Andrej Boka legutóbb a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban a The End című előadást rendezte. Tervben van egy újabb előadás rendezése, a Népszínház Magyar Társulatával, Branislav Nušić A gyászoló család című műve alapján, amelynek a bemutatójára az elképzelések szerint még idén sor kerülne. Andrej Boka emellett folytatja a tanulmányait, egy rövidfilmet is készít, és szabadulószobát működtet.
Mivel voltál elfoglalva, amikor súlyosbodott a járványhelyzet?
– A tanulmányaimmal, ugyanis a belgrádi művészeti akadémia mesterszakán tanulok multimediális színpadi alkotóművészetet, és hetente többször utaztam előadásokat hallgatni. Épp az első szemeszterben tett utolsó vizsgámat követően hirdették meg a rendkívüli állapotot. Most nincsenek előadások, az akadémia működése leállt, a második szemeszterrel szeptemberben folytatódna, amennyiben persze a helyzet akkor majd megengedi.
Új előadást tervezel rendezni, ezzel most mi a helyzet?
– A gyászoló család bemutatójára még ebben az évben sor kerülne. Mivel az ötvenes évek eleje óta nem játszották Vajdaságban magyarul, felvetettem Körmöci Petronellának, a szabadkai Népszínház Magyar Társulat igazgatójának, hogy vigyük színre és tetszett neki az ötlet. Nagyon várom az együttműködést a Magyar Társulattal. Remélem, sor kerül rá a tervezett időpontban. Addig is, amit csak lehet, szeretnék előkészíteni, hogy a színészekkel már aktív munkához lássunk. Sajnos mindez még kérdéses. Nem tudni, hogy addigra milyen lesz a helyzet, hogyan hat majd a színházak működésére és milyen intézkedéseket kell betartani a nézőket illetően. Ez is várakozással tölt el, csak az marad, hogy kísérjük a történések alakulását. Tulajdonképpen a helyzet most olyan, hogy általában sok minden ennél a fázisnál tart.
Előadásokat már hónapok óta csak online láthattunk, régebbi produkcióból csemegézve. Szerinted ez mennyire pótolja a színházat?
– Nem pótolja. Felvételről nem az igazi. Inkább csak betekintést ad az előadásba, de nem adja vissza azt az érzés, amit a színház nyújt. A színház akkor és abban a pillanatban történik, amikor a színészek és a közönség találkozik. Ezt képtelenség átadni felvételről. Az előadások sokkal többet nyújtanak élőben. Visszatekintőként viszont nagyon jó, és arra, hogy a színházak ebben a helyzetben ne tűnjenek el teljesen az emberek életéből.
Egy filmet is készítesz, ezzel hogyan haladsz?
– Egy megközelítőleg negyedórás rövidfilmről van szó, Apa címmel, amelyben Béres Márta, Minja Peković, Mészáros Árpád és még sokan mások játszanak, de főleg szabadkaiak. Ez a film lassúbb tempóban folyamatosan, időnkénti megszakításokkal, hat éve készül. A forgatás megtörtént és már a végső fázisnál tartunk. Mivel viszont így alakult a helyzet, most már nem is rohanok vele, mert az a szándékom, hogy eljusson fesztiválokra, ez az év pedig betett a fesztiváloknak. Talán a jövő év elején fejeznénk be, szépen lassan és megfontoltan.
Szabadulószobát működtetsz Szabadkán. Egyre többen úgy tartják, hogy a szabadulószoba egyfajta interaktív színház és mint ilyen, nem is áll távol a rendezéstől, amivel egyébként foglalkozol. Te ezt hogyan látod?
– Valójában igen, legalábbis az irányba fejlődik. A játékos egy történetet kísér, egy narratívát, amely kalauzolja a helyiségen keresztül és rávezeti arra, hogy a menekülésen kívül még mi a célja a szobában. Kezdetben, amikor létrejöttek a szabadulószobák, valóban csak a kijutás volt a cél. A helyiségek eleinte minimalisták voltak, egymástól független rejtélyeket kellett megoldani, legyenek azok mechanikus, logikai vagy szöveges feladatok. Csak az számított, hogy a játékos megtalálja a kijárat kulcsát. Több éves fejlődés után viszont a szabadulószobák új lendületet kaptak és nagyon izgalmas irányt vettek. Jómagam is afelé hajlok, hogy a szobákon belül fokozatosan egy ún. mikro-interaktív színházat hozzak létre. Rendezőként ez közel is áll hozzám, nagyon is foglalkoztat ez a forma, mert új alkotói lehetőségeket és kreatív kibontakozást ad. Nemcsak nekem, hanem a játékosoknak is, mert ők is hatással lehetnek a történet alakulására. Nagyon jó az, hogy van érdeklődés a szabadulószoba iránt. Most már három éve működik és három szobánk aktív. Két hete egy új szobát nyitottunk meg. Ez az új szoba például pont az interaktív színház felé irányul, konkrét történettel, amely tele van rejtéllyel és kalanddal.
A szabadulószoba a jelenlegi járványügyi helyzetben is működhet?
– Igen, jelenleg minimum ketten és maximum négyen játszhatják. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy betartsunk minden létező óvintézkedést, beleértve a védőfelszerelést, a lábbelik fertőtlenítését és a higiéniai előírásokat. A szobákat minden csoport előtt alaposan átszellőztetjük, megtisztítjuk és fertőtlenítjük. Nagyon odafigyelünk a biztonságra. Leginkább a Facebookon vagyunk megtalálhatóak, az oldalunkon keresztül több információhoz is hozzá lehet jutni.
Mely korosztály érdeklődését kelti fel leginkább?
– A húsztól a hatvanévesekig. Az idősebbeket legtöbbször talán a fiatalok invitálják, hogy segítsenek nekik megérteni a játék koncepcióját, a véleményekből pedig az derül ki, hogy az idősebbek is élvezik a szabadulószobát. A rejtélyek megoldásának igénye, az akadályok legyőzése bárki számára kihívást jelenthet, ezt nem a kor válogatja.
Hogyan érintett a járványhelyzet és az intézkedések, bevezetések?
– Az egyik, amibe nehéz volt belenyugodni, az a szabad mozgás korlátozása. Bárkinek nehéz elfogadnia azt, hogy nem mehet akkor és oda, amikor és ahova akar. Ez csak egy ideig tűrhető, amennyiben pontosan tudjuk, hogy ez miért van és ezzel mi a cél. Az igazat megvallva kezdetben azt gondoltam, hogy ez a helyzet nem tart sokáig, néhány hónap és vége lesz. Igyekeztem a tennivalókra összpontosítani, egyébként is olyan munkák vártak rám, amikkel a rendkívüli állapot idején is foglalkozhattam, ilyen volt például a szabadulószoba előkészítése, de a leendő projektumokon is gondolkodtam. Amit még nehéz volt elfogadni, az a színházba járás lehetetlensége. Rendszeres és szenvedélyes színházlátogató vagyok. Megnézek minden előadást, amit csak megnézhetek. Többször is. Még azokat is, amelyek nem annyira tetszenek. A színház mindig izgalommal tölt el, nekem még mindig olyan, mint egy varázslat. Sem a tapasztalat, sem az idő múlása nem tompította el ezt az érzést. Nagyon hiányzik. Számomra a normalitásba való visszatérést az jelenti majd, amikor újból lehet színházba járni. Az elmúlt időszakban is és most is odafigyelek arra, hogy megtartsam a belső egyensúlyt. Sok időt töltöttünk együtt a családdal, beszélgettünk, játszottunk, olvastunk.
Jelenleg is olvasol?
– Igen, Carl Gustav Jung Az ember és szimbólumai című könyvét, valamint Gabriel García Márquez Száz év magányát. Jólesett az, hogy átadhattam magamat az olvasásnak, bármiféle külső hatás vagy tényező nélkül.
Hogyan állsz hozzá a terveidhez?
– Úgy, hogy megvalósulhatnak. Ugyanakkor viszont – nem akarok vészmadár lenni –, de előfordulhat az is, hogy tavaszig is elhúzódik ez a helyzet. Eléggé kaotikus is az egész, mert nem mindig világosak a szabályok, hogy mit szabad tenni, mit nem, és pontosan miért. Ráadásul az előírások akár napról napra változnak, és ez is kellemetlenséget okozhat. Amíg ez van, addig is amire csak lehet, felkészülök. Ami a tanulmányokat, az előadást, a filmet és a szabadulószobát illeti, most extra időt kaptam, hogy ezekkel foglalkozzak. Ezt az évet egyébként is ezekre terveztem. Inkább az előkészületekre, mint az eredményekre. A tervek szerint a tanulmányaim szeptemberben folytatódnak, jövőre pedig egy masterelőadást kell létrehoznom.
Egyáltalán miképp éled meg a mostani helyzetet?
– Olyan érzésem van, mintha lelassult volna az idő. Most a belső egyensúly, a fizikai és pszichikai kondíció megtartása hangsúlyosabb szerepet kapott, mint korábban. Valahogy ennek jött el az ideje. Amikor otthon vagyunk és épp nem rohanunk valamit intézni, jobban odafigyelhetünk egymásra és önmagunkra is, a testmozgásra és az étkezésre is. Új rutinokat alakítottunk ki, és ezekhez alkalmazkodtunk. Átformáltuk az aktivitásainkat, és a napi teendők beosztását. Ami jó ebben a helyzetben, hogy együtt lehetünk a családdal. Mi erre mindig is törekszünk. Amikor hosszabb ideig tartó projekteken dolgozunk és intenzívebb munkával telnek el hónapok, azután úgy nézzük, hogy nyugalmasabbak legyenek a napjaink. A családi fészek a legfontosabb.
