Csontváry Kosztka Tivadar 100. és Weöres Sándor halálának 30. évfordulójára a festő és a költőzseni munkáinak innovatív, bábos/színházi életrekeltésére készül Szorcsik Kriszta színészművésznő és Kiss Ágnes bábszínész, amelynek a Csontváry-Weöres-vásznak címet adták.
A zentai születésű Szorcsik Kriszta 15 év társulati létformában való működés után (szabadkai Népszínház, Újvidéki Színház, Bárka Színház) úgy határozott, független alkotóként folytatja tovább, hogy önállóan valósítja meg azt, ami érdekli. 2014 óta főleg a független színházi lehetőségeket kutatja. Tudatosan keresi a kapcsolódást és az együttműködést más művészeti ágak alkotóival: zene-, tánc-, báb-, képzőművészet. Nem kötik műfaji határok, a performance-tól a művészi produkción át a hagyományos színházig szabadon gondolkodik. A Transzformáció Alapítvány létrehozója.
Kiss Ágnes a Barboncás Társulat megalapítója. A báb érvényességét kutatja a különböző művészeti és tudományos ágak területén. Erős vizualitás és zeneiség jellemzi előadásait. A gyerekelőadásoktól a felnőtt bábelőadásokon keresztül széles skálán mozog a repertoárja.
Ők jegyzik a Barboncás Bábterápiát is. A két színházi irányból jövő két alkotó más-más attitűdöt alkalmaz, ami a színpadon egy szerves egésszé áll össze. Hogyan találkozik színész és bábos egy képzőművészeti síkban, hol metszik a vonalak egymást, hol a közös pont, az összeolvadás, a határok elmosódása?...
Szorcsik Kriszta lapunk felkérésére mesélt a jelenleg készülő közös munkájukról, melynek bemutatója Zentán, október 27-én, azaz vasárnap lesz 19.30-kor az Árpád utca 19. alatti Szorcsik Házban.
– Akit nem értenek meg a kortársai, az vajon őrült? Aki nem tartozik egyetlen irányzathoz sem, de képes saját magát többrétű kifejezéssel „Napút-festő”-ként jellemezni, őrült? Vagy inkább olyan elhivatott és bátor egyéniség, aki a saját útkeresésben hisz, aki 41 éves korától tanul rendszeresen festeni, és nem fél attól, hogy lekésett valamiről, hogy túl öreg, hogy 41 éves korára már be kellett volna érnie, elismert és köztiszteletben álló, megbecsült művésszé válnia... És a másik oldalon a költő, aki legalább akkora talány, mint a festő. Őrült? Őrült az, aki nem ismer tilalmakat, megfontolásokat és határokat? De, mint a gyermek, gyanakvás nélkül, nyílt szívvel és elmével közeledik a világ dolgaihoz? Aki mindent tudni kíván, a megismerhetetlent is, költészete kérdések sorából épült, makacs kérdezésből állt, mindig a dolgok mögé kívánt látni. Meggyőződése, hogy a világ különféle dolgai egymással összefüggnek. Ember,virág és csillag valamilyen módon rokonok. Titkos vonzások kapcsolják össze a természetet és az embert. „Nem vagyunk egyedül: létünk a világ testvéri rendjébe tartozik.” Csontváry pedig egyetlen élő organizmusnak tekinti a világot. Csontváry és Weöres spiritualizmusa magától értetődő.
Mi ebben a munkában azzal próbálkozunk, hogy ezeket a materiális világon túli, úgynevezett finom minőségeket megtaláljuk és kibontsuk, apró részeire szétszedve az anyagot, mint ahogyan Weöres is teszi, leásva annak legmélyére, unalomig kérdezve, makacsul kérdezve: mi van a dolgok mögött? Bizonyosan sokakat érdekelhet, hogy miért pont őket választottuk egymás partneréül? Több válasz adható erre, de talán az egyik legkézenfekvőbb az, hogy Weöres Sándor korai költői periódusában írt egy 21 versből álló ciklust Csontváry-vásznak címen, amelyben a képzőművészet költészeti tárggyá emelkedik, „ecsetre komponálódnak a sorok”.
Weöres-gondolat: „Úgy hiszem, a föstészethez is, a zenéhez is közelebb állok, mint az irodalomhoz. Voltaképpen bármelyik is csak kifejezőeszköz a belső lélekzajláshoz, kráter a lávához. De én a föstészet kifejezőeszközét mindig teljesebbnek éreztem, mint az irodalomét... Úgy érzem, ha rajzolni tudnék, sokkal több és magamat-kifejezettebb volnék, mint így a versekkel.”
Szorcsik-Kiss szűrőjén keresztül a Csontváry-Weöres találkozás Zentán vasárnap este a Szorcsik Házban, rendhagyó helyszínen, nem klasszikus színházi térben fog lejátszódni. Emiatt korlátozott a nézőszám, regisztrálni a Barboncás társulat Facebook-oldalán lehet. Az előadás adomány alapú.
Az előadás a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg.
A művészpáros külön köszönetét fejezi ki Szegedi-Szabó Bélának, a Zentai Magyar Kamaraszínháznak és Puskás Zoltánnak.
