Kanalas Zsófia népzeneoktató, a szabadkai Zeneiskola tanára azt mondja, hogy most már nincs szabadideje. Amikor még volt, örömmel vállalta a Népkör MMK-ban alakult kórus vezetését.
A Csiripelő énekegyüttes márciusban alakult meg a szabadkai Népkör MMK-ban 9–14 éves lányokkal.
– Sok jó hangú és jó hallású lány van, erős énekegyüttes alakult, és vannak jó szólistáknak ígérkező lányok is. A kórus a 11. Tavaszi tárlat megnyitóján lépett fel először, meglepően jól énekelt. Az első fellépéskor azt vártam, hogy megilletődöttek lesznek és nem túl magabiztosak, de szerencsére nem így történt – mondta Zsófia, akit időközben megtalált még egy felkérés – A bajmokiak kértek meg, hogy ott is foglalkozzam a gyerekekkel, ott még most alakul a kórus. Két fiú is van, ami ritkaság, és szépen tudok velük haladni. Mindemellett persze ott van munkám is, hét éve dolgozom a Zeneiskolában. Az elején kicsit meg kellett „fertőzni” a diákokat, mert csak néhány énekesem volt, ám jött egy ötlet, hogy alakuljon kórus, így megalakult a Dalkötő leánykórus. Kezdetben csak négy-öt lány volt a tagja, de volt időszak, amikor tizenkét tagja is volt. A lányok szorgalmazták, hogy lépjünk fel szemléken, figyelték, hogy hol milyen fellépési lehetőség van. Lendületet és ötleteket adtak. Elvárom, hogy maximálisan teljesítsenek a lányok, a kicsik is és a nagyok is, a zeneiskolások és a népkörösök is. Ha megérdemlik a dicséretet, akkor azt persze megkapják, de elmondom azt is, hogy még min kell javítani, mire kell még figyelni. Kaptam már megjegyzést szemléken, versenyeken, hogy könnyű nekem, amiért zeneiskolás lányokkal dolgozom. Erre én azt mondom, nem elég, hogy valakinek jó hallása és jó hangja van, sok függ a felkészítőtől és attól is, hogyan van foglalkozva velük, és persze gyakorolni is kell – mondta Zsófia.
Ennek kapcsán beszéltünk arról is, hogy most, amikor egyre többet hallunk arról, hogy fogyatkozik a magyarság és ezért a népi kultúrának még az eddigieknél is nagyobb megtartó ereje kell hogy legyen, nagy kihívás és felelősség népdaloktatónak lenni, egyáltalán népművészettel foglalkozni, és e megtartó erő fontosságára is nevelni a növendékeket. Ezért nem elég csupán megtalálni a jó hangú gyerekeket, hanem fontos kellő odafigyeléssel felfedezni a bennük lévő tehetséget.
– És a színpadra állás, a színpadra állítás is fontos! Van olyan gyerek, akinek hiába nagyon jó a hangja, ha a színpadon a lámpaláz kihatással van az előadására – hívja fel a figyelmet beszélgetőtársam. – Az is fontos, hogy meg kell szokniuk egymást a kórustagoknak, el kell sajátítani a helyes légzést, intonációt, és persze a helyes viselkedést, tartást. Figyelni kell arra is, hogy milyen korosztályhoz milyen felkészültségű kórushoz választunk dalokat. Én azt vallom, hogy elsősorban a saját területünk népdalaival ismerkedjünk meg, és azon belül is a korosztályhoz illő dalokkal.
Zsófia úgy látja, hogy mind többen érdeklődnek a népzene, néptánc iránt. Mint mondja, ez egyrészt a médiának is köszönhető, akár az olyan műsoroknak, mint a Fölszállott a páva, de a szemléknek, versenyeknek is, mint amilyen a Szólj, síp, szólj!, a Kőketánc, a Durindó és Gyöngyösbokréta.
– Azt látom, hogy a versenyeken, szemléken mind jobb produkció van. Ma már nagyon sok anyag áll rendelkezésünkre, a különböző kérdésekkel szakemberekhez is lehet fordulni, intézményi szinten is működnek népzenei iskolák, képzési lehetőségek vannak. A magasabb színvonal, a minőségi javulás valamilyen szinten ennek is köszönhető.
Év közben a dalkötős lányok sok versenyre, szemlére jutottak el, és ezekről szép eredményekkel tértek haza. A Csiripelő kórus is már többször állt színpadra, legutóbb a Népkör MMK évadzáróján léptek fel, s habár itt a nyári szünet, igény szerint a nyári szünetben is tartanak próbákat.
– Ha a Csiripelő kórus igényli, hogy nyáron is találkozzunk, akkor mondjuk heti egy alkalom nem is lenne rossz. Zenei szóval élve, pont most szólaltak meg, úgyhogy kár lenne, ha „berozsdásodna” a hangjuk, és már hangolódnak is egymásra, hiszen nem elég csupán megtanulni a népdalokat, meg kell tanulni együtt énekelni is.
