Különleges nap volt.
Egy símaszkos idegen állt az ágyam fölött. Nem tett semmi egyebet, csak állt és figyelt, engem mégis szörnyen zavart a jelenléte, úgy éreztem, elveszi előlem a levegőt. Légszomjjal birkózva, rúgkapálva és egész testemben reszketve küzdöttem a kialakult helyzet ellen. Tisztában voltam azzal, hogy álmodom, és azt is tudtam, hogy egyetlen esélyem az ébredés, különben a símaszkos idegen a fulladásba kerget. Hosszan tartó erőfeszítés után, legalábbis nekem nagyon hosszúnak tűnt az eltelt idő, sikerült átsegítenem magam a valóságba. Heves szívveréssel felültem az ágyban, mély levegőt vettem, és az ágyam fölé pillantottam. A símaszkos idegent nem láttam, de biztos voltam abban, hogy továbbra is ott van. Nem tesz semmit, csak figyel. Szüntelenül. A félelmet felváltotta a szorongás.
Különleges nap volt.
A rétre kerekezve első pillantásra egyáltalán nem lepődtem meg Csé bácsi láttán. Volt szerencsém már látni az öreget derékig a szemeteskukában állni, az utcán csikkeket szedegetni, a sarki kisbolt előtt sámlin állva prédikálni. A következő pillanatban kapcsoltam, hogy ez mégiscsak fura, hiszen napok óta az a hír keringett a faluban, hogy az öreg Csé eltűnt, és senki sem tud semmit holléte felől. Most viszont ott állt előttem teljes valójában a dűlőút menti kereszt posztamensén, jobb lábát térdben kissé behajtva a bal elé helyezte, fejét pedig enyhén megdöntötte. Megszólításomra nem reagált, és azt sem sikerült megállapítanom, vajon egyedül sikerült neki elfoglalnia helyét a kereszten, vagy esetleg valakik segítettek neki. Állt a szélben, a susogó kukoricalevelek előtt, mint egy Megváltó.
Különleges nap volt.
A cukrászda előtt Bolond Józsi egymás felé fordította két tenyerét, mintha focilabdát tartana, majd a képzelt lasztit letette maga elé a földre, megigazította, és néhány lépést tett hátrafelé. Hosszasan, szigorúan nézett maga elé, mély lélegzetet vett, kifújta a levegőt, nekifutott, és egy hatalmasat rúgott, tekintetével mindvégig követve a vélt labda útját. A másodperc töredék része után kezeit a magasba emelve ujjongani kezdett. Ha nem a felforrósodott járdán van, az is lehet, hogy hason csúszott volna örömében. Szegény, szörnyülködtek a szemközti kiskapuban ácsorgó asszonyok, egymás után vetve magukra a keresztet. Nem kell sajnálni, mondtam nekik, per pillanat ő mindannyiunknál jobban van, épp most rúgott egy hatalmas gólt. Ki tudja, lehet, ezzel a találattal egy fontos bajnokságot nyert.
Különleges nap volt.
Lalival délután a Petőfi-körben megnéztük a Godot-ra várva című előadást Tibusz és Zoxi előadásában. A két műkedvelő színész Szent Pétert és Szent Pált alakítva keltette életre a híres Beckett-drámát. Az előadás után koncertre mentünk a helyi kocsmába. Mivel a zene unalmas volt, Lalival egy pillanatban összenéztünk, egyszerre felálltunk, és még mindig az előadás hatása alatt, kisétáltunk a kocsmából, és felmásztunk a tetőszerkezetére. Meg akartuk érinteni a műholdas antennát, ami által kapcsolatba léphetünk majd Godot-val. Egyensúlyozásunk a dudacserepeken feltűnő látvány lehetett, olyan, mint Csé bácsi a feszületen vagy Bolond Józsi légfocija, a bámészkodók mellett csakhamar a kocsmatulaj is feltűnt, és megfenyegetett, hogy kancsikával ver le bennünket, ha nem húzzuk le azonnal a belünket.
Különleges nap volt.
Szerencsére nem volt szükség ostorcsapásokra, és a rendőröket sem kellett kihívni miattunk, mert egy Sonic Youth pólós szőke srác pillanatok alatt lecsalt bennünket a tetőről. A semmiből került elő, legalábbis nekünk Lalival az volt a benyomásunk, vagy csak nem figyeltünk eléggé, mert túlságosan el voltunk foglalva a műholdas antenna tányérjával. Azt mondta, menjünk le, és játszunk el közösen egy számot. A tulaj megcsóválta a fejét, végül megengedte, hogy zeneszünetben adjunk elő valamit hármasban. Lali helyet foglalt a dobok mögött, én a nyakamba akasztottam a basszusgitárt, a szőke csávó pedig fogta a szólógitárt, rátaposott a torzítópedálra, és a húrok közé csapott. Nem volt egyéb dolgunk, mint kísérni őt. A következő öt percre az egész kocsma népe kiszakadt a valóságból.
Különleges nap volt.
Az volt az érzésünk, hogy egy mágikus színházba kerültünk, ahol semmi sem az, aminek látszik. Zúzás közben megpróbáltuk megtalálni a kiutat az útvesztőből, amelybe jutottunk. A többieket is ugyanez a vágy hajtotta. Az első gitárriff felcsendülésétől a vendégsereg egy emberként pogózott. A kocsmát elárasztó egyenruhás tartalékos katonák hada hevesen lökdösődött, Csé bácsi egy hátára szíjazott feszülettel ugrált, Tibusz és Zoxi Szent Péter- és Szent Pál-jelmezben csápoltak, bizonyára Godot is ott volt velük valahol, Bolond Józsi minden beívelt labdát lefejelt, a tulaj pedig a söntés körül biciklizett. Azt mesélték később, hogy ez alatt az öt perc alatt igazi nirvánát élt át a kocsmában mindenki. Nem csoda, hiszen összes pórusunkkal megkíséreltük tagadni mindazt, ami éppen körülöttünk zajlott.
Különleges nap volt.
Aznap tört ki a háború.
pixabay.com
Nyitókép: pixabay.com
