A hetvenöt éves Benes József barátomnak,
szeretettel
Azóta is fogy ez a part,
Szakad vízbe, elúszik Bácska.
Napnak körme szívünkbe mart,
Kovászos kenyérke, kalácska.
Elhalkul ének, falevél lehullik.
Rekedt a hangom, törik a szó,
Csak az átok s a tövis való.
Azóta is elfogyó e part.
Vásznad kegyetlen emlékezés.
Gennyedő a seb, mit elvakart
Mirajtunk a gonosz ébredés.
Elfakul a kép, a fény eltörik.
Rekedt a hangom, reped a szó,
Csak az átok s a tövis való.
Ó, ezt a partot tüskék befonják,
Akkor is, meg aztán is, most is
Járatják mivelünk a bolondját,
Imádatják az átkos kort is.
Blindrámádban él gesztenyesor.
Hörög a hangom, elhal a szó,
Csak az átok s a tövis való.
Ó, ez a part átkoz és megáld,
Réteges teste sző balladát,
Ecset-furulyád dallama szállt,
Szerették füvek, szép almafák.
Vastag ködre feszült Krisztus-tested.
Megfagy a hangom, megfagy a szó.
Csak az átok s a tövis való.
Ó, ez a part szép leány csípője,
Remegve simítja csibor kezed.
Tengerszem rajta, király tíz őre
Kardokkal vigyázza. Sikolt ecset,
Fuldokló felhő, kagyló fölrepül!
Meghalt a hangom, elhalt a szó.
Csak az átok s a tövis való.
Sihelnik konflisán repülünk égbe,
Két szürke kopog korzó kövén.
Fested örök partod zöldre és kékre,
Nem marad semmi torzón, pőrén.
Megőrzöd, Jóskám, ami a mienk.
Hang helyett kép van, a szó helyett szín.
Átok is, tövis is, ritmus meg rím.
Balogh István
