A sevillai borbély és a Figaro házassága szolgáltatta az alapot az Újvidéki Színház újabb előadásához, a nézők nem kis meglepetésére. A rendkívüli adottságokkal megáldott társulat ugyanis számos musicalt vitt már sikerrel színre, de az opera mégis nagy falatnak tűnik. Hogy mire is számíthatunk igazán március 9-én 19 órakor? És mit takar a rejtélyes Opera ultima előadáscím? Hogy mi lesz a színház harmadik bemutatója az évadban?
Erről számoltak be tegnap sajtótájékoztatón a társulat tagjai Kokan Mladenović belgrádi rendezővel, aki jó ismerője az Újvidéki Színháznak, hiszen nem először dolgozik a magyar társulattal, ő rendezte a nagy sikereket jegyző Narancsbőrt és Az ember tragédiáját. Sőt, nemcsak beszámoltak, hanem egy részletet is előadtak az előadásból, hogy meggyőződhessünk, paródia készült, nemcsak „opera”.
– Eddigi közös munkáink bátorítottak fel arra, hogy továbblépjünk, és elmeséljünk egy „lehetetlen küldetésről” szóló mesét Beaumarchais két nagyszerű komédiája alapján, amelyekből Mozart és Rossini világra szóló operát alkottak. Egy mesét vittünk tehát színre, mely egyszerűen arról szól, hogy a helytartók felszólítására hogyan tud operát csinálni egy alapvetően drámai társulat, de arra a nem is olyan egyszerű kérdésre is keresi a választ: hogyan bánnak a kultúrával egy lepusztult országban – nyilatkozta újságírók gyűrűjében a rendező, aki november elején mondott le a fővárosi Atelje 212 Színház vezetői posztjáról. Szavai szerint ezekkel a komédiákkal foglalkozva újraértékeljük a szolga szomorú sorsát, és megpróbálunk felülkerekedni korunk urain, akik sok esetben felfuvalkodottabbak és műveletlenebbek, mint a Figaro korabeliek. – Az Újvidéki Színház elsősorban drámai színház, így szinte lehetetlen dologra vállalkoztunk: operát csináltunk. Az első részében A sevillai borbély opera paródiáját jelenítjük meg énekkel, tömegjelenetekkel, kihasználva az újvidéki társulat kiváló vokális adottságait. A második részt a Figaro házasságára alapoztuk, mely sötét ellentéte az első résznek, csaknem egy szerzői projektum, amely a mai Szerbiáról, a színház társadalmi helyzetéről szól. Az első rész inkább nevettet, szórakoztat, a második pedig elgondolkodtat, aggodalmat szülhet.
A társulat színészi ehhez fogható előadásban még nem játszottak. Szilágyi Ágota, aki Suzanne-t, Figaro jegyesét alakítja, első ízben dolgozik a neves rendezővel. – Nyilván sohasem lesz belőlünk operaénekes – szögezte le az Erdélyből szerződött, immár második színházi évadát Újvidéken töltő színművész –, de pont ezt próbáltuk kihasználni, mert mégis ismerjük az opera adottságait, és kívánalmait. Balázs Áront Figaro szerepében láthatjuk majd. – A színház feladata, hogy megnevettesse az embereket, felkorbácsolja az érzelmeket, hogy gondolkodásra késztessen. Hiszem, hogy ebben az előadásban mindez megvan – mondta. – Bizony nagy munka volt ez az előadás, játékosan kezdődött, majd egyre jobban elmerültünk benne – folytatta Kőrösi István. – Mindazt, amit megtanultunk az akadémián: a gesztusokat, a grimaszokat, amelyekre azt mondták, felejtsétek el, most újra elővehettük. Ez volt a rendező legfontosabb utasítása a próbák kezdetén. Játszadoztunk, és ezt határtalanul élveztük. Aztán jött a fordulat... Sirmer Zoltán, az előadásbeli Bartolo szerint az Opera ultima egy fantáziadús rendező előadása, mely olyannyira két részre tagolódik, mintha két külön rendező állította volna színre. Az első rész bolondozás, játék, a második a puszta valóság, benne a rendező álláspontjával világról, színházról.
Az említetteken kívül szerepet vállalt Szabó Eduárd, Elor Emina, Crnkovity Gabriella, Pongó Gábor, Banka Lívia, Giricz Attila, Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lőrinc Tímea, Papp Arnold. Dramaturg: Gyarmati Kata, zenei munkatárs: Klemm Dávid.
Az előadás első repríze március 11-én, hétfőn lesz, de kevés szabad hely maradt.
