Az angol királynő magánünnepségén is játszott már – Ray Gelato
A dzsessz a szabadságvágy megnyilvánulása. Kizárólag a maga által felállított szabályoknak hajlandó eleget tenni. Hagyományait tiszteletben tartva minden pillanatban kész a megújulásra. Folyamatosan kisiklik az őt kordába kényszeríteni törekvők ellenőrzése alól. Improvizál. Ezért sokszor gyanús és zavaros lehet mindazok számára, akik feltétlenül ragaszkodnak önnön korlátaikhoz.
Niš központjában csavarogva az egyik utcai könyvárusnál kiválasztottam magamnak néhány kötetet, de mivel nem szerettem volna magammal cipelni őket, megkérdeztem az elárusítót, megtalálom-e őt másnap is az adott helyen. Azt válaszolta, hogy a tervek szerint igen, de hogy hány órakor, az az esti Jazzanova-koncerttől függ. Mi is ott leszünk, mutattam neki a fesztiválos karszalagomat. Neki is van, emelte fel a kezét bajtársiasan somolyogva. Végül, biztos, ami biztos alapon, négy könyvet azonnal megvásároltam.
Ez a kis epizód hűen tükrözi, mekkora mértékben van jelen a Nišville dzsesszfesztivál a dél-szerbiai városban. Bárokban, utcai padokon, nagy bevásárlóközpontban is hallottam a fesztivál kapcsán elejtett mondatokat, a sétálóutcában régi bakelitlemezeket árusító férfi pedig az általam kiválasztott lemez iránti érdeklődésemre azt mondta, kétezer dinárért vesztegeti, de nekem eladja egy ezresért, és máris mehetünk a várba, a dzsesszfesztiválra.
Az érdeklődési kedvet alátámasztva már a nyitónapon zsúfolásig megtelt nézőkkel a két nagyszínpad előtti tér, a következő három fesztiválnapon pedig még többen sereglettek össze – mosolyogva, ujjongva, tapsikolva vagy éppen elmélyülten hallgatva a különböző műfajokban játszó előadókat. Duško Gojković hazai dzsesszlegenda meg is jegyezte: ezek után merészelje még valaki azt mondani, hogy az emberek nem hallgatnak zenét… A zene alatt természetesen igényes zenére gondolt.
A százezres közönség alaposan rácáfolt a művelődési minisztérium véleményére, amely a „zavaros” és „gyanús” programkoncepció miatt júniusban teljes mértékben megvonta a támogatást a Nišville dzsesszfesztiváltól – a kilencvenes évek óta először. Függetlenül attól, hogy az előző három évben maga a minisztérium nevezte ki „nemzeti jelentőségűnek” a fesztivált, függetlenül attól, hogy a Nišville az egyetlen kulturális rendezvény az országban, amely megnyerte A legjobb Szerbiából szobrocskát, függetlenül attól, hogy a fesztivál elnyerte A jövő projektuma elnevezésű díjat, függetlenül attól, hogy évekre visszamenőleg Délkelet-Európa leglátogatottabb dzsesszfesztiválja, függetlenül attól, hogy a Brüsszelben megjelenő New Europe nevű lap Nišville – European face of Serbia (Nišville – Szerbia európai arca) címmel terjedelmes cikkben számolt be a rendezvényről.
Az, hogy a szervezők és a kulturális nyilvánosság tiltakozása miatt a minisztérium utólag úgy döntött, hogy hárommillió dinárral mégiscsak „támogatja a fesztivált” – mivel „jelentős kulturális rendezvényről” van szó –, számomra elsősorban azt bizonyítja, hogy az illetékesek sokszor egyáltalán nincsenek tisztában az értékekkel, és maguk sem tudják, mit kellene és mekkora mértékben támogatni – leszámítva természetesen a népünnepélyeket, amelyeknek pénzelésével nem lehet „tévedni”. Az ilyen hozzáállás értékválságot eredményez, amely nemcsak kulturális, hanem az élet egyéb terén is kifejti hatását.
A Nišville dzsesszfesztivál évek óta következetesen kiáll a kulturális értékek mellett, ápolja az egyén (zenei) ízlését, és a tolerancia egyik legfőbb szószólója a térségben. Utcai könyvárusok és gazdag lemezgyűjteményüktől megválni kényszerülő zenerajongók tudják ezt. A támogatásosztóknak olykor velük és a hozzájuk hasonlóakkal is el kellene beszélgetni. Azért, hogy ne hatalmasodjon el azok tábora, akiket a Nišben vásárolt kötetében Charles Bukowski a következőképpen szólít meg: „ti / arc nélküliek / bármiféle arcot nélkülözők / akik a semmin nevettek”.
Nyitókép: Az angol királynő magánünnepségén is játszott már – Ray Gelato
