A niši várban csütörtök és vasárnap között tartották meg harmincadik alkalommal a Nišville Jazzfesztivált. A Nouvelle Vague, Ron Carter, Kyle Eastwood, Ginger Baker csak néhány név az ötven zenekar közül, amelyek felléptek a fesztiválon. Koncertek mellett az érdeklődők jazz vonatkozású filmeket, kiállításokat és színházi előadásokat tekinthettek meg, volt Workshop, éjszakai Jam Session, és ami a legfontosabb – sok-sok ezer érdeklődő a fesztivál által nyújtott igényes szórakozásra.
FÚZIÓK
A nagyszínpadokon zajló koncertsorozatot pénteken a Krug Vladice Stojiljkovića együttes nyitotta meg. Őket követően a különböző országokból származó, Berlinben élő fiatalokból összeálló Damir Out Loud elnevezésű csapat lépett színpadra. A kísérleti zene, a jazz és a balkáni folklór elemeit ötvözve az együttes egyedi hangzást dolgozott ki, saját szerzeményeket játszik, amelyeket elsősorban Damir Bačikin nagybecskereki születésű trombitaművész és Julius Heise vibrafonos játéka határoznak meg.
Duško Gojković
A színpad előtti nyüzsgésből ítélve, a fiatal lányok nagy örömére harmadikként a Sergej Trifunović & Moondance Big Band állt közönség elé. A sikeres színész által alapított nagyzenekar közismert szerzeményeket (David Bowie, Van Morrison, Bob Marley, The Police) adott elő jazz-változatban. A big bandet Fedor Vrtačnik vezényelte, tagjait pedig a legkeresettebb belgrádi és vajdasági zenészek képezik, köztük van többek között Bunford Gábor szaxofonos, a szabadkai Jazzik fesztivál művészeti igazgatója is.
A folytatásban lépett föl együttesével a különféle zenei irányzatok egyesítőjének számító Ginger Baker Grammy-életműdíjas dobos, a rock ’n’ roll hírességek házának tagja, a legendás Cream együttes egyik alapítója (Eric Clapton mellett). Baker átvette a fesztivál által neki odaítélt Grand Prix – Šaban Bajramović elnevezésű díjat, amelyet a jazz és más zenei irányzatok fúziójáért osztanak ki. A klasszikus jazzt, a jazz-rockot és az afrikai hangzást ötvöző csapat zenéjét a niši koncerten Pee Wee Ellis szaxofonjátéka erősítette.
Zenekarával az afro-kubai jazz gurujaként emlegetett, egyenesen Havannából érkező Bobby Carcasses multiinstrumentalista latino dallamokkal kápráztatta el a jelenlévőket, az est utolsó fellépője pedig a belgrádi Deca Loših Muzičara együttes volt.
GYPSY, FUNKY, SUMMERTIME
A szombati este alaphangulatát a gypsy jazz hagyományokat ápoló görög Gadjo Dilo együttes adta meg. A műfajban megkerülhetetlen Django Reinhardtot idéző zenére a táncolni vágyók hatalmas porfelhőt kavartak a színpad előtt. Másodikként az Olaszországból érkező nagybőgős és zeneszerző Niccolo Faraci kvartettjét hallhattuk, majd a jazz, a funky, a reggae és a soul irányzatokat ötvöztető bolgár Akaga együttes eredeti és energikus játékára tombolhatott a közönség.
Számomra az est fénypontja Duško Gojković trombitaművész és zeneszerző, az egyik legismertebb balkáni jazz-zenész és a Belgrade Summit Octet zenekar koncertje volt. Minden percét és hangját mély átéléssel élveztem. A Brooklyn blues, a Miles Davisnek ajánlott szerzemény, vagy a remek hangszerelésben előadott Summertime mind-mind kivételes zenei élményt nyújtottak. Tökéletes!
A folytatásban a napjaink egyik legjelentősebb dobosa, a Grammy-díjas Adam Nussbaum által vezetett ZZ Quartet lépett föl. A zenekar egyszerre dinamikus és melankolikus, világzenei és rockos hangzásához a tagok kiváló játéka mellett a hangszerválasztás is kétségtelenül hozzájárul. Simone Zanchini harmonikán, Ratko Zjača gitáron, Martin Đakonovski pedig nagybőgőn játszik.
És ekkor következett a német Jazzanova kollektíva. Acid, house, funky, chilout, jazz – elektronikus hangzással ötvözve. Paul Randolph énekesnek nem kellett különösebben mozgásra motiválnia a közönséget. Másfél órán át dübörgött a vártér.
Az est utolsó fellépője a szlovén Uroš Perić énekes, zongoraművész volt, aki a belgrádi Mambo Stars & Pearlettes zenekarral lépett színpadra.
AMERIKAI URAK – FRANCIA LÁNYOK
A fesztivál zárónapjának műsorát a nagyszínpadon a brit TG Collective nyitotta meg. A gypsy jazzt, a flamencót, a klezmert és a klasszikus zenét vegyítő együttest követően a norvég Marius Neset Quartet lépett közönség elé. A zenekart vezető fiatal szaxofonost a kritikusok honfitársához, Ian Garbarekhez hasonlítják, és aki hallgatja a jazzt, tudja, ez mit jelent. A kifejezetten modernista művész játéka hol andalító, hol energikus – de sohasem tolakodó és agresszív –, a norvég erdő titokzatossága és az északi tenger végtelensége egyaránt benne foglaltatik. Nem túlzás azt mondani, hogy Marius Neset személyében remélhetőleg a skandináv jazz újabb gyöngyszemét tisztelhetjük majd (Jarrett, Garbarek, Rypdal stb. mellett).
Ron Carter
A Szlovéniából érkezett Artbeaters & Peter Ugrin négyes előadása után következett a legenda: Ron Carter. A kétszeres Grammy-díjas művészt, minden idők egyik legkeresettebb jazzbőgősét – becslések szerint mintegy 2500 album felvételezésében vett részt – a niši fesztivál a jazz zenéhez való hozzájárulásáért kitüntetésben részesítette. A világhírű zenész Nišben a Golden Striker Trio keretében lépett föl, amelynek tagjait még Russel Malone gitáros és Donald Vega zongoraművész képezik.
A három talpig fess amerikai úriember hangversenye az addigra már szinte a végletekig benépesült „tündéri jazzváros” közönségének maga volt a megtestesült elegancia: kimért, pontos, finom, vájt fülűeknek is valódi csemege.
A fesztivál egyik legnagyobb sztárjaként érkezett a rendezvényre a francia Nouvelle Vague együttes. Bő másfél órás koncertjük igazolta: okkal. Az energikus new wave és posztpunk szerzemények feldolgozásával melankolikus bossa nova hangzásba magának világhírnevet szerző csapat egyetlen percre sem hagyta közömbösnek a közönséget. A négy fiatalember kiváló játékát a három énekesnő színpadi produkciója tette teljessé. Az énekesnők nemcsak jól elénekelték a dalokat, hanem sajátos performance keretében elő is adták őket. Így a Master and Servant alatt valóban urak és rabszolgák elevenedtek meg a nézők előtt, a Bela Lugosi’s Dead a kultikus magyar filmszínész halálát idézte meg, a Too Drunk to Fuck koreográfiáját pedig az olvasó fantáziájára bízom. Az együttes nőtagjai alkalmi kiselőadásaikkal, színpadi megjelenésükkel és öltözetükkel olykor kissé gótikus, de sokkal inkább szexuális felhangot adtak produkcióiknak, amelyek a tökéletesen előadott zeneszámokkal együttesen világszínvonalú fellépést eredményeztek.
Az idei fesztivál utolsó fellépőjeként a helyi színház tagjaiból összeállt Teatar Band búcsúztatta a legkitartóbb jazzrajongókat.
Összegezve a négy nap alatt tapasztaltakat, a szervezőknek sikerült egy változatos és minőséges programot összeállítaniuk. Ha figyelembe vesszük, hogy a művelődési minisztériumnak köszönhetően két hónappal a rendezvény előtt a szervezőknek óriási anyagi gondokkal kellett szembenézniük, a teljesítmény kitűnőnek értékelhető.
