Az adai Kócos
A II. Zengő Délvidék temerini népzenei rendezvény közönsége minden bizonnyal Sebestyén Márta koncertjéről fogja emlékezetbe vésni a szombaton késő éjszakába nyúló rendkívül jó hangulatú estet. Ez volt a második szemle, melyet Bodor Anikó népzenegyűjtő, -tudós emlékére szerveztek, és akár tavaly, most is a magyar kultúra napja körüli napokra időzítették. Tizennégy szólista, énekcsoport, zenekar mutatkozott be, akik valamennyien Bodor Anikó gyűjtéséből válogattak. Mindeközben felsorakozott a helybeli Szirmai Károly MME színpadán a vajdasági élő népzene java. A produkció nemcsak a közönségnek szólt, hanem a rendkívüli összetételű zsűrinek is, melynek kivételesen nem a pontozás volt a feladata, hanem az értékelés. Közöttük volt Borsi Ferenc, az Óbudai Népzenei Iskola vajdasági származású citera-, furulya- és tamburatanára, Vakler Anna egyetemi tanársegéd, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke népi ének szakirányának felelőse, Németh István, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Népzenei Archívumának munkatársa, valamint Sebestyén Márta világhírű népdalénekes, valamennyien Bodor Anikó jó ismerői, tisztelői.
A rendezvényt megnyitó Csorba Béla arra emlékeztetett, nem lehet véletlen, hogy Temerin lett a táncházmozgalom központja, sőt volt idő, amikor itt volt maga a mozgalom. – Egyfajta csendes, de szilárd meggyőződésből fakad, hogy mindez miért épp Temerinben összpontosult – mondta. A nyomás Temerinben volt a legnagyobb a magyarságra, és itt megvolt a szerves előzmény is, ami a mozgalom kibontakozásához elengedhetetlen volt. Temerinben a hetvenes években megsokasodott a néprajzi gyűjtés, konfereciák sora követte egymást, s ezeknek részese volt Bodor Anikó is. – Káprázatos népzenei ismereteivel bűvölt el bennünket, ezenkívül abban is példát mutatott, hogyan kell teljes odaadással, személyisége teljes tüzével folytatni a munkát, hogyan kell szeretni a jó bort és a csodálatos magyar zenét. Remek könyvein, kimagasló szakmai életművén túl Bodor Anikó ezt a kristálytiszta emberi értékrendet hagyta ránk és a fiatal nemzedékekre. Jó, hogy ismerhettük, és jó, hogy szemle őrzi nevét és élteti szellemét – szögezte le többek között.
A magyarországi zsűritagok elragadtatva szóltak a délvidéki népdalok estjéről, ezenkívül Németh István azt sem hallgatta el, hogy szerinte az egész magyar nyelvterületen a legszervezettebb és legmagasabb színvonalú népzenei mozgalom épp Vajdaságban van. – – Ezt nem az itteniek dicséretére mondom. Ez tkp. annak köszönhető, hogy volt egy olyan szakember, aki nemcsak tudósként volt kiváló, hanem ezt a hatalmas értéket, amit összegyűjtött, meg kívánt osztani a közösségel. A mai estén szinte visszaköszönt ránk az ő hangja, és egész életműve – mondta, hozzáfűzve, hogy munkája talán nem érvényesült volna ily mértékben, ha nem áll egy kiváló szervező mellette, akit Szöllősy Vágó László személyében tisztelhetünk. – Mostmár egyikük sincs közöttünk, viszont hogy jó munkát végeztek, az abból is látszik, hogy a következő generáció teszi a kötelességét – osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Hasonló szellemben szólt a többi zsűritag is, nem hallgatva el a délvidéki népzene gazdagságát, értékeit, melyet oly gyakran becsülünk valódi értéke alá. Bodor Anikó életműve pontosan annak a bizonyítéka, hogy van mivel büszkélkednünk.
Topolyai és szabadkai fellépése után Sebestyén Márta világhírű népdalénekes a szemlét követően szombaton este Temerinben is felejthetetlen műsort adott Andrejszki Judit orgona és csembalóművésszel, valamint Szabó Zoltán néprajzos, sokoladú népzenésszel közösen, sőt mintegy ráadásként a Fokos zenekart is színpadra szólították.
A sokoldalúságát gyakran megcsillogtató Sebestyén Márta segítségével újra bejártuk a magyar nép „zivataros évszázadait”, cseremisz népdalokat, gregorián énekeket és kurucnótákat is énekelt, vagyis népzenei útra vitte a hallgatóságot, akikkel hosszú utat járt be a honfoglalástól az 1848/49-es forradalomig és szabadságharcig, miközben érintette az őshazát, de a mai katalán népdalkincset is. Mindeközben a lehető legtermészetesebben játszott a különféle korok különféle hangszerein. Előkerült a tárogató, a pikoló, a dob, az ütőgardon, a tambura, vendégeivel valósággal elvarázsolták a közönséget.
értékeit, melyet oly gyakran becsülünk valódi értéke alá. Bodor Anikó életműve pontosan annak a bizonyítéka, hogy van mivel büszkélkednünk.
