Ezúttal nem egy közismert mesére esett a Zentai Magyar Kamaraszínház választása, amikor a gyerekekhez – és az örök gyerekekhez, akik a népmesekincs örök igazságaiban még hisznek – szóló zenés mesejátékát elkészítette. Maga a történet és a fent említett igazságok természetesen máshonnan már ismerősek lehetnek: a félárván maradt királyfi mostohaanyjának ármánykodására zsellérsorsra jut, amibe persze nem hajlandó belenyugodni, ezért elindul, hogy megtalálja „szerencséjét”, „boldogságát”, azaz valódi helyét a világban. Útja során tanul, fejlődik, elesik, felkel… Mint minden főhős a Hagyományban, maga is beavatáson esik keresztül, miáltal maga fölé emelkedik mintegy – maga után emelve a világot, hogy annak rendje ismét a helyére kerüljön.
A rendező és a dramaturg látomásában a királyfi mellett még egy főszereplő elevenedik meg a néző szeme előtt: és ez maga a könyv – amely olvasva ér valamit, ugyebár... Mindenütt megjelenik; a nyomtatványokkal burkolt fák köteteket teremnek, melyeket azután a szereplők forgatnak is, olykor fel is olvasnak belőlük, amikor pedig dalra fakadnak, ott is gyakorta utalnak a könyv, a leírt történet jelentőségére. Különösen hasznos ötletnek tartom ezt egy olyan előadás esetében, amely elsősorban a legkisebbeket szólítja meg – nem mintha a mai felnőttek többségére nem férne rá ez a „figyelemfelkeltés”... Mert noha a színházon, filmen, dalszövegeken keresztül is gyakran találkozhatunk szépirodalmi igényű szövegekkel, azért mégis csak a könyv – jelenjen meg az papíron avagy képernyőn – jelenti azt a mérhetetlen történetkincset, melyből bőven válogathatunk, nem utolsósorban pedig hosszasan eltöprenghetünk felette. Gyermekeink pedig, hála a szorgos gyűjtőknek, népmesekötetekből is bőven válogathatnak – például ha ez a darab felkeltette érdeklődésüket. Én erősen hiszem, hogy biztosan fel fogja kelteni.
...mivel hogy jómagam a főpróbát néztem végig – a cikk megjelenésének idejéből is könnyen kitalálható, ugyanis a bemutatóra ma 10.00 órakor kerül sor a ZMK nagytermében. A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit, az elrendelt tanítási szünet okán pedig bőven van még hely az érdeklődők számára!
Ami magát az előadást illeti, annyira a helyén van minden, hogy nem tudok és nem is szeretnék külön kiemelni senkit és semmit. A Crnkovity–Mészáros duó víziója csodálatos – az előbbi a rendezés mellett a díszlettervben és a koreográfusi munkában is remekel –, amit aztán a társulat színészei maradéktalanul megvalósítottak, úgy a játékukkal, mint a dalok előadásával. Természetesen kacagásból sincs hiány – a főpróbát csupán néhány felnőtt társaságában tekintettem meg, de így is volt nevetés és taps egyaránt! A szongok is remekül illeszkednek a kerek egészhez, Bakos Árpádban sohasem csalódunk; Janovics Erika pompás jelmezei pedig a habot jelentik a mesés tortán.