Ágoston Mihály Horgoson született 1928-ban. Ott járt általános iskolába, középiskolába pedig Szabadkán. Újvidéken 1951-ben a Tanárképző Főiskola magyar–orosz szakát végezte el, 1964-ben pedig az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerzett oklevelet. Az ötvenes években magyartanárként Horgoson és Szabadkán tanított, a hatvanas évektől a kilencvenes évek derekáig pedig Újvidéken, a Bölcsészettudományi Karon (Mai magyar nyelv, Hangtan, Helyesírás, Fonetika és fonológia, Magyar mondattan). Abban is különbözött más tanároktól, hogy a tudományok doktora címet azután szerezte meg, miután meghívásos alapon egyetemi tanárrá nevezték ki. Évek óta Budapesten él.
Főbb műveinek (könyveinek és nagyobb tanulmányainak) jegyzéke: Rendszerezés vagy fölismerés? (1966), Az -n toldalékú melléknevek alaki és szófaji megoszlása (1971), A magyar függőszók (1972), Mai magyar írás (1979, 1982, 1984), A földrajzi nevek írásmódja (1984), Helyesírásunk hiteléért. Az írásmód az írásbeli közlésnek föltétele és elemi része: gondolatok az új helyesírási szabályzatról (1986), Rendszerbomlás? Nyelvhasználatunk zavarai (1990), A magyar halmaznevek: kategóriájuk, helyük a melléknevek osztályában, a szófaji rendszerben, belső rendszerük (1993), Államneveink írás- és ejtésmódja. Köznyelvünkben használt mai államneveink (2004.), Kézikönyv a magyar médiamondatról. Anyanyelvű kommunikációnk hitele (2008.), A magyar főnévi igenév mai köznyelvi alakrendszere (2013)
Ágoston Mihály a következő díjakban részesült: Szarvas Gábor-díj (1990), Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1992), Lőrincze-díj (1994), Szarvas Gábor emlékplakett (1996), Aracs-díj (1998), Pro Universitate et Scientia kitüntetés (2001).
Ízig-vérig tanár volt, következetesen kiállt a magyar nyelvi műveltség mellett. A hatvanas évek végén én is a diákja voltam. Többek között azt tudatosította bennem, hogy a helyesírási problémákat nem a Helyesírási tanácsadó szótár fellapozásával kell megoldani, hanem megfelelő lexikonok, atlaszok és már kézikönyvek segítségével. Ágoston Mihály tevékenyen részt vett a magyar helyesírási szabályzat 1984. évi, 11. kiadásának előkészületeiben. Elvi fejtegetéseit, módosítási javaslatait folytatásokban közölte a Híd. c. folyóirat, majd 1986-ban külön kiadványként is megjelent.
Több évtizeden keresztül végzett nyelvművelő tevékenységének anyagából először Rendszerbomlás? Nyelvhasználatunk zavarai címmel tesz közzé válogatást (Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1990.), majd az újvidéki Magyar Szó napilapban és a Hét Nap hetilapban megjelent nyelvművelő cikkeit a Kézikönyv a magyar médiamondatról című vaskos kötetben (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2008.) gyűjti össze.
Ágoston Mihály kutatói érdeklődése elsősorban a szófajokra irányul. A számneveknek a magyar nyelvtanokban elfoglalt helyét vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a számnévnek elsősorban szemantikai alapon felállított kategóriája nem felel meg a tényeknek. Nem tekinthetjük önálló szófaji osztálynak, inkább a melléknevek közé sorolható. Történetileg az -ik kiemelő jel is a számneveknek a melléknevek közt való szerepeltetését támogatja. Ágoston Mihály egyébként a számneveket és velük rokon szóosztályokat halmaznevek néven tárgyalja.
A Magyar Nyelvőrben jelent meg néhány évvel ezelőtt A magyar főnévi igenév mai köznyelvi alakrendszere című tanulmánya. Ebben szóvá teszi, hogy egyes, régebbi és újabb kézikönyveink a főnévi igenév személyragjainak hármas illeszkedését teljesen kihagyják. Így az is kimarad, ami az adott személyragozás alaktanának alapja lenne. Szerinte fontos tudatosítani, hogy a magyar főnévi igenév alakrendszerét az igető típusa, illetve a képzőváltozatoknak és a személyragoknak illeszkedő megoszlása határozza meg.
