Csodavárók és kesztyűbábok

Hamarosan egy újabb évvel gyarapszik a történelem. És elkezdődik egy másik formálódása. Épp egy olyan időszakban, amikor javában zajlik az új világrend kialakítása. A folyamat már jó ideje tart, és 2025-ben sem ér véget. Csak újabb fejezetekkel bővül. Az új rend megteremtésén dolgozó főszereplők irányításával és elvárásai szerint.

A munka továbbra is keserves, izzadságos, néhol pedig alighanem (nagyon) véres lesz. Az átalakítást végző főszereplők ugyanis két – kibékíthetetlennek tűnő – nagy tábor képviselői. Érdekeik ellentétesek, s egyik oldal sem hajlandó jelentősebb engedményeket tenni a másiknak. A kölcsönösen előnyös együttmű- ködésre sem mutatnak hajlandóságot. De elvárják, hogy minél többen csatlakozzanak a közösségükhöz.

Az utóbbi időben Globális Északnak is nevezett Nyugathoz, vagy a Kelethez, azaz a Globális Délhez. Merthogy ez a két tömb feszül egymásnak. Az egyik, élén az Egyesült Államokkal, meg akarja őrizni széleskörű befolyását, a másik meg, Kína vezérletével, ki akarja terjeszteni saját hatalmát a rivális rovására. Azzal hitegetve, ámítva a hozzá szegődőket, csábítottakat, hogy olyan több központú világot épít, amelyben mindenki jól jár(hat).

A Nyugattal szemben állók (köztük több autokratikus és diktatórikus állam) igyekeznek megkérdőjelezni, szétzilálni a hidegháború idején kialakult nemzetközi struktúrákat. A terv megvalósítása az új évben is folytatódhat; kellő (had)erővel, pénzzel és propagandával. Ha az elmúlt években valaki nem hallotta volna tőlük, hogy a hanyatló és romlott Nyugat a végét járja, az majd értesül róla a jövőben. Merthogy ez a „műsor” még jó ideig napirenden lesz. Az utóbbi bő száz évben nem először. Mit sem törődve azzal, hogy a Nyugathoz társított parlamentáris demokrácia és piacgazdaság már többször bizonyította: képes tanulni saját hibáiból és alkalmas a sorsfordító önkorrekcióra is.

Ennek egyelőre semmi jele. Inkább az látszik, hogy ami világszerte kibontakozik, még nagy jóindulattal sem nevezhető bajkerülő, megnyugtató politikának. Ami zajlik, immár olyan harcra hasonlít, amelyben elsősorban az erő számít, és az, hogy az izmosabb minél nagyobb zsákmányt szerezzen. A küzdelembe sokfelé a föld is beleremeg. A rezgések pedig nem érnek véget egyhamar.

Nehéz megjósolni, hogyan alakulnak az erő- viszonyok, s ki nyeri egyik, vagy másik csatát, a végén meg a kiterjedt háborút, amelyet a nagyok vívnak egymás ellen gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi, néhol katonai és egyéb eszközökkel. Ahhoz azonban nem kell jóstehetség, hogy lássuk: Kína és az USA (illetve támogatóik) küzdelmében bizonyos (kis)államok csúnyán megjárhatják. Vezetőikkel együtt, akiket a – kormányok és parlamentek ellen- őrzésétől függetlenné vált, a világ sorsát meghatározó – pénzügyi és gazdasági elitek (vagyis a nagytőke és a multinacionális cégek), továbbá a katonai és titkosszolgálati hálózatok cserélhető kesztyűbábokként használnak.

Olykor pedig rendíthetetlennek látszó szereplőkként, akiknek az a feladatuk, hogy elhitessék a (megvezetett) néppel: ők aztán meg tudják oldani a problémákat, de legalábbis alkalmasak azokat kezelni, mi több, oldani tudják a szorongásokat, s csillapítani a bizonytalanságot. Választáskor sokuknak jön is érte cserébe a szavazatcunami, meg tengernyi lájk, meg Elit Szent Emojiként prémium kategóriá- jú műszívecske, felfelé mutató magasiskolázottságú nagyujj és a Kelet mesés kincseinél is értékesebb sokkarátos glóriás arc. Csakhogy a fő aggodalmak ettől nem szállnak el. Sőt maradnak, hiszen kiváltó okaik (köztük Amerika és Kína konfliktusa, a több tucat lokális háború, a klímaváltozás, s a vele járó csapások, a migráció, az éhínség, vagy a nemzetközi és regionális biztonság leépülése) nem szűnnek meg egyik-napról a másikra. Az előttünk álló évben sem, amikor is akár újabbakkal bővülhetnek, esetleg „csak” felerősödhetnek.

Egy-egy kontinensre tekintve az is szembeötlik, hogy a legnépesebbnek számító Ázsia a jövőben is a világhódítási programján dolgozó Kínáról szól majd. Arról az országról, amely egyre erőszakosabbá és barátságtalanabbá válik a globális hegemóniáját fokozatosan elvesztő Egyesült Államokkal szemben. (Peking fő szövetségeseként Oroszország is azt vallja, hogy a Nyugat diktálta világrend megfosztja őket a nekik járó cselekvési szabadságtól és státustól, sőt akadályozza alapvető érdekeik érvényesítését. Ezért ezt az állapotot meg kell változtatni, hogy megfeleljen elvárásaiknak, vagyis több jusson nekik a globális húsos fazékból.)

Amerika északi fele (kiemelten pedig az USA) meg épp Kína feltartóztatási törekvéseiről szól majd 2025- ben is. A többiek csak utánuk jönnek a sorban. Európa és az EU csak akkor kapcsolódhat be a versengésbe, illetve válhat jelentős geopolitikai tényezővé, ha egységet, erőt mutat. Az új évben valószínűleg nem rájuk irányul a legnagyobb figyelem, hanem az Egyesült Államokra, amely januárban új elnököt kap Donald Trump személyében. Tőle sokan várnak sok jót, némelyek még csodát is, mások meg az ellenkezőjét.

Szándékaival kapcsolatban azonban még rengeteg a bizonytalanság. Tekintettel arra, hogy a világpolitikai helyzet kiváló lehetőséget kínál számára az USA meggyengült külföldi pozícióinak megjavítására, a hazai pálya pedig az ország átformálására, alighanem sok mindenbe belenyúl majd. Kíméletlenül, hogy lenyomja a vetélytársakat. Ha kell, megpróbál nemzetközi folyamatokat is új mederbe terelni, hogy hazája érdekeinek megfelelő eredményeket érjen el. Kulcsfontosságú amerikai érdek Kína terjeszkedésének megállítása. Nem árt tudni, hogy a várható ellenintézkedések hatásait Peking szövetségesei, csatlósai és lekötelezettjei is megérzik majd.

Trump állítólag fontosnak tartja az Ukrajna elleni orosz háború befejezését is. Ennek lehetősége az EU politikai elitjét is foglalkoztatja, miként az euroatlanti együttműködés jövője, ugyanis annak alakulása hatá- rozza meg Európa sorsát és biztonságát. Csakhogy háborút befejezni mindig nehéz feladat. Ennél is nagyobb gond, hogy fegyveres konfliktusokból túl sok van a Földön. Lehet, hogy a fejekben eluralkodott elsötétítési gyakorlat miatt, talán másért. Ha ezt 2025-ben sikerülne kideríteni és a problémát orvosolni, az évszám alighanem fényes betűkkel kerülne be a történelembe.