkozva László Sándor. – Úgy döntöttem, hogy ez a díj az én esetemben nem valaminek a lezárását vagy valaminek a végét fogja jelenteni, hanem inkább egy olyan állomást, amely egyfelől továbblépési lehetőséget kínál, hiszen ahhoz, hogy az ember továbblépjen, szüksége van az ilyen jellegű mérföldkövekre, másfelől egyfajta felelősséggel is jár arra vonatkozóan, hogy ennek birtokában már valóban nem lehet akármit és nem lehet akárhogyan csinálni – tette hozzá a Művészeti Akadémia osztályvezető tanára, aki elmondta, az elmúlt évek, évtizedek során elért eredményei közül a tanítványaira, illetve a tanítványai eredményeire a legbüszkébb. – Úgy gondolom, az a legnagyobb eredményem, hogy azok, akiket nemrég még tanítottam, ma már meghatározó személyiségei a színházi életnek, ráadásul nemcsak itt, Vajdaságban, hanem szélesebb körben is. Mindez egyrészt örömmel tölt el, másrészt bizakodással is, mert ezáltal látok jövőt ebben az egész színházi világban – magyarázta László Sándor, aki éppen ezért munkái közül is a Művészeti Akadémia tanáraként végzett munkáját tartja a legfontosabbnak.
MA MÁR EZ A FŐ FOGLALKOZÁSOM
– Amikor elkezdtem tanítani, eleinte még csupán tanársegédként, akkor az első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy ez az, amiben igazán megtaláltam magam. Rájöttem, hogy számomra jóval kevésbé fontos az, hogy látsszak, az viszont mérhetetlen örömet szerez, ha ülök hátul, a sötétben, és közöm van ahhoz, ami a színpadon történik. Ha egy színész jó megoldást mutat, vagy ha egy jelenet jól működik, akkor az a tudat, hogy ahhoz nekem is közöm van, maximálisan boldoggá tesz, olyannyira, hogy semmi szükségem arra, hogy felálljak, és azt mondjam, ez az én ötletem volt, vagy ezt én találtam ki. Az akadémia, a színészképzés tulajdonképpen éppen erről szól, vagyis arról, hogy az ember a háttérből segít hozzá másokat ahhoz, hogy ki tudják fejezni önmagukat, hogy megfelelő megoldásokra leljenek, hogy következetesen tudjanak fejlődni, illetve ezáltal ahhoz is, hogy kiteljesedhessenek. Azt hiszem, ha választanom kellene, akkor mindenképpen ezt választanám, illetve ezt is választottam, amikor olyan helyzetbe kerültem, hogy választanom kellett, éppen ezért ma már ez a fő foglalkozásom. Emellett rendezéssel is próbálkozom. Még mindig nem merem azt mondani, hogy rendezek, hiszen még mindig nem érzem magam rendezőnek. Inkább azt mondanám, hogy rendezőként is hasonlóképpen végzem a dolgom, mint az akadémián, azaz a színészekkel közösen hozunk létre valamit, amiben nyilvánvalóan én mondom meg, hogy mi hogyan történjen, de azt szeretem igazán, ha az alkotói folyamat eredménye valódi közösségi tevékenység során születik meg – hangsúlyozta László Sándor, aki elmondta, az akadémián nem kizárólag a színészi hivatás alapjait igyekeznek elsajátíttatni a növendékeikkel, hanem annál sokkal többet.
KOMPLEX FELKÉSZÜLTSÉGGEL
– Nem hiszek abban, hogy a színész kizárólag a saját tevékenységével kell hogy foglalkozzon, kizárólag ahhoz kell hogy értsen. Sokkal teljesebbnek érzem azt a színészt, aki a színházművészet több rétegét is megismeri és kipróbálja. Azt gondolom, hogy olyan művészembereket kell képeznünk, akik nem csupán a színpadon tudják megállni a helyüket, hanem az egész folyamat mibenlétét is ismerik, aminek köszönhetően több síkon is képesek jelen lenni a színház világában, hiszen kétségtelen, hogy az, aki ilyen komplex tudással van felvértezve, egészen másként tudja látni a színházat, mint az, aki kizárólag színészként gondolkodik, kizárólag színészként tevékenykedik. A színész a munkája során folyamatosan problémák megoldására, nehézségek áthidalására kényszerül, amivel a komplex felkészültséggel rendelkező művész sokkal könnyebben meg tud birkózni, mint az, aki csupán egyetlen szegmensét ismeri a színház világának – emelte ki a Művészeti Akadémia osztályvezető tanára, hozzátéve, mindemellett rendkívül fontosnak tartja a színészi, illetve egyáltalán a művészi lét felelősségének tudatosítását is a fiatalokban.
– Nagyon sokszor nem vagyunk tudatában ennek, nem is gondoljuk, hogy az átlagember miként néz ránk, miként gondolkodik rólunk, és hogyan éli meg azokat a dolgokat, amelyeket olvas, hall vagy lát velünk kapcsolatban, éppen ezért azt gondolom, hogy egy picit talán nagyobb felelősségérzettel kellene rendelkeznünk, hiszen ha felelőtlenül bánunk mindazzal, ami övez bennünket, akkor ahelyett, hogy pozitív példát mutatnánk, olykor károkat is tudunk okozni. Persze nem azt mondom, hogy a művészember vagy az értelmiségi mindig vigyázzban kell hogy álljon, és katonásan kell hogy figyeljen arra, hogy soha egyetlen centit se lépjen téves irányba, hiszen emberek vagyunk, mindannyian tévedünk, ráadásul jómagam egyébként sem hiszek a tökéletességben, de jó lenne, ha kicsit jobban odafigyelnénk ezekre a dolgokra, hiszen akár bevalljuk, akár nem, az, amit mondunk vagy teszünk, fontos véleményformáló erővel bír – magyarázta László Sándor, aki elmondta, ahogyan általában, úgy most sem tűz ki maga elé olyan célokat, amelyeknek megvalósításáért görcsösen kellene küzdenie, abban hisz ugyanis, hogy a lehetőségek mindig megtalálják az embert, feltéve persze, ha meg kell őt találniuk.
