Fiatal, tehetséges és bűbájos – három szóban így lehetne leírni Kónya Merlin Renátát, a budapesti József Attila Színház törökkanizsai származású színművésznőjét, akivel néhány napos itthonlétének ideje alatt, egy hajnali levendulaszüret után az egyik zentai szórakozóhely tornácán beszélgettünk pályafutásáról, legendás színművész kollégáiról, szülőföldjéhez való ragaszkodásáról.
Renáta elmondása szerint, egészen véletlenül került Thália istennő bűvkörébe, mert az egyébként művészetkedvelő családjából, fiútestvére, ifjabb Kónya Róbert volt az, aki a magyarkanizsai Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület amatőr diákszínjátszó csoportjába járt, amelynek Krályevácski Eszter volt a vezetője, rendezője. Renáta akkoriban teniszezéssel kezdett foglalkozni Magyarkanizsán, Almási Rudolf edzette. Mivel édesanyjának Németországban élő nagybátyja teniszedzőként dolgozott, aki a wimbledoni tornákra is felkészítette tanítványait, így neki is lehetősége lett volna a nagyokkal edzeni, ha úgy dönt. Ekkor azonban elment a bátyjának az egyik előadására és elmondása szerint elbűvölte az, amit a színpadon látott.
– Annyit tudtam, hogy ez nekem nagyon jó lesz. Olyannyira, hogy feladtam érte a teniszkarrieremet. Nem tudtam, mi ez, de azt éreztem, hogy nagyon jó, amit Eszter társulata akkor bemutatott és édesanyámnak elmondtam, hogy én is szeretném kipróbálni magam. Ekkoriban viszont még nem voltam elég idős ahhoz, hogy bekerüljek a nagycsoportba.
Végül a színjátszó egyesületnek melyik színdarabjában léptél fel először és milyen érzés volt a világot jelentő deszkákra lépni?
– Ezt egyébként még nem meséltem el, pedig nagyon érdekes, hogyan kerültem be a csoportba. Az előadás címe, ami elbűvölt, Krályevácski Eszter és a csoport tagjai által írt Cserbenhagyott álmok című színdarab volt, ami egyfajta terápia jelleggel készült. Én kicsi voltam a darab bemutatása idején, a bátyám, aki a családból először lépett be a csoportba, három évvel idősebb nálam (egyébként édesanya is később a színjátszó csoport tagja lett, így játékosan még többet lehetett együtt a család. Édesapa meg a leghűségesebb nézőnk volt). Maga a színdarab Vajdaság- és Magyarország-szerte is akkora projekt lett, hogy drogprevenciós programokba is bevették. A történet egy fiatal srác drogproblémáiról szól, a drogok különböző hatásait láttatták a nézőkkel. Mindezt egy nagyon fiatalos nyelvezettel, nagyon-nagyon jó képi világgal. És akkor én ebbe az előadásba szerettem bele. Vágyam volt eljátszani azt a karaktert, akit az előadásban láttam. Egyszer csak szóltak, hogy lesz egy színészbuli, ahol játszva töltik el az időt. Így az összejövetelen az előadásban résztvevő színjátszóknak a másiknak a szerepét kellett eljátszaniuk, és mivel a bátyám húgaként egyre többet eljártam a csoportba, ezért engem is bevettek a játékba és szerepálmom szövegét kaptam kézhez. A legnehezebb monológját. Lényegében ez volt az én beugróm. Nem árulták el, hogy az Évát játszó amatőr színésznőt felvették a Pesti Magyar Színiművészeti Akadémiára és valakinek át kell vennie a szerepét. Ebből én mindössze annyit tudtam, hogy egy buliban belekóstolhatok, hogy milyen is lehet ezt csinálni. A monológom végén pedig összenéztek és annyit mondtak, hogy „marad”. Ekkor gratuláltak, hogy megkaptam a női főszerepet és elárulták, hogy ez a „buli” igazából az én alkalmasságomról szólt, hogy elbírom-e a feladatot. Így életem első castingja is megvolt. Innen indult a pályám. Nagyon szép időszak volt ez. Így indult ez az egész, ez az őrület.
Legtöbb színi pályára készülő fiatal művészeti középiskolába iratkozik be, de te ehelyett a Zentai Gimnázium padjait koptattad…
– Nem mindenáron, de Szentesre szerettem volna menni művészeti iskolába. Édesanyám viszont leült velem beszélgetni és nagyon örülök annak, hogy ez így történt. Mert elmondta, hogy: figyelj, kislányom, támogatunk. Mindig, téged is, a bátyádat is. Egy valamire kérlek, még ne menj el a művészeti gimnáziumba, mert bármi lehet a négy év alatt, meggondolod magad, és ezért egy általános gimnáziumba menjél, hogy kapj egy átfogó nagy tudást. Hallgattam rá. Ezért a Zentai Gimnáziumba jártam, úgyhogy nekem is egy kicsit nosztalgikus, hogy éppen a Trocadéróban ülünk. Nagyon szerettem a Zentai Gimnáziumba járni, édesanyának igaza volt, mert tényleg erős alapokat kaptam. Megerősödött bennem, hogy tényleg színházzal akarok foglalkozni, színötösre végeztem az érettségit is. Egyáltalán nem stresszeltem, mert engem már fölvettek a Pesti Magyar Színművészeti Akadémiára, és így írtam az érettségit, hogy nekem már úgyis mindegy.
Eredetileg az Újvidéki Művészeti Akadémiára szerettem volna felvételizni, de 2010-ben érettségiztem és ebben az évben csak rendezői szakot indítottak.
Mesélj a színiakadémián eltöltött időszakról!
– Picit összeomlottam, mikor kiderült, hogy nem tudom itthon folytatni a tanulmányaim, de aztán meg 18 éves voltam, kíváncsi, jöttek az ingerek. Nagyon érdekes volt a fővárosban, mivel ezidáig mindig Szegedre mentünk át, meg ugye Szabadkára. A következő évben szóltak nekem, hogy indul a felvételi Újvidéken, felhívtak az akadémiáról, megköszöntem nekik és mondtam, hogy egy erős közösségbe csöppentem, izgalmas munkákban vagyok éppen és én ezt most végig csinálom. Lengyel Ferenc, Rubold Ödön és Rutkay Laura volt az osztályfőnököm. Az iskola pedig a régi Nemzeti Színházban volt. Ott vannak a falakban Gobbi Hilda, Latinovits, mindenki, aki számít. Az öltöztetőnőim mesélték, hogy milyen gyors öltözései voltak Gobbi Hildának, illetve ezen a lépcsőn ült. Káprázatos élmény volt, és ez magával ragadott. És akkor mondtam az Újvidéki Akadémiának, hogy én nagyon-nagyon köszönöm, hogy gondoltak rám, de én most még maradnék, mert most olyan boldog vagyok és most olyan jó és így ott ragadtam. Az akadémia elvégzése után a Dunaújvárosi Színház le akart szerződtetni, mert ott a földim, a zentai Táborosi Margaréta, aki Horváth Csaba fizikai-színház rendező osztályában volt végzős és a vizsgadarabját a Don Juan mennyasszonyait, Dunaújvárosban rendezte, Widder Kristóf főszereplésével. A szerződést megköszöntem, mert felvettek a Kaposvári Egyetemre, és úgy döntöttem, folytatom a tanulmányaim.
Melyik darabban debütáltál és melyik alkotás az, amelyik a mai napig számodra a legemlékezetesebb?
– Az első fellépésem a My Fair Lady volt még akadémistaként a Pesti Magyar Színházban. Béres Ilona játszott benne, Mihályi Győző volt a Higgins professzor, no meg Botár Endre bácsi, akivel most együtt dolgozom a József Attila Színházban is. Auksz Éva Eliza Dolittle-t alakította, akivel szintén az élet újra összesodort a József Attila Színházban, aminek nemrég megalakult a társulata, 15 éven keresztül csak vendégszínészek léptek fel itt.
Ami a legemlékezetesebb alkotásokat illeti, van egy monodrámám, ötödévesként készítettem annak ellenére, hogy ez nekünk mindössze ajánlott volt, nem pedig kötelező. Ennek végül a Nyíregyházi Színház adott helyet, mivel akkoriban a Móricz Zsigmond Színházban voltam gyakorlaton és azután szerződtetett le a színház társulati tagként.
A monodrámám Kövek munkacímmel ment, de a produkció hivatalos címe Az órák volt. Nagyon remélem, hogy hamarosan újra tudom éleszteni, mert szerintem nagyon izgalmas színdarab, amit O. Horváth Sári írt és rendezett, Widder Kristóf koreografált és Szirtes Edina Mókus írta a zenéjét és szintén földim és jó barátnőm, Oláh Dóri készítette hozzá a plakátot. A jelenlegi futó darabjaim közül az Amadeus a legkedvesebb színdarabom, amiben Constanzét alakítom. Tasnádi Bence a Wolfer, és igazából ezzel a darabbal kerültem be a József Attila Színházba. Ezzel párhuzamosan még a Portugál, ami a kedvencem. Ebben Masni szerepét játszom. Elképesztő számomra, hogy Újvidéken is ezt a színdarabot néztem meg először és ott ragadott meg ez a színházi alkotás. Akadémistaként sokat jártunk a Katona József Színházba, ahol szintén láthattam többször is a híres Portugál előadást. Lengyel Ferenc volt az osztályfőnököm, ő játszotta a mindenkori Retek szerepét és mentünk megnézni a tanár urat. Láttam olyan előadást is, ahol Csuja Imre szétesett, mert olyan röhögőgörcsöt kapott Szirtes Ágival, hogy nem bírták folytatni az előadást, és ki kellett röhögniük magukat. Számomra ez a pillanat egy színháztörténeti élmény. Sok szép emlékem fűz a Portugál című előadáshoz és olyan szép, hogy én is részese lehetek Egressy Zoltán színdarabjának. Nagyon izgalmas a József Attila Színházban futó változata, mert itt a teljes szöveget mutattuk be, míg a Katona József Színházban bizonyos jelenetek átformálódtak. Lényegében ez a három színdarab, amit hirtelen fel tudtam sorolni a legemlékezetesebbek közül, de nagyon nehéz választani.
Szerepeltél Kovács István zentai származású filmrendező Asszonyok lázadása című dokumentarista játékfilmjében is, ami az 1992-es oromhegyesi béketiltakozásról szól. Mennyire más filmben szerepelni?
–A filmben Katát, egy Oromon élő nőnek az alteregóját alakítottam. A filmszínészet és a színházi színészet ég és föld. Bizonyos országokban külön iskola van erre. Ugyanúgy a lélekből és a testből kell dolgozni, de a nagyszínpadon nem lehet filmesen játszani. Tegyük fel, képzeljük el, hogy most egy moziteremben ülünk, és látunk egy szempárt. És mekkora jelentése van annak, amennyiben ez a szempár pislog, vagy ha csak elnéz. Ez a színpadon nem feltétlenül jön le. Számomra nagyon izgalmas a filmezés. Tudatosan váltottam, hogy visszakerüljek a fővárosba. Nyíregyházáról sajnos nem volt lehetőségem castingokra járni. A kaposvári éveim alatt is, a filmet illetőleg eltávolodtam a fővárostól, ahogyan Nyíregyházán is, ezért most kezdek finoman visszaépülni.
Mennyire van időd hazajönni és mennyire kötődsz a szülőföldedhez?
– Nagyon kötődöm és amint van szabadidőm, akkor boldogan, úgy szoktam mondani, hogy „sikítva hazarohanok”, amikor pedig hazaérek, megnyugszom. Nagyon szeretek itthon lenni. Erős családi kötelékem van, nagyon összetartóakvagyunk és nagyon szeretjük egymást. Ha nem tudok hazajönni, akkor a családom jön hozzám.
Gondoltál-e már arra, hogy bármelyik vajdasági magyar színházban, vajdasági magyar produkcióban is szerepeljél?
– Néhány hónappal ezelőtt kaptam egy felkérést. Egy neves színművész és rendező felhívott, hogy jön rendezni Zentára, és milyen csodálatos lenne, ha újra együtt dolgoznánk és mindezt Vajdaságban. Azonnal egyeztettem az anyaszínházammal, és engedélyezték is a vendégszereplést, viszont az évad úgy alakult, hogy az idén három nagyszínpadi bemutatónk lesz, és mind a háromban játszom, és nem tudnak kihagyni ezekből. Úgyhogy az egyik fele a szívemnek nagyon-nagyon sír, a másik pedig nagyon boldog, mivel nem ülök tétlenül, akarnak velem dolgozni, de hát én majd kiugrottam a bőrömből, amikor megtudtam, hogy végre idehaza játszhatok. De ennek sajnos még nem jött el az ideje.
A következő évadban mely darabokban játszol?
– Októberben indítunk a Made in Hungáriával, amit Lengyel Ferenc rendez, ezután pedig Szabó Magda Régimódi történet című regényének Hargitai Iván rendezte színházi változatában kaptam meg a főszerepet. Ez nagyon izgalmas szerep, a történetben egy anya és lánya áll a fókuszban. Van egy időugrás, és mindkét szerepet én fogom játszani. A saját lányomat is, és ez csodálatos.
Ezután a Koldusoperát mutatjuk be Bagó Bertalan rendezésében, ezekkel párhuzamosan pedig októberben kezdődnek a felújító próbáink, amikor is az Amadeust újítjuk fel, majd a Portugált, és a Szibériai csárdást, illetve a Feketeszárú cseresznyét, ami 2012 óta van a József Attila Színház repertoárján. Ez egy trianoni történet, amiben Pikali Gerda, Zöld Csaba és аz igazgatónk,Nemcsák Károly a címszereplő. Mondtam is Károlynak, hogy nekem annyira fáj bizonyos jeleneteknél hátul ülni…most is durva, hogy elérzékenyülök (jegyezte meg Renáta könnyeivel küszködve), mert hallgatom Palicsot, hallgatok mindent, és fáj a szívem, hogy nem tudok annyit idehaza lenni. Sohasem gondoltam volna azt, hogy egy színdarab, egy munka így is hatni fog majd rám. Bocsánat, lehet, hogy egy kicsit fáradt vagyok, és azért érzékenyülök most is el... Szeretem ezt csinálni, de nem is szeretem, mert megszakad ilyenkor a szívem.
Miképpen pihened ki magadat és mi az, ami a szabadidőben foglalkoztat?
– Imádok főzni. Pesten is éjszaka 11-kor, fél 12-kor hazaérek és elkezdek főzni. És nem tojásrántottát készítek, hanem amihez éppen hangulatom van, zöldséges, húsos, mindenevő vagyok, nagyon szeretem az ízeket. Ez kikapcsol, számomra ez a relaxáció. Vagdosom a zöldséget és csak ott vagyok és pihenek. Hajlamos is vagyok ebbe kicsit begubódzni, abba, hogy mindig valamit kitalálok. Mindennap főzök és ha marad, akkor áthívom a barátaimat, egyenek ők is. Szerintem a főzés is egyfajta művészet. Amennyiben idehaza vagyok, a családunk Firigyházán lévő tanyáján szeretek lenni. A tanya, aminek Zöld Róka a neve, Bánát északi szívében tálható. Édesapám élteti ezt a bánáti oázist, ahova pihenni és kikapcsolódni járnak az emberek. Aki még nem járt nálunk, az látogasson el és akkor érti meg miről is beszélek.
Ott csönd van: metszem a rózsákat, vágom a paradicsomon a kis elszáradt levélkéket, kicsit folytatom azt, amit édesapa csinál, lekvárt főzök édesanyával, imádom azt is, ahogyan a pálinkát is. Édesapám olyan isteni pálinkát főz, de nem akar vele nagyban foglalkozni. Nekem viszont az a tervem, hogy amennyiben minden jól megy, akkor hamarosan aranykalász gazda leszek, és azután tudom elvégezni a pálinkamester végzettséget is. Szeretnék komolyabban is foglalkozni ezzel. Nem mondom azt, hogy pályaelhagyó leszek. Szarvas József színművésznek is van egy tündérkertje, ahol volt szerencsém járni az osztályunkkal, mégis a Nemzeti Színházban dolgozik.
Persze mögötte van egy csapat is, aki segít neki az egészben, de majd én is okosan csinálom. Úgyhogy pálinkafőzéssel is szeretnék foglalkozni, és 10 éven belül lesz saját pálinkamárkám. A nevét most még nem árulom el, mert nem védettem le, de ezt a pálinkát az összes színházban inni fogják! – jegyezte meg nevetve Renáta egyfajta végszóként.
