Egyetlen magyar kiadású albumként, az elmúlt öt év legjobb ötven világzenei kiadványa közé került Lajkó Félix vajdasági magyar hegedűvirtuóz és a Vołosi lengyel formáció közös lemeze a Songlines listáján, amelyen az előkelő tizennegyedik helyre sorolták a Fonó Budai Zeneház gondozásában, tavaly májusban megjelent albumot. A londoni székhelyű Songlines-t a legelismertebb világzenei szaklapok közt tartják számon.
A Lajkó Félix & Vołosi lemez már számos díjban részesült és az idei Fonogram-díjra is jelölt, az év magyarországi világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában. Ez azért is jelentős, mert az első körös szavazás során több mint 800 nevezés közül választják ki a kategóriák 5–5 jelöltjét, amelyek közé bekerülni már önmagában elismerést jelent. Emellett a lemezt Lengyelországban is jelölték a helyi Fonogram-díjra (és meg is nyerte), a Songlines beszavazta a Top of the World válogatásra is, a régió zenéit szemléző Balkán World Music Charts toplistáját is vezette, a 2019-es összesítésben is dobogós lett és hónapokig szerepelt a World Music Charts Europe élvonalában. Lajkó Félixszel a lemezről és a jelenlegi helyzetről beszélgettünk.
Hol készült el a lemez?
– A Pannónia Filmstúdióban, ahol a népszerű magyar rajzfilmek is, például a Gusztáv és a Mézga család.
Hogyan került sor az együttműködésre a Vołosi zenekarral?
– Egy varsói illető kezdeményezte, jó ötletnek találta, ennélfogva megkérdezte, van-e kedvünk ahhoz, hogy közösen játsszunk és ez a mi érdeklődésünket is felkeltette. Annak idején ő egy koncertet szervezett meg Varsóban, majd pedig ki is szállt az együttműködésből.
Hogyan lett a közös zenélésből lemez?
– A Fonó Budai Zeneház felkérésére, ezt valójában Horváth László igazgató szorgalmazta, és ennek eredményeképp Budapesten fel is vettük a lemezt.
Milyen volt együttműködni a Vołosival?
– Nagyon jó, a zenélések jó hangulatban teltek. Persze nem ment minden teljesen simán, olykor történt egy kis hullámzás, de nem voltak köztünk összetűzések, csupán kisebb nézeteltérések. Nyilván nekik is voltak bizonyos elképzeléseik, nem is annyira a zenét, hanem inkább a koncepciót illetően, és nem épp minden esetben osztoztam a véleményükkel, de végül is szépen kiegyeztünk. Az együttműködések tulajdonképpen erről is szólnak, hogy egyeztessük az elképzeléseinket.
Magával ragadó már csak a lemez borítója is (Michal Łuczak fotójával). Lovat ábrázol, te pedig szereted a lovakat...
– Igen, ez az én ötletem volt, de egyáltalán nem erőltettem. Egy híres lengyel fotós alkotásáról van szó.
A lemez remek kritikákat kapott, és amióta megjelent, diadalmenetet jár be, folyamatosan toplistákon szerepel...
– Örülök neki, mindig jó visszahallani azt, hogy amit megalkottunk, azt utána mások dicsérik. Most már azonban egészen más dolgokkal vagyok elfoglalva. Azóta két újabb lemez vár arra, hogy megjelenjen.
Mely lemezekről van szó?
– Az egyik ahhoz kötődik, hogy április 3-án a Győri Balettel közösen, a Fonó Budai Zeneházzal karöltve, a MÜPA szervezésében, a Giselle nyomán készült GisL című előadással nyitottuk volna meg a jubileumi 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált, de ez most elhalasztódott. Emellett a mostani zenekarommal – amely főleg budapesti zenészekből áll – készítettünk egy koncertfelvételt. Remélhetőleg mielőbb rendeződik a járványhelyzet, és akkor az is megjelenhet.
A jelenlegi állapotokra való tekintettel a MÜPA is online élményt nyújt a közönségnek. Nemrég a 2017-es Szerenád szimfonik koncertedet elevenítették fel, amelyet még így is katarzisként lehetett megélni...
– Nem néztem vissza, az összeállításánál viszont jelen voltam. Arra törekedtünk, hogy ily módon is élvezetes legyen, remélem sikerült. Egyébként, amit egyszer eljátszok, azt már nem igazán szoktam újra elővenni és nézegetni, csak annyira, mint például ez esetben, hogy jó legyen a keverése.
Milyen koncertjeid lennének idén?
– Sok program szerepelt a tervek közt, egyebek közt a pécsi Pannon Filharmonikusokkal, szegedi és békési zenekarokkal, de ez most mind megakadt. Már jövő évi rendezvények is le lettek mondva.
Hogyan telnek otthon a napjaid?
– Jól, mert együtt lehetek a családommal. Most épp gombapörköltet főzök, saját ízlés szerint, remélem finom lesz. Elvégezzük a napi teendőket. Egyelőre mi etetjük a lovakat, úgyhogy hajnalban kelünk, hordjuk a vödrökben a vizet. A lányom idén fejezi be a nyolcadikat, hamarosan lenne a ballagása, de nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz. Viszont élvezi a távoktatást, jobban is tanul. Szerintem így ez a távoktatás jól működik. Most több idő jut a családi életre, olyan tevékenységekre is, amelyekben a kedvünket leljük, de máskor nincs rá időnk, és nem utolsósorban saját magunkkal is foglalkozhatunk, mert gyakran erre sem jut idő. Odafigyelünk a testi és szellemi épségünkre. Talán most ez a legfontosabb.
Zenélsz is? Hogy érzed magadat ebben a helyzetben?
– Most otthon szinte egyfolytában zenélek. Sokkal többet, mint amikor koncertezek, mert nem vagyok fáradt. Weöres Sándor szavai jutnak eszembe, aki azt mondta, hogy akkor tud az ember dolgozni, amikor nem pénzt keres. Nem szomorkodok. Több időm van olvasni is. Főleg hegedüléssel kapcsolatos zenei szakirodalmat és szakácskönyveket lapozgatok. Igazság szerint nem úgy olvasok, hogy valamibe belekezdek és elolvasom az elejétől a végig, hanem annak nézek utána, ami egy adott pillanatban konkrétan érdekel, vagy eszembe jut. Annak járok utána, hogy arról mások mit írtak.
Tartod a zenésztársaiddal a kapcsolatot a világhálón keresztül?
– Inkább telefonon beszélünk. Az internetes zenélés nem annyira az én világom, élőben az igazi.
