Őseinket felhozád

Tavasszal nyílt meg Óbecsén az Őseinket felhozád című régészeti kiállítás, amely vendégtárlatként a Szabadkai Városi Múzeumban is megtekinthető. A kiállított leletek a kora középkorból, a honfoglalás idejéből származnak. A magyarok bejövetelének idejéből eredő tárgyakat is bemutató kiállításnak Raško Ramadanski régészmuzeológus a szerzője, akit a fogadtatásról, a kiállítás tartalmáról, különleges darabjairól kérdeztünk.

A régészeti kiállítás a kora középkorról, a Pannon-síkság egy-egy történelmi korszakáról szól, ezeket a tárgyakat Kelet-Bácskában találták meg, kevesebb mint 100 kilométerre innen. Miből áll a tárlat?

– A kiállítás október és november folyamán látogatható a Szabadkai Városi Múzeumban. Megrendezésének ötlete a két múzeumi intézmény kiváló együttműködéséből fakad. Kihasználva az alkalmat köszönetet mondok tisztelt kollégámnak, Neda Dimovskinak, a Szabadkai Múzeum szakmunkatársának. A tárlaton a kora középkor, a 4. századi népvándorlás kezdetétől a magyarság 9. század végi és 10. századi bejöveteléig tartó régészeti leletek találhatók. Minden tárgyat Óbecsén és környékén találtak, különböző régészeti lelőhelyeken. Ebben az értékes korpuszban fellelhetők az egyszerű emberek mindennapi életéből származó tárgyak, például kerámiaedények, szerszámok és érmék, valamint az anyagi kultúra fényűző darabjai, például ékszerek vagy lófelszerelések, amelyeket csak a tehetősebb lakosok engedhettek meg maguknak. Mindenesetre ezek a tárgyi leletek lehetővé teszik, hogy ezt az időszakot tekintve a társadalom egészét lássuk, figyelembe véve a népvándorlás következményeit, a régi és új lakosság találkozását, majd a kézművességet, a gazdaságot, a vallást és a néphitet, valamint a temetkezést is. 

Mindez tulajdonképpen egy lehetőség a fiataloknak és időseknek egyaránt, hogy látványos és érdekes módon tanuljanak valamit ennek a vidéknek a történelméről. Kik és mennyien látogatják a kiállítást?  

– A régészeti tárlat látogatottsága, amennyire én tudom, nagyon jó és gyakori. A múzeumot Szabadkáról és határon túlról is minden korosztályból látogatják. Sőt, a kiállítás témájának térbeli és kronológiai keretei különösen fontosak a miénkhez hasonló közeg számára, gondolok itt Óbecse és Szabadka vonzáskörzetére. A kora középkor az az idő, amikor megvetették lábukat a balkáni szerb állam, valamint a Kárpát-medencei magyar állam első előfutárai. Ennek megfelelően ebben az időszakban történtek népeink első találkozásai. A kiállítás többek között erről is szól. Fontos, hogy a múlt ezen meghatározó momentumairól tájékoztatást nyújtsunk, függetlenül a befogadó származásától, életkorától vagy szakmai beállítottságától.  

Mit tart a legérdekesebb elemnek, tárgynak ezen a kiállításon megalkotójaként? 

– Számomra, a kiállítás szerzőjeként és mindenekelőtt régészként, a kiállítás minden tárgya, szegmense érdekes és jelentős. A régészet, jellegénél fogva olyan, hogy valójában annyit tanulhatunk, ha nem többet az egyszerű kerámiából, csontból vagy korrodált vasból készült tárgyakból, mint amennyit egyes aranyból vagy drágakövekből készült tárgyak elmondanak. Az érték vagy a kincs nagyon tág fogalom a régészetben.

Minden kiállításnak megvan a maga története... Kérem, meséljen el egy jellemző érdekességet a jelenlegi tárlatot illetően.

– A kiállításon több mint ötven eredeti műtárgy látható. Mindegyiknek megvan a maga története. Ebből az alkalomból szeretném felhívni a figyelmet egy 10. századi sír felfedezésére, amelyet Péterréve közelében találtak. Ugyanis antropológiai elemzéssel megállapítottuk, hogy egy 19 és 22 év közötti nőről van szó, akinek a csontjain nem észlelhető sérülés (beleértve a szülés során keletkezettet is). Számunkra ismeretlen okok miatt halt meg, valószínűleg valamilyen betegségben. Hanyatt fekve, derékban keresztbe tett karral temették el. A sírleletek között a jobb karján bronz karkötő volt, a mellkasán egy tengeri kagyló és egy ezüst medál, valamint a lábánál kerámiaedény került elő. Ezeknek a tárgyaknak a jellemzői lehetővé teszik, hogy a sírt a X. századra datálhassuk. Az említett ezüstmedált valójában arra a vászonlepelre varrták, amelybe az elhunytat bebugyolálták, miközben a kagylót tulajdonképpen a nyakában viselte. A forrásokból megtudjuk, hogy az ilyen „kauri” kagylókat amulettként használták a nehéz terhesség vagy szülés közbeni halál megelőzésére. Beszkenneltük ennek a személynek a koponyáját, és másolatot készítettünk egy 3D nyomtatóval. Majd ezt a modellt elküldtük Budapestre, ahol gipszből valósághű rekonstrukciót készítettek portréjáról. Így láthatjuk, hogyan is nézett ki valójában, ezenkívül egy újabb módon is megismerkedhetünk ezzel az érdekes és nagyon fontos korszakkal – emelte ki Raško Ramadanski.