A színházművészet egyik ragyogó rendezőjének a pályájára tragikus körülmények között pont került. Igor Vuk Torbica (Drvar, 1987 – Rovinj, 2020) harminchárom éves korában távozott az élők sorából. Ez a hír, amelyet a családja közölt, mélységesen ledöbbentette mindazokat, akik emberként és művészként mélyen megbecsülték. Szűk családi körben helyezték örök nyugalomra. Több színházban, ahol rendezett, így az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban is, megemlékeztek róla, és az épületre a gyász jeleként fekete lobogót tűztek.
Az őszinte szívvel gyászolók között van a számos nemzetközi díjjal kitüntetett Dino Mustafić rendező is. Ő a kiváló rendezőkolléga munkásságából kiemelte a Tartuffe című szerzői előadást, valamint A fösvény c. Molière színműnek a különös, modern olvasatát. A produkció az 53. BITEF fesztiválon a közönség szavazatai alapján elnyerte a 3. díjat. Amikor Torbicát arról faggatták, miért időszerű ma is ez a darab, a fiatal rendező azt válaszolta: „A Tartuffe-téma azért időszerű mai is, mert olyan társadalomban élünk, amely nem nőtte ki a serdülőkort, soha nem állt a saját lábára és nem érte el a mentális stabilitását, amelyre minden embernek szüksége van ahhoz, hogy átvállalja a felelősséget magáért és az emberekért, akik a környezetében élnek. Ilyen szempontból éretlenek vagyunk és örökké a gyermek helyzetében, folyton az »apa« keresésében, valaki után, aki mindenben irányít bennünket és akiben majd vakon hiszünk, és nem kérdezzük meg magunktól, mi lesz gyermekjátékaink epilógusa.”
Torbica ezzel a szerzői produkciójával 12 színházi szemléről összesen 25 díjjal tért haza. Az előadás a Zombori Népszínház és az újvidéki Szerb Nemzeti Színház sikeres koprodukciója, amely rámutat az ember erkölcsi gyöngeségeire, hogy a rá kényszerített bűntudatérzéssel mennyire manipulálható, elfogadja a butaságot és a hazugságot is.
Igor Vuk Torbica a boszniai-hercegovinai Drvarban született. A horvátországi Pulában szerzett oklevelet az iparművészeti középiskolában, 2013-ban Belgrádban, a Drámaművészeti Karon Alisa Stojanović osztályában a generáció legjobb színházi rendezőjeként diplomázott, így elnyerte a Dr. Hugo Klajn-díjat. Harmadéves hallgatóként színpadra állította a Pokojnik (A Megboldogult) c. előadást, amely a Studio Fest szemle fődíját érdemelte ki, és a belgrádi Jugoszláv Drámai Színház állandó repertoárjára került.
Lorca Vérnász előadásának rendezéséért 8 fesztiválon 6 díjat kapott, és a szakma számos elismeréssel tüntette ki Ernst Toller híres Hinkemann c. darabjának rendezéséért is. Ezt az utóbbit a Zágrábi Ifjúsági Színházban látták először a nézők. A háború következményeinek kérdéseivel univerzális szinten foglalkozik, megtalálva a módját, hogy bemutassa a társadalom egyes vérző sebeit úgy, hogy a közönség ezt a keserű pirulát le tudja nyelni. Előadása legjobb lett az užicei színházfesztiválon, és a rendezéséért is díjazták. A 31. Gavella-estek fesztiválon is a legjobb előadásnak minősítették, szintén rendezői díjat kapott, továbbá a horvátországi Fiumében (Rijeka) a Kisszínpadok nemzetközi fesztiválján 4 díj lett ennek az alkotómunkának a gyümölcse.
A színházművészet ragyogó fiatal rendezőjének a pályájára tragikus körülmények között pont került. Értékes színházelőadásai azonban túlélik a rendezőt. Azoknak mély üzenete eljut a közönséghez, akinek szánta őket.
