A feleség portréja

A folyó menti területek betelepítése és újrahasznosítása céljából a császárhű Grassalkovich grófnak a birodalom nyugati vidékeiről számos szegényebb sorsú családot sikerült délkeletre vonzania. Eleinte jobbára német területekről érkeztek az új telepesek. Ulmi dereglyéken szállítottak folyamatosan pár esztendeig évente 100-140 családot lefelé a Dunán, hogy azután az itteni kikötőben a megtervezett rend szerint osszák szét őket a hajdani települések újraélesztésére. A dereglyéket irányító kapitány az evezősnek kényszerített rabokat aztán a helyi parancsnoknak kinevezett személyre bízta. Az erősebb legények a még szervezetlen közigazgatás következtében sorra megszöktek, szanaszét futottak az újjáéledő, hatalmas területen. Többen a folyó menti átláthatatlan erdőségekben húzták meg magukat, és rabló kalózokként csaptak le a közlekedő uszályokra. A kikötőváros melletti Rauberwald erdő is róluk kapta a nevét. A hajóvontató lovakat a telepítési megbízott eladta az utasok között, akik mezei munkára foghatták őket, míg magukat a dereglyéket szétszedték deszkának, épületanyagnak, vagy kisebb vízi járművek készítésére árusították ki.

    Nem érkezett mindenki teljesen pénz nélkül, ugyanis néhányan kecsegtetőbb befektetési lehetőségekre számítva vágtak neki a nagy útnak. Ők már a kezdetben iparűzéssel foglalkoztak, bár a legtöbb vándorból földműves lett. Gustav Gruber dédapja még az első telepesekkel jött a magyar alföldre, s már az első években vízimalmot épített a hajókikötőnél. A városi mezőgazdász honfitársai a kezdetektől elegendő munkát adtak neki. Hiszen a császárnő parancsára az ide érkező németek jól termő földeket kaptak, és ellátták őket a háztartás és a mezőgazdasági munkák legfontosabb eszközeivel, így segítve a családok újrakezdését. Gruber úr is jól számított, amikor a neki juttatott földterületet elfogadta, de a malomépítés már tervei közt szerepelt. A gabonatermesztést csak két évig kellett végeznie, utána földjeit bérbe adta a rátermettebb és szorgalmasabb parasztoknak, ő pedig az első vízimalom mellé újabbat is épített. Komolyan vette a munkát, s szigorúan fogta munkára a nála dolgozókat. Gruber jól keresett a malmaival. Házát a városi piac közvetlen közelében építette fel. Üzletet nem nyitott benne, áruját a malmokban lehetett megvásárolni. Feleségül ide érkezett, szép és kedves sváb lányt kért, jómódú földműves családból, s hozományként semmi egyebet, csak pár hold földet. Szorgalmas asszonya lett a Kramer Rózi, aki három egészséges fiúgyermekkel ajándékozta meg.

Gruber úr a megtakarított pénzét mind földvásárlásba fektette. A mocsaras, talajvizes, szikes területeket továbbra sem művelték gazdáik, s Gruber úr ezeket alacsony áron sorban megvásárolta. Mire elérkezett a századforduló, a folyó mentén a nagyobb gazdaságok egyikének birtokosa lett. Fiai folytatták apjuk munkáját, mindhárman a malmok üzemeltetésével és az árufelvásárlással foglalkoztak. Jó felfogású és türelmes tanoncokként dolgoztak, majd munkavezetőként, tulajdonosként is mindent célszerűen intéztek. A legidősebb fiú, Jacob a városka közigazgatásában is tevékenyen részt vállalt. Az ott lakó vízimérnökkel, Kiss Józseffel is ismeretségbe, majd barátságba került, aki a Ferenc-csatornát tervezte, ásását irányította, amíg el nem mozdították erről a posztjáról. Tőle tudta meg Jacob, hogy érdemes a mihaszna vizenyős földeket olcsó pénzen felvásárolni, hiszen hamarosan eltűnik a talajvíz a terület nagy részéről, ami majd művelhetővé teszi a várostól délre elterülő nagy rétséget. Gruberék vagyona egyre gyarapodott. A fiúk kiházasítását is jól intézték, hiszen mindhárman jó partinak bizonyultak. A középső fiú, Rudolf a Mayer téglagyárba nősült be, a legkisebb, Friedrich az Amann sörház tulajdonosának egyik veje lett, Jacob pedig megmaradt a Gruber családi házban. Édesapjuk hosszú életet élt, megérte a ház újjáépítését, az utcára nyíló telek teljes beépítését, nyolcablakos, szárazbejáratú kiképzését. Fiúunokái mindhárom gyermekétől születtek, s ő nyugodtan töltötte öreg napjait. Élt 92 évet. A városka felső temetőjének első sorában kapott helyet a sírja, ugyanis a família kriptája még nem készült el a nagybirtok központját jelentő szondi temetőben.

    A Gruber fiúk végiggazdagodták a 19. századot. Rudolf a szép Mayer lánnyal a Hauptgasse közepén épült, magasföldszintes, cikornyás homlokzatú házban lakott, amelyet feleségének nagyapja épített a maga gyárában égetett téglából. Velük szemben szinte a gyár reklámtáblájának is elmenő Tihanyi Thurszky-ház homlokzatdíszei is az ő gyárukból kerültek ki, amelyeknek a nagy család hírnevét és rangját kellett hirdetniük az egész közösség előtt századokon át.

    A háborúk és járványos betegségek alig érintették a Gruber famíliát, csak egy kislányunoka halt meg torokmirigyben. A világháború második évében, 1915-ben kellett bevonulnia tényleges katonaként az akkor 23 éves Gruber Frigyesnek, aki családja segítségével a Zombor központú 23. gyalogezred Magyar Királyi Honvéd laktanyájába került Szabadkára. Ott katonáskodott egy esztendeig, távol a fronttól, az ágyúdörgéstől. A Szegedi úti laktanyába sorozták a kivételezett bakákat, akiket vagy a családjuk miatt, vagy a foglalkozásuk, hírnevük okán nem küldtek tovább a harctérre. Gruber Frigyesnek nem esett nehezére a mundér, erős fiatalember volt, sok zsebpénzzel ellátva. Csak éppen ifjú feleségét, a szépséges Schmaus Vilmát, a megyei főispán unokahúgát nem láthatta olyan gyakran, mint szerette volna. Vilma várandósan maradt otthon, s mire Frigyes hazament, a baba, Zsuzsika már szépecskén növekedett.

    Frigyes a laktanyában sokat nézegette felesége fényképét, amelyet a zubbonyzsebében hordott. Ezt látta többször a vele együtt szolgáló verbászi fényképész és festő, akivel szabadidejükben sokat ültek együtt, sváb nyelvjárásukon pedig úgy társaloghattak, hogy ne mindenki értse beszélgetésüket. Mindketten gyűlölték a háborút. P. Joseph, Pepi, a festő feladatul kapta, hogy a hiúságtól duzzadó tiszteket ceruzájával örökítse meg. Bár olajképek készítéséhez is hozott anyagot, azonban ahhoz már modellt kellett volna ülniük a feljebbvalóknak, s ehhez sem kedvük, sem türelmük nem társult. Frici elragadtatva nézegette, ahogy bajtársa ügyesen skiccelte a katonaruhás férfiakat, s néha a szanitécnőket is. A kész rajzokat a tisztek magukkal vitték, bár gyakran előfordult, hogy a nekik nem tetszőt Pepinél hagyták. Gruber Frigyes egyszer megkérdezte Pepitől, volna-e kedve olajportrét készíteni fénykép után. A festő nem utasította vissza a felkérést. Frigyes elővette felesége fényképét, s azt kérte barátjától, fesse meg olajban úgy, hogy nyugodtan eltehesse kis méretű szekrényében. Nem is jelentett nagy gondot ez Josephnek, hiszen ily módon már több képet is készített. A laktanya egyik raktárának végében egy irodaféle állt, amelyet nem használtak, s Pepi oda vonult vissza, amikor huzamosabb idő kellett művei elkészítéséhez. A szép Gruberné portréja is ott készült el: az aranymetszés szabályainak megfelelően, a hátteret vastag törzsű, zöld lombos fák alkották. Ott száradt meg a kép, s maradt is ott egy ideig, mert mégsem lett olyan kis méretű, hogy Frici szekrényébe beférjen. 

    Gruber Frigyes honvéd apósát igen befolyásos férfiként ismerték a megyében, így a családi kapcsolatok révén valamiképp elintézték, hogy Frigyest kiszuperálják a hosszú hadkötelességi sorból. Amikor hazaindult, elővette rejtekhelyéről a feleségéről készült festményt, s vitte magával ajándékul a Duna menti gazdag Gruber-házba, ahol a díszesen bekeretezett kép a szalon központi falán kapott helyet. Mindvégig ott is maradt.

    Gruberéknak több gyermeke nem született. Zsuzsika jól tanult, a gimnáziumot Zomborban fejezte be, majd a zágrábi egyetemen szerzett gyógyszerészeti diplomát és a magister pharmaciae titulust. Ő lett az első nő, aki a városba ilyen oklevéllel tért haza. Magángyógyszertárat nem nyitottak neki, hanem a Fő utcai Szentháromság patikában lett gyógyszerész Pacsu Károly patikus mellett. Amennyire tisztelték az öreg Pacsut a városban, Gruber Zsuzsának olyan kevés tisztelője akadt. Az önmaga által elképzelt s rangjához illő férfiak nem közeledtek a kevésbé szép, beképzelt úrilányhoz, az alacsonyabb rendűnek s rangúnak tartott fiúkkal pedig szóba sem állt. Vénkisasszony maradt világéletében a mr. ph. feliratú fehér köpenyes patikus. Életét a konfiskálás után a családi házból neki hagyott lakrészben élte le. Végül egy szerb család vállalta az aggkort megélt matróna gondozását. Lakásába, a nagy ház kisebb, hátsó részébe került, ahova nem vihetett mindent a díszes bútorokból, műalkotásokból. Édesanyja portréját azonban még vitte magával. Talán valahol még meg is van ez a kép. Gruber Zsuzsannát holta után a szondi temetőben lévő hatalmas családi kriptában helyezték örök nyugalomra, ahol rokonságából a Duna menti óriási birtokokat szerző Fernbach és Weindl család tagjai is alusszák örök álmukat.