(fotó: VM4K)
A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban nemrég „Lírám, te légy a bírám“ címmel Szívós László, a Szegedi Nemzeti Színház színművészének első önálló estjét láthatta a közönség. A hangulatos előadás során a nézők Kosztolányi Dezső ismert és kevésbé ismert verseiből hallhattak összeállítást. Szívós Lászlóval a VM4K-ban beszélgettünk.
Ez az első önálló estje, miért épp Kosztolányit választotta?
– Megközelítőleg tizenöt éve dolgozom színészként a Szegedi Nemzeti Színházban és több ízben is szavaltam Kosztolányi verseit, de tulajdonképpen kamaszkorom óta olvasom a műveit. Édesapámnak nagy könyvtára volt otthon, rengeteg könyvet összegyűjtött az évek folyamán, és ezeket én is előszeretettel vettem kézbe. Nagyon megszerettem Kosztolányit, a hatására verseket is elkezdtem írni. A költészet és Kosztolányi megmaradt örök szerelemnek, de említhetném a teljes Nyugat-nemzedéket, nem utolsósorban Csáth Gézát, a minap volt száz éve, hogy eldobta magától az életet.
Merrefelé játszotta az előadást? Mikor és hol volt a bemutatója?
– Kényelmesen, három-négy hónapon belül sikerült összeválogatni a verscsokrot és 2017 tavaszán mutattam be Szegeden. Eddig játszottam az őszi és a tavaszi kulturális fesztiválon, a Pinceszínházban, a Reök-palotában és a Kövér Béla Bábszínházban, ahol a helyszíni adottságok megfelelőek ehhez az úgymond ülök és verset mondok típusú, közvetlen önkifejezésmóddal bíró előadáshoz, amely ugyanakkor némi színpadtechnikát is igényel. Különböző fényeket használunk különböző versekhez. Ez könnyen megoldható, de mégis hozzáad a hangulathoz. Talán jobban magával ragadja a nézőt, ha a fényekkel is játszunk.
Szabadkának nyilvánvalóan nagyon fontos Kosztolányi. Hogyan került sor arra, hogy itt játssza az előadást? Különleges alkalomnak számít-e, hogy Szabadkán léphetett fel?
– Mindenképpen. Ez számomra óriási megtiszteltetés. Erre a vendégjátékra úgy került sor, hogy a szegedi Thealter nemzetközi színházi fesztiválon Andrej Bokával beszélgettem, aki a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Csend című előadását rendezte. A Csend nagy hatást tett rám, egyébként több KDSZ-es produkciót láttam és azok is nagyon tetszettek. Andrej Bokának egy beszélgetésünk során megemlítettem, hogy játszom ezt a Kosztolányi-estet, erre felvetette, hogy milyen jó lenne, ha Szabadkán is vendégszerepelhetnék. A Kosztolányi Dezső Színház viszont túl nagynak tűnt ehhez a személyes hangvételű produkcióhoz, ekkor felmerült ötletként a VM4K, amelynek klubhelyisége valóban kiváló az ilyen meghitt előadásokhoz. Ezt Andrej Boka is bizonyíthatja, hiszen Béres Márta József Attila-estjét is itt játszották.
Említette Csáth Géza halálának századik évfordulóját, idén viszont Ady halálának századik évfordulójáról is megemlékeztünk. Utóbbi kapcsán egy ún. költészeti projektumban vett részt. Erre hogyan került sor?
– Ez Szegedi Róbert kollégám kezdeményezésére történt. Mindenki a társulatból elmondott néhány Ady-verset és ezek felkerültek a YouTube-ra is. Tulajdonképpen a születésnapjától a halála napjáig, mindennap egy-egy verssel tisztelegtünk a költő emléke előtt.
Tervez-e még költészettel foglalkozni?
– Igen, mert még érzek magamban ambíciót, sőt, most érzek csak igazán, és szeretném tovább játszani az önálló estemet. A Szegedi Nemzeti Színház társulatával létrehoztunk tantermi színházi előadásokat is, ezeket Barnák László főigazgató valósította meg. Rendhagyó irodalmi óra keretén belül, a Nyugat-nemzedékét mutattuk be középiskolásoknak, a címe nyugat.hu volt, általános iskolákban pedig Arany Jánosról emlékeztünk meg.
Mit gondol, hatásosabb-e színpadi előadás formájában megismertetni az iskolásokkal a költészetet, mint könyvet nyomni a kezükbe?
– Igen, mindenképpen. A tantermi színházi előadások kapcsán egyes pedagógusok mondták is, hogy bár ők ilyen élvezetesen tudnák tanítani a költészetet. Volt, aki a tanulókhoz fordult és azt mondta: gyerekek, figyeljetek oda az előadásra, mert tőlem ilyet nem láttok. Örömteli visszaigazolás a számunkra, amikor sok boldog gyermekarcot látunk, az előadás közben pedig nincs ficánkolás és mozgolódás. Nyilván az elején még kicsit zavarba vannak, feszengenek a felnőttek előtt, de magukkal ragadja a műsor és ez jó érzés.
Mennyire fogékonyak a fiatalok a kultúra, a költészet, a színház iránt?
– Nekem szívfájdalom, hogy a fiatalabb korosztályt nehéz becsábítani az előadásokra. Itt Szabadkán is többségben voltak az idősebbek. Szegeden ugyanez a helyzet, holott plakátokon, Facebookon is hirdetjük az eseményeket. Ráadásul egyetemi város, a BTK-soknak a csilláron is lógniuk kellene, de nem így történik, ott is inkább a középkorúak alkotják a közönséget. Tisztelet a kivételnek, meg azért itt is láttam néhány fiatalt. Nehéz megszólítani az ifjúságot, úgyhogy ezen még dolgozunk. A másik módszer az, hogy helybe visszük nekik a kultúrát. Felmerült az is, hogy az egyetemen rendhagyó órákat tartanánk, de akkor hol marad a színház varázsa? Az, hogy a színházba járás egy különleges esemény legyen, ahova ki kell öltözni, mert belépünk Thália templomába, és megtiszteljük a színészeket azzal, hogy megnézzük az előadást. Értem én, hogy instant világban élünk és minden szájbarágósan történik, de ha úgy kell mindenfelé becsöngetni, hogy „Csókolom, hadd mondjak el egy verset”, akkor értelmét veszti a színházi lét, ezt pedig nem szeretnénk. Úgyhogy nem engedjük meg, hogy teljesen ellustuljon az ifjúság, keressük a közös fórumokat.
Ezek szerint a költészet továbbéltetése, népszerűsítése a fiatalok körében küldetéssé vált?
– Tulajdonképpen igen.
