A Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiválján hétfőn a budapesti Tünet Együttes A tünetegyüttes című előadását tekinthettük meg. A produkció egy kiállítással kezdődött, amely során a társulattagok bemutatták a független színházak helyzetének alakulását Magyarországon a rendszerváltástól kezdve, majd pedig saját együttesüket is. Az előadásról Szabó Réka művészeti vezető beszélgetett az újságírókkal:
– Ez egy dokumentarista performance avagy reflektív dühkitörés, és először játsszuk országhatárunkon kívül. A produkciónk címét szándékosan nem úgy írtuk, mint a nevünket, ugyanis egy olyan tünetegyüttesről szólunk, amely Magyarországon sok civil társulatot, csoportot érint. A szabadság mostanában nagyon megkérdőjeleződött. A rendszerváltás óta beszélhetünk független előadó-művészetről Magyarországon. Ebbe ágyazódott bele a mi személyes történetünk, a múltunk, a jelenünk és a jövőtlenségünk. Évtizedekkel korábban nagy reményekkel vágtunk neki, hogy felforgatjuk a világot és felrázzuk a színházi életet egy olyan fajta gondolkodásmóddal, ami kilép a hagyományos keretekből. Úgy képzeltük, hogy mindez mára bekerül a fő irányvonalba, és az emberek ilyen előadásokra áhítoznak majd. Azt gondolom, hogy ezt a célt nem sikerült megugrani és inkább visszafelé haladunk. Abszolút marginális lett és a perifériára szorult ez a terület. Fontos kérdés manapság, hogy hogyan lehet függetlennek lenni. Magyarországon a független előadó-művészeti területet úgymond kivéreztetik. Ez nem csak azt jelenti, hogy egyre kevesebb pénzhez jut, hanem olyan helyzetekbe hozzák, amelyben képtelen boldogulni, olyan bürokratikus elvárásokat támasztanak feléje, amelyeket nem bír teljesíteni egy ilyen pici szervezet. A másik, amit látok, az a világ és a nézőkért való küzdelem terén folyó kommunikáció változása. Nehéz ezzel azonosulni, megőrizni a hiteles, szabad hangot, függetlennek maradni a nyomásoktól és befolyásoktól – fejtette ki Szabó Réka
A Tünet Együttes, tavaly a Desirén a Szabó Réka rendezésében készült Sóvirág című táncos előadással szerepelt, amelyben Cuhorka Emese fiatal táncosnő és az idén 94 éves Fahidi Éva Auschwitz–Birkenau-túlélő duettjét láthattuk. Az előadásról nagy sikerű dokumentumfilm is készült, A létezés eufóriája címmel, amelyet hétfőn vetítettek a Desirén.
A tünetegyüttes után Zlatko Paković Vox Dei című előadását tekinthették meg a nézők. A Vox Dei Zlatko Paković felismerhető szerzői és rendezői jegyeit tartalmazó, szövegközpontú, de élő zenét sem nélkülöző, kritikus hangnemű, a mára reflektáló, művészi, színházi értelembe vett, társadalmilag elkötelezett előadás:
– Az embereknek joguk van hinni istenben, és ha isten hangjáról beszélünk, akkor az a cserben hagyott nép hangja. A Vox Dei a polgári engedetlenséget is taglalja, ami az alkotmányos jogok közt is szerepel, a demokrácia alapja és egyik alapjoga. A polgári engedetlenség tulajdonképpen őrzi a törvényeket. Ahogyan azt Božidar Grujović 1805-ben megfogalmazta, semminek sem szabad a törvény fölé helyezkednie, sem a hatalomnak, sem az uralkodóknak, sem az elnököknek, mert ahol a törvénynek ereje van, ott van szabadság és élet is. Ahol nincs szabadság, ott nincs élet. Az előadás rávilágít arra, hogy a polgároknak jogaik vannak, és választhatnak, hogy szabadok akarnak lenni, vagy nem. A mindennapokban viszont erről gyakran megfeledkezünk. Ez magával vonja az elégedetlenséget, mert elmarad a szabadság érzése, amit az élet nyújthat. Az előadás úgymond legélőbb figurái pont azok, akik gyilkosság áldozatai lettek, például Zoran Đinđić, Nebojša Simeunović, Oliver Ivanović, Dada Vujasinović és Slavko Ćuruvija. Számomra nagyon fontos a zene is. A zenével nagyobb nyomatékot lehet adni a szövegnek, emeli a színházi élményt – fejtette ki a rendező.
Zlatko Paković 2016-ban a Kapitalizmus című előadást rendezte a KDSZ-ben, ezúttal pedig bejelentette, hogy jövőre ismét itt rendez, egy olyan produkciót amely a városunkról, a szabadkai szecesszióról szól majd.
