A zöregasszonnak, hogy idefigyejjön, Viktus néni, én mögvöszöm a házát. A péz mögvan, mögbeszéjjük a zárat, mögëggyezünk, oszt akár mán a gyüvő hétön nyélbe is üthessük a dógot. Nem viccölök, tuggya maga nagyon jó. Neköm köll az a ház. Mer olyan jó hejjön van, hogy a zén udvarom vinklibe ál a ház kertjinek a közepivē. Hát az neköm nagyon jó gyünne. Hogy amikó horgyuk a dudvát a prikolicávā, eccörűjen kihajtanék a maga kertyibe, onnan igenyöst a zudvarába, oszt mán kint is vónék a zuccán. Na nem így, elősző kibetonyoznám a kert felit mög a zegész udvart. Avvā kezdeném. Csak mongya mán, hogy eladó.
Mégsë mondi. Mindig aszondi, hogy te Anti, ha én má nem löszök, të lösző a zelső vövő. De még én élök, azt a házat ē nem adom. Aztán mán a gyerökök csinájjanak vele, amit akarnak. Most mög, tudod jó, benne laknak a lakók.
Tudom há, hogyne tunnám. Azok, ha lakók, keressenek másik kiadó házat. Nagyon fő tud bosszantani, mikó ēre a két lakóra gondolok, vagy möglátom űket a zuccán. Elsősorba öreg mind a kettő, oszt aszongyák, esküdve sincsennek, csak úgy összeátak vénségükre. Másodsorba, ha mán összeátak, legalább az eggyiknek lönne háza. Mögöregöttek, oszt eggyik se vót képpes egy vityillót összekaparni! Gyanússak ezök neköm. Vagy ha nem gyanússak, akkó mög töhetetlenök. A zén apám mindig aszonta, hogy nincs löhetetlen, csak töhetetlen. Oszt most ez a két töhetetlen mijatt lögyek én ekkora gondba. Ha nem önné űket a fene abba a házba, biztos könnyebben möggyőzném a zöregasszont. Mer mög kő olgyam valahogy ezt a nagy problémámat. Az mög az, hogy nem ölég szélös a zudvarom. Oszt ha horgyuk a dudvát, alig tudok mögfordúni a zudvarba a prikolicávā. A dudvát mög hordani kő, harminchat marha után van dudva ölég. Ārú má ne is beszéjjek, mennyi bajom vót neköm emmijatt is. Mer má többen főjelöntöttek, hogy milyen büdös van, ha horgyuk a dudvát, bűzlik a zegéssz környék, különössen nyáron. Vót, aki aszonta, ha nem horgyuk, akkó se kap levegőt a bűztű. De éngöm nem érdeköl. Csinájja valaki utánnam ebbe a nyavajás faluba, ha tuggya. Hogy a két kezem munkájávā szöröztem ezt a házat, mög elősző csak két marhát, aztán mög a többit. Na a disznókat mög a kácsákat mög a libákat nem is számítom. A tanyát së, mög a halastavat së.
Könnyű írígykönni āra, aki dógozik mind a bolond. Oszt möhetnek a kösségházára mög a városba is bejelöntgetni, azt má rég elintéztem. Ismeröm én a Mirkót is mög a Szlobodánt is a hívatalba. Két gyönyörű bikabornyúba kerűt ugyan, mög még ebbe-másba, de mos má nyugott vagyok. Hogy a dudva büdös, há büdös, azt mindönki tuggya. Nem loptam én azt a dudvát.
Sokszó álmodok avvā a házzā. Hogy ki van betonyozva a kert fele mög a zudvar is, a prikolicám púposra van rakva dudvávā, oszt csak beülök a traktorba, nincs sëmmilyen fordulás, hanem csak eccörűjen kihajtok a másik ház kertyibe, oszt a zudvarán át ki a zuccára. Aztán nagyokat röhögünk a zasszonnyaa, mikó mesélöm neki, mit álmottam má megint. Me úgy álmodom, hogy mikó kiérök a zuccára, nem is viszöm a dudvát annak, aki mögröndőte, hanem ēmék a sarokig, visszakanyarodok, be a zudvaromba, onnan a másik ház kertyibe, át a kibetonyozott udvaron, aztán megint vissza a zén házamhon, oszt így, körbe-körbe. De mindön körné gyorsul a traktor, oszt ëgyre hangossabban zúg, én mög csak keringök így a dudvávā az eggyik háztú a másikig, oszt addig keringök, még a traktor má olyan hangossan zúg, mind ëgy repülőgép, oszt eccő csak, mikó Viktus néni házáhon érök, a hatalmas zúgástú repedözni kezdenek a falak, oszt a ház összeomlik, oszt a két töhetetlenre rázuhan a ház.
Most röhögünk, mondom a zasszonnak, jó van na, de én nem bánom. Maj fölépítöm én azt a házat, jó is, hogy összeomlik, legalább nem kő maj lëbontani, nem jó annak a beröndözésse, egymásba nyínak ott a szobák. Oszt jó lössz a ház a Robijéknak, na mi az, hogy van mán nekik egy emeletös, de maj gyünnek eccő csak a zonokák, há azokat së köllene kisëmmizni, tudod jó.
