Estére végre meghallgatja a Nádas-interjút, erre gondolt Vera, majd hangosan ki is mondta, elejétől a végéig, az egészet egyszerre. Lassan egy hete tervezi, a partizánosat, de mindig közbejön valami. Ma is előre kigondolta, hazaér, nem lesz semmi, amit el kellene végeznie, reméli, most nem jön közbe afféle, ami mindig közbe szokott. Rendszerint meglátja a halom mosatlant a konyhapulton, aztán elkezdi sorra bepakolni őket a gépbe, de a múltkor már oda sem fért be semmi, így mérgében elmosogatott egy nagyobb fogadáshoz is elegendő poharat, tányért, voltak ott odakozmált lábasok is, azokat különben sem rakhatná csak úgy be a mosogatógépbe, előtte meg kell tisztogatni mind, akkor meg már mindegy volt, elmosogatta az összeset. Közben azt hitte, ez majd lenyugtatja, ezalatt gondolkodhat, vagy éppen semmire sem kell gondolnia. Olvasta valahol, Agatha Christie azt válaszolta, amikor egy újságíró arról kérdezte, hogyan találja ki a bűnügyi történeteit, hogy mosogatás közben, mert olyankor legszívesebben legyilkolt volna mindenkit, annyira utálta ezt a tevékenységet. Így volt ezzel Vera is.
A Nádasba már belehallgatott, nem bírta ki, azt a részt, amikor azt mondja az író, talán a legfontosabb mindenek felett a szenzualitás megléte, és kijelenti, hogy annyira radikális lesz, odáig megy el, hogy bátran állíthatja, szerinte minden egyenlőség alapja az érzéki tapasztalás: amikor beszélnek hozzánk, akkor a fülkagylónkban érintkezünk egymással, a beszélő hangja testi élményként ér el hozzánk. Nádas a szerelmeseket hozza fel példának, nem tudnak egymás hangjával betelni, ráadásul a hang messziről is eléri őket, érzéki élmény, és a látás nem kevésbé: állandó mérlegelés, vizsgálom, bizalommal fogadja-e az illető a szavaimat, meg hogy éppen az értelmét vagy az érzelmét éri-e el a másiknak a mondandóm.
Vera is így gondolkodik minderről, szereti, ha a fülkagylójában érintkezik valakivel, többnyire úgy szeret beszélgetni, vagyis úgy szeret hallgatni másokat, hogy a fülét felé fordítja, egész közel az illető szájához. Amikor meg ő beszél, mást nem tehet, nem fog senkihez sem közelhajolni, csak jól megfigyeli a partnere arcreakcióit.
Fiatalabb korában nem is nagyon szeretett idegenekkel diskurálni, az ismerősei közül sem mindegyikkel, nagyon élesen látta az arcrándulásaikat, nagyon élesen hallotta a hangreakcióikat, egy lemondó sóhaj, egy elengedett ciccentés, ziháló légzés, szájszéli rángások, szűkülő pupilla. Voltak, akiktől meg is ijedt rendesen, no nem úgy, hanem másként, éppen úgy, hogy rossz szájízt hagyjon benne az aktuális beszélgetés. Azonnal kiszűrte a számára kellemetlen embereket, azokat, akik mindenbe belekötnek, de azért aránylag jól kontrollálják magukat az adott szituációban, azokat, akiknek ő első látásra nem volt szimpatikus, és ezt bebetonozott tényként el is könyvelték magukban, de azt is tudta, ezek az emberek nemcsak vele viselkednek így, hanem jórészt mindenkivel. No, ezektől menekült, és ma is úgy gondolja, még most is elmenekülne előlük, habár egyre kevesebb hasonszőrűvel találkozik, nincsenek már efféle barátai, ismerősei. Az idősebb emberek szerinte sokkal jobban tolerálják a másik eltérő véleményét, idegen mozdulatait, vagyis nekik már semmi sem idegen, így inkább csak velük barátkozik.
Ennek ellenére sok barátja van, meg ott vannak a szerelmei is. Nádas azt mondja, ezek tartják fenn, lökik előre, táplálják az embert, hiába az elnyomó rezsim. Vagyis nem hiába, de mégis hiába, mert ahogy az író szerint, úgy szerinte sincs olyan rendszer, amely teljesen egyedül birtokolhatná az embert, nem sajátíthat ki a diktatúra, mert ha van szerelmed, közétek nem férkőzhet be, csak ha nem olyan önkényuralomról van szó, ami észrevétlenül bemászik még a nászi ágyba is.
Azért Vera sem vesz már sok mindent észre, lehet, már ő is pont ugyanúgy elcsodálkozna a svéd királyon, mint az a földije, aki találkozott vele Stockholmban egy focimeccsen. Meg is kérdezte azonnal ez az illető a körötte állókat, ki az az ember a sorban, aki három méterrel előttük várakozik, mert ugyanis annak mindenki köszön. Erre elárulták neki a többiek, hogy ő a király, az meg jó vajdaságiként tátott szájjal elcsodálkozott azon, ha tényleg ő a király, akkor miért áll sorba. Nem értette, szörnyülködött, emezek meg mit sem foglalkoztak vele, egyszerűen csak azt válaszolták neki, hogy azért, vagyis azért áll sorba, mert most érkezett meg, majd haladtak tovább a jegyárus felé. Vera is így szeretne élni, mint a svédek.
Mindjárt hazaér, gondolta, és meghallgatja, bekapcsolja a számítógépet, és megnézi a Nádas-interjút. De gyorsan rá kellett jönnie, hogy nem megy a kulcs a zárba, a család megelőzte, már otthon vannak egy ideje. Sokkal jobban szeret előttük megérkezni, mindenki elé vágni, és gyorsan elfoglalni a helyét, aztán az utána érkezők alkalmazkodjanak hozzá. Olyankor oda telepszik le, ahonnan legjobban belátja a terepet, mert a gyerek nem számítógépezhet, azt is megbeszélték, és a ruháit sem dobhatja le a földre, nem léphet csak úgy ki a nadrágból, mint az apja, amikor hazaérkezik. Vera nem szívesen pakolászik senki után sem, és erre a többiek is rábólintanak, azt mondják, nem is kell, felesleges, inkább fogadja el, nekik a rendetlenség felel meg, és jobb lenne, ha nem lenne ő sem rend- és tisztaságmániás, mert felfordulásban sokkal otthonosabb élni. Így sokkal jobb lenne, ha nem basztatná őket semmivel, ezt a gyerek apja szokta mondani, jobb lenne, ha ő is csak úgy kilépne a nadrágjából, és otthagyná az ajtóban, amikor hazaér.
Vera, ha elsőnek érkezik meg, és elfoglalja a helyét, ha beül a felügyelőpontra, ha felügyelő pozícióba helyezi magát, akkor senki sem dobálja szét a ruháit.
Csak most más van, most utolsóként jött meg, és nemcsak a nadrágok hevernek majd szanaszét, gondolja, hanem a konyhában is halomban áll a mosatlan, akkora rumli fogja fogadni, hogy még a nadrágjából se léphessen ki, ha esetleg azt akarna, még arra se legyen hely. Nemhogy arra, hogy elvonuljon egy szobába, és végre megnézhesse a Partizán-interjút.
Bemegy a lakásba, a nadrágok a bejáratnál a földön hányódnak. A konyhában azonban patyolattisztaság fogadja, még nem nyúltak semmihez, nem főzött, nem sütött senki semmit, egy tükörtojást sem, így megsejti, a vacsorakészítés ma rá marad.
Azonnal az interjúra gondol, meg arra, hogy egyre távolabbi a cél, aznap sem tudja meghallgatni. Különben is, hangosan üvölt a tévé, meg kell majd várnia, hogy kikapcsolják, ráunjanak, ők érkeztek meg előbb, de az is megfordul a fejében, hogy mégis lehalkíttatja velük, esetleg fülhallgatót dug a fülébe, úgy viszi véghez a tervét.
Valami politikai műsorban cívódnak: egyetlen értelmes kérdésről sem lehet szakmai vagy emberi vitát folytatni, magyarázza az egyik rendszerkritikus, mert kinyírnak embereket, megbélyegeznek, tönkretesznek, beszántják a szakszervezeteket, betiltják a sztrájkjogot, van egy propaganda, amely mindent leural.
Bemászik a nászi ágyba is, pusmogja maga elé Vera, majd bevonul a konyhába, és könnyezve hagymatisztításba kezd.
pixabay.com
Nyitókép: pixabay.com
