A Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiváljára idén visszatértek a hősök. A maribori Moment Hős 3.0 című előadásáról van szó, Uroš Kaurin és Vito Weis duójáról. A két színész tavaly a Hős második részét játszotta nagy sikerrel és idén is óriási volt az érdeklődés az előadásuk iránt. A KDSZ-ben annyi volt a néző, hogy egy ún. mínusz egyedik sor is kialakult. Uroš Kaurin és Vito Weis szórakoztató, kompromisszummentes produkciósorozatának jelen részében a kettejük kapcsolatára fókuszáltak, sajátos módon. Arról, hogy lesz-e további folytatás, az újságírókkal beszélgettek:
– Eleve sorozatban gondolkodtunk, és nem tudjuk, mikor fogjuk abbahagyni. Tulajdonképpen már elkezdtünk beszélgetni a Hős 4.0-ról. Addig fogjuk csinálni, amíg a közönség elvisel bennünket. Az előadás leírásából kiderülhet, hogy teljesen különbözőek vagyunk, de ami összeköt bennünket, az a színház, az előadások készítése. Jó az, amikor egyikünkben elkezd körvonalazódni egy ötlet, és ehhez a másik azonnal csatlakozni tud. Persze ez egy olyan együttműködési folyamat, amely közben veszekedések is előfordulnak, de végül mégiscsak felülkerekedik az, hogy mindketten ugyanazt akarjuk, hogy jó előadást készítsünk. A Hős-sorozat részei kötődnek egymáshoz, de például aki nem látta a második részt, nyugodtan megtekintheti a harmadikat, nem érzi majd úgy, hogy valamiről lemaradt. Ugyanakkor a reményeink szerint kedvet kap ahhoz, hogy megnézze a többi részt is. Az előadásaink során igyekszünk minél kevesebb kelléket használni, és ez leginkább a jelmezben mutatkozik meg. Nagyon szeretjük a Desiré fesztivált és Szabadkát. Szinte már otthonosan érezzük itt magunkat. Most is, amikor megérkeztünk, és benéztünk egy kávézóba, máris ismerősökbe botlottunk. Szeretünk évről évre visszajárni, nagyon sajnáljuk, hogy jövőre nem jöhetünk, mert még nem lesz új előadásunk – hallottuk Uroš Kaurintól és Vito Weistól.
Az idei Desirére Igor Vuk Torbica rendező két előadással érkezett. A Bitolai Nemzeti Színházzal készített Bakkhánsnőkkel, amelyet csütörtökön láthattunk, a fesztivál utolsó napján, szombaton pedig a Zombori Népszínház és az újvidéki Szerb Nemzeti Színház koprodukciójában létrejött Tartuffe-öt tekinthetjük meg:
– A Bakkhánsnők megengedi a szabad értelmezést, de ez vonatkozik a másik darabra is. Azzal, hogy a Bakkhánsnők inkább az égre mutat, míg a Tartuffe úgymond földre szálltabb. Két különböző szövegről és előadásról van szó, de ha nagyon akarjuk, akár párhuzamot is vonhatunk közöttünk, mindkettőben szó van az identitás kérdéséről. A színház számomra pont azt jelenti, hogy éljek a saját szabadságommal, és amíg kutatásokat végzek a mával kapcsolatba, egyidejűleg el is távolodjak a külvilágtól – hallottuk Igor Vuk Torbicától.
A Desiré Akadémián Mezei Kinga színésznővel és rendezővel Urbán András beszélgetett:
– Azért kezdtem el színházzal foglalkozni, mert már gyerekkoromban nagyon sok minden érdekelt. Leginkább az összművészetet keresem a színházban, hogy a művészeti ágak egymásba kapcsolódjanak, és egy-egy műfaj nem csak kísérőként legyen jelen – hallottuk egyebek közt Mezei Kingától.
