A szabadkai Gyermekszínház és a Pannon RTV bábos tévésorozatot készít gyerekeknek, amely az esti mesék hangulatát idézi meg, és a magyar közmondásokat és szólásokat helyezi rövid történetekbe. Az egyik szereplője Vörös Imelda, a szabadkai Gyermekszínház színművésze, akit a rendkívüli állapotok idején egy másik kis sorozatban is láthattunk. A műsorok készítését valójában a járványügyi helyzet váltotta ki, hiszen a színészek már jó ideje nem játszhatnak közönség előtt. Erről beszélgettünk Vörös Imeldával, akitől azt is megkérdeztük, mivel foglalkozott a rendkívüli állapot idején.
Vörös Imelda: Most még fesztiválokra sem mehetünk (Fotó: Lukács Melinda)
Kik vesznek részt az új bábsorozatban? Hogyan került sor a készítésére?
– A főszereplők két báb, Lali és Mari, akik testvérek, de a történetben mellékszereplők is megjelennek. A műsorban László Roland, Budimcsevity Krisztián és Dudás Dániel színinövendékek játszanak, utóbbi Lalit formázza meg, és részt vesz benne Fridrik Gertrúd, a társulatunk tagja, valamint Vörös Romina, az unokahúgom is. Én Marit jászom, nagyon örülök neki, mert egy remek bábom van, amelyet Rade Reković tervezett és készített. Amint kézbe vettem, szinte eggyé váltunk. A műsor szövegét Hernyák Zsóka írta. Érdekes, hogy először Daniról és Dávidról volt szó, abból kifolyólag, hogy a rendkívüli állapot idején, Búbos Dáviddal készítettünk kis műsorokat Dani és Dávid címmel, amelyeket szintén a Pannon RTV vett fel. Amikor a járványhelyzet miatt intézkedésekre került sor, az igazgatónőnk, Árokszállási S. Márta elkezdett azon gondolkodni, hogyan tudná a színházunk kiszélesíteni a tevékenységét, és hogyan tarthatná a kapcsolatot a közönséggel úgy is, hogy nem játszhatunk publikum előtt. Így jött az ötlet, hogy a média felé forduljunk. Nagyon jó a csapatunk, a fiatalok pozitív energiákat mozgatnak meg. Nagyon hálás vagyok nekik és Búbos Dávidnak is, mert vele is remekül együttműködtünk.
Dani és Dávid jó példát mutat, a rendkívüli állapotok idején elmentek bevásárolni idősebbeknek, akik nem hagyhatták el az otthonaikat. A sorozatban te játszod Danit, aki egy báb, ellentétben Dáviddal. Nagyon érdekes, hogy a bevásárlás valóban megtörtént. Ez az ötlet honnan jött?
– A karantén időszakában először meséket olvastunk, amelyek a színház online elérhetőségein láthatóak. Nagyon örülök, hogy ennél több feladatot is kaptunk, mert elfoglalhattuk magunkat. Árokszállási S. Márta otthoni körülmények közt Stefan Ostojić fiatal színésszel a Lili és Stefi bábműsort készítette. Ezt vettük alapul, de problémát jelentett a vágás és nem voltak megfelelő körülményeink a helyszínt illetően sem. Maradt az utca. Valójában a karanténos napjaim a szüleimnél kezdődtek. Az a mondat járt állandóan a fejemben, hogy: csináld azt, amit eddig nem csináltál – mert akkoriban ezt valahol hallottam. Ez azt jelenti, hogy töltsük ki a napjainkat, legyünk hatékonyak és kreatívak, ne adjuk át magunkat a problémáknak, mert ha folyton azzal foglalkozunk, amit nem tudunk megoldani, akkor az akár mély depresszióba taszíthat. Ami jó volt az egészben, hogy otthon tartózkodott a család. Elkezdtem a ház körül foglalatoskodni, egyebek közt meszelni és festeni, a családtagok pedig nagyon segítőkészek voltak. Közben a testvérem óvodás gyerekei online feladatokat kaptak, amiket meg kellett oldani, így velük is foglalkoztam és tulajdonképpen ezek adták a kiindulópontot a Dani és Dávidhoz. Azután szóba került a bevásárlás is, ez adta meg a kulcsmondatot a következő részhez. Nem volt bonyodalommentes, mivel a forgatáshoz engedély is kellett. Közben Búbos Dáviddal üzeneteken és telefonon keresztül kommunikáltunk, így próbáltuk a szöveget is. Helyszíni próbáink nem is voltak, mert nem volt rá idő, így sokat improvizáltunk. A lényeg az, hogy ténylegesen elmentünk a boltba bevásárolni, és amit vettünk, azt elvittük a történetbeli nagyszülőknek. Dávid nagymamáját Tóth Erzsébet nyugalmazott óvónő formázta meg, mivel pedig Dani báb, az ő nagyszülei is bábok lettek, ezeket Ripcó László és a felesége, Ripcó Franciska bábművészek keltették életre. Élveztem a forgatást.
Hiányoznak a fellépések?
– Nagyon. Tíz gyereknek is játszanék, szívesen, bármikor és bárhol, legyen szó teremről vagy pajtáról. Akár egy új monodrámát is készítenék. Amikor kilépek a színházból, akkor már nem vagyok színésznő, hanem egy ember a sok közül, aki a mindennapi teendőit végzi, de ilyenkor is előfordulnak csodák. Egyszer egy bevásárlóközpontban odajött hozzám egy kislány az anyukájával, aki megszólított és azt mondta, hogy csak a lánya szeretne üdvözölni, mert látott a Csokibaba utazása című előadásban. Nagyon szép élmény volt és egy jó visszaigazolás arra, hogy érdemes játszani a gyerekeknek.
A nyarak általában az utazásokról szólnak, de most más a helyzet. Egyáltalán sikerült-e idén valahova elutaznod?
– A nyarakat általában továbbképzéseken töltöm. Az utóbbi időkben mozgástáborokban vettem részt és ez hiányzik. Most még fesztiválokra sem mehetünk. Februárban még sikerült eljutni Gračanicára, öt napig tartó bábtáborba, ahol Árokszállási S. Mártával gyerekekkel foglalkoztunk. Idén voltunk másodszor, és remekül éreztem magamat, ráadásul úgy érzem, régi adósságot is sikerült törlesztenem. Amikor a kilencvenes években elkezdtem nyári táborokon és továbbképzéseken részt venni, gyakran kevesebb pénz állt a rendelkezésemre, mint amennyire szükségem lett volna. Azután mégis minden megoldódott. Segítő kezek nyúltak felém, sokan önzetlenül, tiszta szívvel, szinte észrevétlenül segítettek, legyen szó elszállásolásról, szállításról vagy utazásról. Gračanicán úgy éreztem, hogy most én adhatok valamit, tehetek jót. Hallottam egy ikerpárról, akik színjátszók, végzős diákok, de nem volt lehetőségük arra, hogy elmenjenek osztálykirándulásra, ezért felajánlottam a honoráriumomat. Amikor egyedül maradtam a gondolataimmal, boldogságban úsztam, mert úgy éreztem, jó időben és jó helyen voltam ahhoz, hogy segítsek.
Mi ad hajtóerőt a mindennapok megpróbáltatásaihoz?
– A futás, a jóga és a tánc. Mindhármat inspiráló közösségben teszem. Fabó Ildikónál futok, ez energiával tölt fel és a lelkemre is jól hat. Decemberben kezdtem el, fázós vagyok és szerettem volna leküzdeni a hidegtől való irtózásomat. Az első kitűzött cél három kilométer volt, januárban öt kilométert futottam le, azután nyolcat, majd pedig jött a karantén időszaka. Időközben jártam a Németh Zsolt által vezetett jógaközpontba is, ahol remek instruktorokkal dolgoztunk, Fürstner Andreával és Maja Prćićtyel. Ők nem csak elvégzik velünk a gyakorlatokat, a szívüket és a lelküket is beleadják. A táncolást is szeretem, magával ragadott a kubai salsa és a bachata, Daniela Stevanović táncoktató révén a Dolce Dance táncstúdióban. Mindez sokat segített, a karantén idején azt vettem észre, hogy sokkal mozgékonyabb vagyok és semmi sem esett a nehezemre. Úgy éreztem, hogy madarat lehet velem fogatni. A kijárási tilalom idején is még ebből az energiából merítettem. Azután elkezdtem ismét fáradékony lenni, de pont akkor már újból lehetett kimenni futni, úgyhogy most tizennégy kilométernél tartok. A futás tehát megmaradt és nemrég részt vettem egy szabadtéri jógaórán, ami nagyon jó volt. A tánc még sajnos nem tért vissza az életembe, de nagyon hiányzik.
Milyen terveid vannak, mit szeretnél megvalósítani?
– Sok mindent. Még korábban elindítottam Ludason az óvodáscsoporttal egy drámajátékot. Ezen keresztül szerettem volna néhány évig kísérni a fejlődésüket. Sajnos lett egy év kiesés, idén pedig pont akkora terveztük a folytatást, amikor bejelentették a rendkívüli állapotot. Nem csak ez foglalkoztat. A mesterképzésen a diplomamunkámat 2018-ban a Ludasi-tó környéki gyermekszínjátszás húsz évéről írtam. Ezt szeretném kibővíteni, mert rengeteg információt gyűjtöttem össze, a diplomamunkába pedig csak egy kis része került bele. Nem kifejezetten kötetben gondolkodok, inkább az összegzést átadni azoknak, akikről szól.
