Minden falunak megvan a múltja, jelene, a jövő meg majd eljön egyszer, ha eljön, de ha összetartás van, nagy baj nem lehet – szólalt meg jó hangosan a pult mögött álldogáló Kocsmáros Jani, s még egyet törölt a feles poharakon, pedig alig voltak maszatosak. A törzsvendégek egy pillanatra csodálkozva abbahagyták a kártyázást, mert Jani tán az esküvője óta nem beszélt egyszerre ennyit. Aki a feleségét ismerte – vagyis mindenki –, ezen nem is csodálkozott. Mivel folytatása nem volt a megkezdett gondolatnak, ment tovább az ulti, mert az komoly dolog, vérre menően az. Szombat volt. Fél hétkor nyílt az ajtó, de csak egy páran néztek az ajtóra meg az órára, teljesen feleslegesen. Mihály bácsi jött meg, pontos volt, mint a Doxa óra.
Iszik majd egy pohár bort, fehéret, félédest, és utána küld egy pohár vizet. Üldögél egy kicsit, aztán elköszön. Jó tartású, szálfaegyenes ember, a haja meg temérdek és hófehér – gondolta Balázs bácsi, aki anno harangozó volt, és bár ismerte a tízparancsolatot, betartania nem mindig sikerült, mert egy kis irigység feszt ott motoszkált benne. Mihály bá tényleg kikérte a bort, de utána körbenézett a nagytermen, és intett a tulajdonos-csaposnak. – Mindenkinek fizetek egy kört, amit rendel, de csak olyat, amit idáig ivott. Nem jó keverni! – emelte fel figyelmeztetően bütykös mutató ujját. A csend megült a kocsmában, csak az állandóan működő ócska ventillátor nyikorgott.
Jó lenne rágyújtani, de itt bent nem lehet – futott át az ex templomszolga agyán, de most nem ment volna ki egy vak lóért se, nehogy elmulasszon valamit. – Tán megütötte a főnyereményt? Nagy dolog történhetett, ha kinyílt a brifkó – kajánkodott Fuvaros, aki leghamarabb tért szavához. Igaz, ő volt itt a legfiatalabb, még nem töltötte be az ötvenet, meg sokat látott embernek is tartották, egy héten háromszor is bement a megyeszékhelyre. – Azt gondolják tán, hogy vénségemre megbolondultam, mint a tomaji vincellér? – kérdezett vissza az öreg, de csak úgy bele a terembe, nem személy szerint valakihez intézve. Erre nem jött válasz, senki se akarta bolygatni ezt az ügyet. Aki tudta, miről van szó, azért, aki nem, annak meg mi köze lett volna hozzá? Okos ember akkor szól, ha van mit mondania, így van ez rendjén. Mihály bácsi kért még magának egy pohár bort, a vízre csak rálegyintett. Erre még közelebb húzódtak az emberek, mert ez a cselekedet is kilógott a megszokott sorból.
– Na – emelintette fel italát az öreg –, hát igyanak az egészségemre! Hétfőn töltöm a 88.-at.
– Éljen! – rikkantott Jani, és mindenki vele tartott. Erzsi mama meg ott állt a pinceajtóban, kezében két üveggel, s csak nézte a nagy felfordulást. – Jön a család holnap – folytatta száját, bajuszát törölgetve az ünnepelt. Jöjjenek, öröm az, ritkán látom őket. De az unokamenyem kitalálta, hogy közösen vesznek egy kabátot nékem. Újat! Hát mi a baj ezzel a régivel? Sok zsebében elfér a bagaretta, gyújtó, ojtókés, apró, meg minden, amire szükség van. Az alsó gombot deróttal úgy megreparáltam, hogy hóttig kitart. Meg minek már öreg lóra új nyereg? Beszélhetek én, meglesz az a felöltő, oszt véle a baj. Mert majd itt szorít, ott húz, rácseppen a leves, foltot hagy. Ne adja az ég, beakad a verőce ajtajába, kiszakad. Vigyázhatok rá, mint a kikapós menyecskére. Megette a fene a nyugalmamat – legyintett, s óvatosan meghuzigálta az ócska kabát alját. A harmadik poharat már nem kérte, fizetett, s kilépett a hideg sötétségbe. Az északi szél besurrant a nyíló-csukódó ajtón, felfrissítve az enyhén áporodott szagot.
A csendet Erzsi mama törte meg, aki lecsapta a pultra a két üveget, s ellentmondást nem tűrő hangon – bár ilyen szentségtörésre ember nem vetemedett volna – közölte, hogy süt egy hatalmas tortát. Kirakja a tetejére színes cukorgolyókból a 88-at, mert annyi gyertya a faluban nincs, ami elég lenne rá, és hétfőn idehozzák az öreget, ezt majd a Fuvaros elintézi. Mindenki jöjjön el, legyen meglepetés Mihály bácsinak. – Meg hátha meglátjuk az új kabátját is – szólt közbe kicsit rosszmájúan Balázs bácsi, de aztán kotródott is kifelé. Hétfőn este a Fuvaros addig kapacitálta Mihály bácsit – meg kell hagyni, nagy beszélőkéje van, aranyszájúnak is hívják némelyek a háta mögött, – míg az öreg kötélnek állt, beült a rozoga teherautóba, és elment a kocsmába. Színes krepp-papírból díszkapu volt rittyentve, s ahogy kinyílt az ajtó, ott volt mindenki, aki számított. Főhelyen meg egy hatalmas csokoládétorta, rajta a 88-as szépen, színesen. Kicsit ferdén állt, hát Fuvaros meg is jegyezte, hogy innen nézve olyan, mint ahogy a végtelent jegyzik, a fekvő nyolcassal, és kettő is van belőle.
Az öreg meg csak állt, zavartan gyűrögette az új kabátot, nézte a barázdált, évtizedek óta ismert arcokat, s az járt a fejében, meddig is tarthat a végtelen? Méghozzá duplán!
