Egyik legemlékezetesebb szilveszterezésemre Budapestre mentem. Egy nemzetközi eseményt szerveztek, ahol a világ minden tájáról érkező, a városban élő vagy éppen csak átutazó, egymást jobbára nem ismerő külföldiek, na meg a velük vegyülni kedvelő magyar ajkúak gyűltek össze a Duna-parti Bálnában található egyik szórakozóhelyen. Alapvetően az egész éjszaka úgy zajlott, mint bármely másik szilveszterezés, csak kicsit egzotikusabb körítéssel. Megeshetett, hogy egy japán után ittam ugyanabból a borosüvegből. Egy fekete lánnyal táncoltam. Itt gyerekkorom óta összezavar, hogy a „fekete lány" hallatán mások csak a hajára gondolnak, de én a bőrszínére. Egy Torontóban született iráni mesélte, orvosi tanulmányai miatt érkezett Magyarországra, de rendkívül megnehezíti számára az érvényesülést a lakosságot a különböző származásúak ellen hangoló kampány. Hajnali négy körül aztán elbúcsúztam társaságomtól és azóta sem hallottunk egymásról.
Pár nappal később ágynak döntött valami csúnya betegség. Egy hétig semmit nem csináltam, mégis minden pillanatára emlékszek, mert egy egybefüggő lázálom volt az alvás és az ébrenlét. Ekkor szedtem össze annyi erőt, hogy elvonszoljam magam az orvosig. Jó nagyot ráleheltem, amiből megállapította, hogy vásároljak meg egy szopogatós tablettát torokfájás ellen, én meg ebből megállapítottam, hogy fogalma sincs, mi bajom, úgyhogy visszamentem az ágyamba. Nagyjából még egy hét telt el, mire valamennyire helyrejöttem és újra a társadalom hasznos részének érezhettem magam.
Két hónap múlva azt hittem, visszatért a lázálom, pedig nem, ezúttal tényleg a világ bolondult meg: leállt a gazdaság, a légi közlekedés, semmilyen eseményt nem rendeztek, különös megbetegedésekről is lehetett hallani. 2020 márciusát írtuk.
Eszembe jutott a saját korábbi betegségem, és megfogant bennem a gondolat, amivel azóta is házalok az ismerőseim körében: mi van, ha én voltam az ember, aki behurcolta a koronavírust Szerbiába, Vajdaságba, vagy na, legalább Magyarkanizsára? Látva, hogy egyes országok állítólag be is azonosították a gonosz hurcolkodót, már-már csalódott voltam, hogy az én esetemmel senki nem foglalkozott. Igazán kaphattam volna egy emlékplakettet, mint nulladik beteg, vagy valaki írhatott volna rólam egy cikket, hogy alatta kommentben lehessen átkozni minden jó elrontóját. De semmi. Úgyhogy kénytelen voltam én magam megírni ezt a cikket.
