Gyógyszerész, gyógyszertáras, patikus vagy éppen méregkeverő? Sok megnevezése van ennek a hivatásnak, melyre én is feltettem az életem. A szeptember 25.-e, a Gyógyszerészek világnapja alkalmából egy kicsit részletesebben cikkezek arról, mit is tanul egy gyógyszerész az egyetemen. Ezzel nem csak közelebb szeretném hozni a szakmámat a kedves olvasókhoz, de talán kedvcsináló is lehet az írásom, azon középiskolások számára, akik kacsingatnak a kémia és biológia világa irányába, de még nem tudják, természettudósok, orvosok vagy gyógyszerészek szeretnének lenni.
Meglehetősen gyakran szembesülök azzal, hogy az emberek a gyógyszerészeket inkább tekintik vegyészeknek vagy éppen orvosoknak, ahelyett, hogy önálló tudományágként kezelnék azt. Persze, nagyon elkarikírozva, a gyógyszerészet az tényleg a kémia és az orvostudomány házasságából született meg, ettől függetlenül egy leendő diák ne csak a vegytan miatt (ne) válassza a gyógyszerészeti egyetemet. Tény, első évben az alapozó tantárgyak nagy részét a kémia különböző ágai teszi ki, ám a biológia jeles képviselői, úgy, mint az anatómia és szövettan, botanika vagy sejtbiológia is megjelenik.
Kezdjük is a nagy mumussal, a kémiával. Első évben a gyógyszerésztanhallgatók megismerkednek az alap kémiai tantárgyakkal, úgy, mint az általános és szervetlen kémia, a szerves- és az analitikai kémia, fizikaikémia, stb. Ezek a tárgyak, bár elég robusztusok, egy gyógyszerész számára, a gyógyszertár mindennapjaiban nem lesznek hasznára. Akkor viszont miért kell ilyen részletesen ismerni őket? Véleményem szerint, ezek a tantárgyak építik ki az emberben a kémiai gondolkodás alapját. Egy gyógyszerész, pár kivételtől eltekintve persze, sosem fog igazi vegyészeti munkát végezni. Egyszerű a válasz miért, mert erre ott vannak a kémikusok. Ahhoz viszont, hogy egy gyógyszerész elinduljon egy új gyógyszermolekula szintézisének az útján, nélkülözhetetlen egy alap szerveskémiaismeret. Ahhoz, hogy végzett magiszerként, valaki felelős minőségbiztosítási munkát tudjon végezni egy fogyasztóvédelmi laboratóriumban, nagyon fontos megtanulnia az alap kémiai s analitikai módszereket, a gyógyszeranalízis metódusainak elsajátításához. Arról nem is beszélve, hogy ha meg szeretnénk érteni egy-egy gyógyszer hatásának módját, hihetetlenül fontos megértenünk az élet, s főleg az emberi szervezet legapróbb működési feltételeit is, melyet a biokémia bonyolult világa tesz lehetővé.
Már el is jutottunk a kémia és a biológia metszéspontjához, azaz a biokémiához. De ugyanilyen határterület közé sorolható a sejtbiológia, ahol a gyógyszerésztanhallgatók a sejtek molekuláris működéséével ismerkedhetnek meg, hiszen miképp is tudnánk egy-egy gyógyszerrel befolyásolni a szerveket, szöveteket, ha nem ismernénk az élet alapvető építőköveinek a működését. Amikor ennek a tudásnak már a birtokában vagyunk, akkor vonhatjuk össze az eddig tanultakat a szövettannal és anatómiával, mely alapján megszületik a fiziológia, azaz az élettan tudománya. Ahhoz, hogy megértsük a betegségek lefolyását, feltétlenül szükséges az is, hogy jól az agyunkba véssük, miként működik megfelelőképen a szervezetünk. Mint már említettem a biokémia és az élettan tehát az egyik legfontosabb tantárgy egy gyógyszerésztanhallgató életében. Ha ezeket akadályokat az ember könnyen veszi, akkor nem lesz problémája a patofiziológiával, azaz kórélettannal sem, s e három-négy tantárgy koronájaként díszelgő farmakológiával, azaz gyógyszerhatástannal sem.
A gyógyszertan, a gyógyszermolekulák hatástanjával foglalkozó tudomány, melynek, gondolom, mondanom sem kell, egy gyógyszerész kisujjában kell lennie. De álljunk is itt meg egy pillanatra. Ezt a tanulmányi láncot, kis eltérésekkel persze, de nem csak a gyógyszerész teszi meg, hanem egy orvostanhallgató is. Akkor viszont mi a különbség, mitől lesz orvos az orvos és mitől lesz gyógyszerész a gyógyszerész?
Mindkét szakma esetében a gyógyítás és a betegség bináris kapcsolatáról beszélhetünk, azaz mindkét szakma az ember gyógyításáért, a betegség elmulasztásáért felelős. Míg az orvosok, az első pár év alapozó tantárgyai után, a klinikumok és a diagnózis felállítása felé veszik az irányt, addig a gyógyszerészek a már diagnosztizált betegség vegyületekkel való gyógyításáról tanulnak a lehető legtöbbet. Ezért is elképzelhetetlen az egyik szakirány a másik nélkül, hiszen orvosok hiányában sosem tudnánk pontosan megállapítani a betegség igazi okát, míg egy gyógyszerészek nélküli világban, ezekre a kórképekre sosem fejleszthetnénk ki megfelelő gyógyszereket. No, de miben is merül ki egy gyógyszerészetet választó diák „hatóanyagbarangolása”?
Kezdjük is egy klasszikussal: Fűben-fában orvosság! A gyógyszerészek az egyedüli szakemberek, akik egyetemi szinten, több szemeszteren keresztül foglalkoznak nem csak botanikával, hanem gyógynövénytannal, azaz farmakognóziával és fitoterápiával is. Bár a 20. és 21. századi gyógyszerészet már a kemoterápián alapul, sok száz éven keresztül, a gyógyszerészet alappilléreit a gyógynövények és a belőlük, a gyógyszertárban elkészített gyógyszerek, tették ki. Persze, ne higgyük azt, hogy egy modern farmakognózával foglalkozó tudós unatkozna. A mai gyógyszereink nagyon nagy hányada növényekből izolált molekulákból áll, mely tárháza a természetnek kimeríthetetlen, tehát nagy szükségünk van még ma is olyan szakemberekre, akik a természetben kutakodva, új gyógyszerekre bukkanhatnak.
De mit ér egy jó gyógyszermolekula megfelelő forma nélkül? A gyógyszer, mint fogalom, legegyszerűbb definíciója nem más, mint a hatóanyag, forma és az információ halmaza. A hatóanyagokról már beszéltünk, a hozzá társuló információtömeggel is megismerkedhetett képzeletbeli diákunk, de miképp képes az megalkotni magát a gyógyszerformát? Erre nyújt megoldást a gyógyszertechnológia tudománya, mely egyszerűen fogalmazva a gyógyszerkészítés „művészete”. A technológia, kozmetológia és üzemi gyógyszerészet keretein belül sajáthítható el az a tudás, mely véleményem szerint, valójában gyógyszerésszé teszi a gyógyszerészt. Hiszen gyógyszertant, sejtbiológiát, élettant, sok más szakon is tanulhat az ember, de a porokból, oldatokból és kivonatokból való gyógyszerek, kenőcsök, kúpok, tabletták elkészítéséhez, csak és kizárólag a gyógyszerész érthet igazán.
De mi történik akkor, ha valaki mégis kórházban, az orvosokkal egy csapatban, klinikai körülmények között dolgozna, hiszen nem érdekli a patikai vagy gyógyszergyári környezet. Erre is van megoldás, hiszen az egyik utolsó tantárgyaink közé tartozott a klinikai gyógyszerészet, klinikai kutatási módszertan és a farmakoterápia is, ahol a hallgatók azt tanulják meg, hogy különböző klinikai kórképek, betegségek esetén milyen gyógyszerekre, gyógyszerkombinációkra van szükség, vagy épp, mely kombinációk tudnak életveszélyesek lenni egy-egy beteg esetében. Nagyon felelősségteljes és hiánypótló ága ez a gyógyszerészetnek, mely nagyon komplex, orvoslást kiegészítő feladatot lát el, e tudományágak keretein belül.
Végül s nem utolsó sorban, ha az ember sem klinikán, sem patikában, sem gyárban nem szeretne dolgozni, amely konklúziót én is levontam az egyetemi tanulmányaim befejezése után, későbbi továbbtanulásra is lehetőség van. A különböző specializációkon kívül, úgy, mint gyógyszertechnológia, kozmetológia, orvosi biokémia, klinikai gyógyszerészet, fitoterápia, toxikológia stb., ha a kutatói és oktatói lét foglalkoztatna valakit, akkor minden egyetemen lehetőség van valamilyen doktori fokozatot elvégezni, melynek végén a doktoranduszt, az orvostudományok doktorává avatják, s tudósként vagy professzorként dolgozhat különböző intézmények vagy egyetemek szárnyai alatt.
Gyönyörű hivatás a gyógyszerészet. Sok kihívással és tanulással járó választás, mely befektetett munkát viszont, minden egyes elégedett és gyógyult ember mosolya vagy egy-egy dicsérő szava, meg tud téríteni. Ne feledjük, szeptember 25-én őket ünnepeljük!
(A cikk csak tájékoztató jellegű és nem helyettesíti a szakmai konzultációt!)
