Tíz éve nem változott a tej ára

A szarvasmarhatenyésztés speciális és specifikus ágazat, amely folyamatos és jó szervezettséget igényel, és amelynek az év 365 napján működnie kell. A tehén rendkívül igényes állat. Amennyiben nincs mindennel ellátva, ami a növekedéshez és a minőségi tejhez kell, akkor később problémák adódnak. A tejtermelő hajnali 4 órakor kel és későn, 22–23 óra körül kerül ágyba, miután minden munkát befejezett. Gyakran előfordul azonban, hogy az éjszaka folyamán is be kell avatkozni, és segíteni az ellésben lévő tehénnek. Mindezt Nagy Gáspár lipári termelőtől tudom meg, aki elmondta, hogy nagyapja szinte a semmiből kezdte, édesapja folytatta, jómaga pedig tovább viszi a hízójószág tenyésztését és a tejtermelést.
− Ezt a tanyát a szüleim éptették, nagyapám tanyája az úttól 3 kilométerrel beljebb volt. Őseim egyébként Szabadka környékéről települtek erre a vidékre, és először ők, majd az apám 5–10 tehénnel kezdte az egészet. A nővéremmel 20–25 évvel ezelőtt vettük át a szüleinktől. Persze utána mindketten megházasodtunk, így szétosztottuk és külön gazdálkodtunk – meséli a gazda.

– A feleségemmel anno 2 tehénnel és 3 üszővel kezdtük, a tejet először Lipárra, később Kúlára hordtuk. Fontos elmondani, hogy annak idején még nem volt villanyáram a tanyán, így a jószágok ellátását és a fejést kézi erővel, később áramfejlesztő segítségével oldottunk meg. Az áramot 10 évvel ezelőtt sikerült bevezetni – sorolta Nagy Gáspár.
Közben elmesélte, hogy a tanyán a lévő istállóban annak idején 20 tehén számára volt hely, az állomány bővítése közben átépítették a valamikori disznóólakat, majd emellé újabb épületet emeltek. A gond abban van, hogy ezek mind alacsonyak, azaz gépekkel nem tudnak bejárni, így a takarmány behordása, az etetés, a trágya kihordása stb. a jelenleg mintegy 90 darab tehén és hízójószág számára kézi erővel történik.

HALADUNK, DE MERRE?
Miután körbe vezet bennünket a tanyán, megnézzük az állományt, a felszerelést, mindenhova bekukkantunk, folyamatosan kattog a fényképezőgép. Gáspár megmutatja, hol készítik és tárolják az abrakot, hol áll sílótakarmány és a felszerelés, közben pedig két alkalmazott éppen a trágyát rakja a pótkocsira. Az udvar első részében lakó sárhegyi folyamatos ugatással jelzi, hogy nem szereti az idegeneket. A tanya udvarának keleti részén hatalmas szalmakazal áll, előtte pedig egy kis munkagép, amit Gáspár a Prosperitati Alapítvány segítségével vásárolt.

A beszélgetést a tanya melletti alsóépületben folytatjuk:
− Tíz évvel ezelőtt a tejet 38 dinárért vették át, ehhez jött a prémium. Ma a tejért 36 dinárt fizetnek. Akkor 150 dinár volt az órabér, most 300 dinár. A dízel üzemanyag ára tíz évvel ezelőtt 140–150 dinár körül volt, ma csaknem 190 dinár. Szerintem egyszerű kiszámolni, hogy sokkal kifizetődőbb lenne, ha nem tartanánk jószágot. Folyamatosan szembe kell nézni a problémákkal, és ahelyett, hogy motiválnák a termelőket, szorítanak, ahol csak lehet. Például a tej minősége, zsírtartalma és egyéb összetevői néha magasabbak vagy éppen alacsonyabbak, és ezeket azonnal levonják az árból. Nem mellékes dolog, hogy alig, vagy egyáltalán nem találni munkaerőt, aki elvállalja a jószágok gondozását. Jelenleg egy állandó dolgozót és egy kisegítőt alkalmazok. Előbbi havi 60 ezer dinárért, reggeltől délutánig van itt, a másik 30 ezerért heti egy-két alkalommal jön, plusz jómagam is itt vagyok. Kapnak ebédet és útiköltséget is. Mindketten panaszkodnak, hogy kevés a fizetés, nem tudnak kijönni belőle, én viszont nem tudok többet fizetni, mert a jószágtenyésztésen nincs stabil jövedelem – magyarázta a gazda.

A kérdésre, hogy folyamatosan a csőd szélén állva hogyan sikerült mégis létrehozni egy ekkora állományt, elmondta, hogy annak idején vásárolt bikaborjúkat, ugyanakkor a tehenek is folyamatosan ellettek, és ezeket mind megtartotta.
−Visszatérek arra, hogy nálam az épületek alacsonyak, és nem tudok gépekkel bejárni. Sokan azt mondják, sőt lassan már követelmény lesz, hogy át kell térni a (nagyobb) kerek bálákra, úgy szalmából, mint szénából, ami végül is nem rossz megoldás, sőt, szerintem is jobb, mint a mostani. Viszont hiába szeretnék átállni, ha mindezt nem tudom bevinni az istállókba, mert azok alacsonyak. Ha mégis bevinném, nem tudnám gépekkel szétszedni, mert szűk a hely, tehát ehhez is kézi munkaerőre van/lenne szükség, fizikai munkást pedig alig, vagy egyáltalán nem lehet találni. Ha már itt tartunk, van a közelben egy tehénfarm, ahol hatalmas beruházással megépültek az új, és a korszerű követelményeknek megfelelő istállók, és mire minden elkészült, a gazda felszámolta az állományt, ugyanis rájött, hogy az állattartás és a tejtermelés nem kifizetődő. Az új épületek konganak az ürességtől. Nem értem, kinek jó ez? – teszi fel a kérdést a lipári gazda.
A beszélgetés folytatásában arról faggatom, hogy igényelt-e valahonnan támogatást, ugyanis az illetékes minisztériumtól a tartományi szervekig évente több alkalommal lehet pályázni. Gáspár elmondta, hogy ami a jószágtartást illeti, eddig még sehol sem pályázott, viszont a Prosperitati Alapítványnál három alkalommal próbálkozott, a minisztériumnál pedig kétszer, és mindegyik leadott pályázat sikeres volt. A teljes dokumentációt és a pályázatokat a felesége, Melinda intézte.
−A Prosperitati Alapítvány sokat segített. Először egy permetezőgépet, majd ültetőt, harmadszorra pedig kisebb univerzális munkagépet vásároltam, amit tényleg maximálisan ki tudunk használni, hiszen a silótakarmánytól kezdve a szalmahordásig mindent el lehet vele végezni. A minisztériumtól pedig a búzavetőgép és az ekéző megvásárlásához kaptunk segítséget. Adnak a jószágra is támogatást, de az a 15–20 fős állományra vonatkozik, nálam pedig sokkal több van, vagyis kiesek a keretből – fogalmazott.
Újra a tejtermelés témaköre vetődik fel. Megnézzük a külön erre a célra berendezett helyiséget, melynek közepén áll a tej hűtésére és tárolására szolgáló tartály, rend és tisztaság van mindenütt. A házigazda elmondta, sem az átvétellel sem pedig a kifizetéssel nincs gond:
− A tejért minden másnap jönnek a szabadkai tejgyártól, a kifizetés havonta történik és rendszeres. Idén először történt meg, hogy kaptunk némi támogatást, alaposan meg is lepődtem. A rossz oldala az egésznek az, hogy a tej ára nem emelkedik, pontosabban 36 és 38 dinár között mozog. Ráadásul tudni kell, hogy majdnem minden alkalommal találnak valamit, ami nem felel meg a kritériumoknak: nincs elég zsírtartalma a tejnek, vagy ha mégis van, akkor a protein kevés, legutóbb pedig − mivel sok helyen rossz minőségű volt az ősszel a kukorica – mérik az aflatoxin mennyiségét. Egyszóval mindig találnak valamit, ami miatt nem kapjuk meg a 38 dináros árat. Amikor elkezdtük, 7 dinár volt a tejprémium, amit nemrégen 10 dinárra emeltek. És ez minden.
A kérdésre, hogy gondolkodott-e esetleg a tej helyben történő feldolgozásában, elmondta, hogy nem, mert ahhoz külön felszerelésre, gépezetre, megfelelő helyiség(ek)re és további munkaerőre lenne szükség.
−A feleségem folyamatosan hordja a gyerekeket az iskolába, emellett nagyon sokat segít, ahol kell, és amikor kell. Ha mégis belevágnánk egy ilyen vállalkozásba, azonnal szembesülni kellene a piaccal, hiszen a (tej)terméket frissen kell értékesíteni, vinni, árulni, mindehhez pedig idő kell, ami nálunk, a tanyán „hiánycikknek” számít – jegyezte meg mosolyogva beszélgetőtársam.
Elmondta azt is, hogy van saját földjük, de bérel is valamennyit, ugyanis az állomány számára egyedül készítik/keverik a takarmányt. A tehenek egyik legfontosabb takarmánya a lucerna, amit csak a saját földjén termel, továbbá a silózásra alkalmas növény (főleg kukorica), emellett szinte az összes kultúrából vet valamennyit, mert szerinte a saját recept szerint és saját kezűleg kevert takarmánynál nincs jobb sehol.

−A legnagyobb problémát itt is a munkaerő hiánya jelenti, hiszen nem lehet embert találni, aki segít a bálázott széna és a szalma behordásánál. Ami a silózást illeti, erre a célra minden évben van 10 hold kukoricám, emellett az aratást követően a búzaföldekbe is vetek belőle (az ún. másodvetés), később azt is elraktározzuk. Az etetéshez szükséges szemes kukoricát mi daráljuk, teszünk hozzá árpát, zabot, napraforgót stb. Próbálkoztam kész takarmánnyal, de nem hozott eredményt, a tej minősége sem igazán javult, így inkább a saját kezűleg és saját recept szerint összeállított takarmánnyal etetünk – magyarázta Gáspár.
@KC = CSAK A JÓSZÁG MEG A TEJ ÁRA NEM VÁLTOZIK
A lipári gazda elmondta, a vágóra eladott hízójószág kilójáért 10–15 évvel ezelőtt is 2 eurót fizettek, és most is ennyi az ára, sőt, ennél kevesebb.
−Az első osztályú bikáért két eurót fizetnek élősúlyban, de olyan időszak is volt, hogy 160 dinárért adtuk el, mert nem kellett senkinek. Két évvel ezelőtt ennyiért adtam el nyolc darabot, mert egyszerűen nem tudtam velük mit kezdeni. Sokan azzal jönnek, hogy fejleszteni kell az állatállományt, azt viszont kevesen értik meg, hogy mindez nem csak a gazdától függ, hiszen nem mi szabjuk meg az árakat, hanem a vevő. Korábban még láttuk értelmét, csináltuk is, hiszen ha egyik helyen veszítettünk, az a másik helyről bejött, manapság már nem látok jövőt ebben, közben pedig bele is fáradtam – mondta Gáspár.
Szavai szerint egy ilyen nagy állomány mellett nem igazán jut idő a pihenésre, sokszor éjszaka is ki kell menni az istállókba, körül járni a teheneket, mert könnyen előfordul, hogy rövid időn belül baj történik. Ráadásul állatorvos sincs a közelben, a legközelebbi az 55 kilométerre lévő Óbecséről jár ki. A tehenek ellésekor pedig marad az önerő, szükség esetén a szomszédos tanyáról érkezik segítség.
−A szükség mindenre ráviszi az embert, így többek között megtanultam levezetni az ellési folyamatot is, ami majdnem minden esetben más-más bonyodalommal jár(hat). Éppen ma reggel született egy kisboci, és szerencse, hogy többen voltunk, így megmentettük – mondta végezetül a lipári gazda.