Huszonötödik születésnapját egy programsorozattal ünnepelte nemrég a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, amelynek keretében a közönség megtekinthette a budapesti Góbi Rita Társulat Reptében – mikromozgások kinagyítva című produkcióját. Góbi Rita szólóelőadása az átmenetek és a metamorfózisok világába kalauzolta a nézőket. A „már nem itt” és a „még nem ott” köztes állapotát taglalta a mozgás és a tánc nyelvén. Az újvidéki születésű Góbi Ritával a produkció kapcsán beszélgettünk.
-- A bemutatója 2017-ben volt. Az előadás egy hosszú folyamat eredménye. Egyszerűen csak az hajtott, hogy valami történjen.
Újvidéken születtél. Mi jött előbb az életedbe, a mozgás, a színház, vagy ez a kettő együtt?
– A tánc és a mozgás szabadsága, valamint a nyelvnélküliség. Tulajdonképpen a nyelv nélküli kifejezésmód, hogy önmagam lehetek és nem határoz meg semmi sem. Nincs identitásom, nincs lenyomatom, még a nevemet sem kell mondanom, ha a színpadon vagyok csak a testemmel, a gondolataimmal és az energiáimmal kommunikálok.
Mikor mentél ki Magyarországra?
– Pontosan húsz éve élek Budapesten.
Közben hazajártál?
– Mindig nagyon szerettem volna hazahozni a tudást, és erre akadtak lehetőségek, de nem sok. Tíz évvel ezelőtt voltam Szabadkán. Egy évtizedet vártam arra, hogy újra megtörténjen a csoda, de megtörtént.
Mikor alakult meg a Góbi Rita Társulat?
– Huszonhárom évesen döntöttem úgy, hogy egy csapattal elkezdek alkotni. Ez nagyon sok fázison ment keresztül. Azokkal dolgoztam, akikkel összhangban álltam, és nem mindig ugyanazokkal. Ez folyamatosan változott. Egyesekkel tíz éve működünk együtt, másokkal egy-két éve, és van akivel újonnan. Mindez attól függ, mit és hogyan kíván meg egy produkció.
Hogyan tartod karban önmagadat, a testedet és a lelkedet?
– Ez kemény munka, fizikailag és szellemileg is. Rengeteget gyakorlok. Egy bizonyos tréninget alkalmazok. A testemet és a technikámat állandóan fejlesztem, folyamatosan kell mozognom, nem szabad leállnom. Ha az ember leáll, nagyon nehéz visszanyernie a kondíciót. Az energiából lehet visszavenni, de az izomzatot valamilyen formában mindig karban kell tartani. Ez egyre nehezebb, főleg ahogy idősödik a test.
Mikortól lehet elkezdeni a mozgást?
– Bármikor. Szerintem már az oviban.
Foglalkozol is gyerekekkel...
– Igen, játszok egy gyermekelőadást, aminek a lényege az, hogy húsz perc után velem együtt mozognak.
Fogékonyak erre a gyerekek?
– Nagyon is, azt vettem észre, hogy meghatódnak. Élvezik azt, hogy együtt táncolunk. Úgy beleélik magukat, hogy sokkal tovább vennének részt benne, mint amennyit a koncentrációjuk megenged.
Fellépsz-e külföldön is?
– Mostanában sűrűn játszok, ami nagyon jó nekem és feltölt.
Merre utaztál?
– Sokfelé fordultam meg, Japántól Mexikóig, számos európai országban is, de még nagyon sok helyre szeretnék eljutni. Folyamatosan tervezem az utazásokat, azon dolgozok, hogy megtaláljam a produkciók befogadását, és el tudjam adni. Ez is egy termék, akárcsak például egy képzőművészeti alkotás, csak nem lehet falra akasztani, hanem élőben kell megnézni. Nem egyszerű piacra dobni, mert ez egy rétegműfaj, de vannak lehetőségek.
Távoli helyekre jutsz el, ahol egy másmilyen kulturális közegbe kerülsz. Ezzel kapcsolatban milyenek a tapasztalataid?
– Mindig azt veszem észre, hogy ez nem számít. A színpad mindenhol színpad, és mindenhol ugyanolyan. Az emberek pedig emberek, nincs köztük semmi különbség. Az előadásaim általában absztrakt alkotások, nincsenek kultúrához, helyi politikához, trendekhez kötve, ezért mindenfelé jól működik, a befogadása ugyanolyan. Emiatt nekem mindegy, hogy hol játszom. A lényeg, hogy játsszam. Mivel ez a célom, ebbe fektetek energiát. Ha már egy országban kevésszer játszhatok, akkor előadom több országban. Ez a vezérfonalam. Mindegy, hol a színpad, csak legyen és tudjam megosztani az alkotást, a művészetet az emberekkel.
Hol láthat a közönség? Készülsz-e valamilyen új előadással?
– Igen, új bemutatót tervezek tavaszra, április végén, Budapesten. Ez a produkció egy duó lesz.
Ha valaki megkérdezi, hogy érzed magadat, és választhatsz, hogy elmondod, leírod vagy elmutatod. Melyik mellett döntenél?
– Egyértelmű, mit választok. A testemmel foglalkozok, ezért eltáncolom.
