Amikor messziről meglátta és felismerte, el akarta kerülni a találkozást, de nem sikerült, mivel közben már a másik is észrevette. Mit tehetett, színlelte, hogy ő is örül a viszontlátásnak. Idegszálait megfeszítve, arcára szívélyes mosolyt erőltetve várta, hogy feltegyék neki az ilyenkor szokásos kérdést: – Hogy vagytok, család, gyerekek?
Mit lehet erre felelni? Kezdjen el panaszkodni, és egy évek óta nem látott embernek a régi felszínes barátság ürügyén – valamikor kollégák voltak – kezdjen el mesélni mindennapi megpróbáltatásaikról?!
Arról, hogy a fia ugyan egy jó hírű középiskolába jár, azonban jelenleg bukásra áll matematikából. A Közgazdasági Egyetemen szeretne továbbtanulni, de hogy oda felvegyék, szinte semmi esélye, tekintve a gyenge tanulmányi átlagát. A lánya két éve ment férjhez egy orvoshoz, de amióta megszületett az unoka – aki egy valóságos kis tündér –, elhidegültek, mert az asszony többet törődik a gyerekkel, mint a férjével, aki ezt oly nagyon nehezményezte, hogy most válófélben vannak. A férje, már a sajátja, rendes ember, örökké ajándékkal halmozza el a családtagokat, de eközben rendszeresen túllépi a pénztárcája kereteit, s ezért – komolyan véve a hitelfelvétel agyonreklámozott, ki nem hagyható lehetőségeit – folytonosan hiteleket vesz igénybe, amiből aztán egyenesen következett az eladósodásuk, és valóságos csoda lenne, ha ő karácsonyig egyenesbe tudná hozni a házipénztárt.
Az édesanyját nemrégiben sikerült egy közelükben lévő, viszonylag jó feltételeket nyújtó öregek otthonában elhelyezni, de senki se tudja meg, milyen csatát kellett vívni a szegény mamával, mivel az istennek se akart otthonba menni. Hiába mondták neki, hogy mindenki dolgozik, nem lenne senki kéznél, ha őt valami baleset érné, és bizony mostanában sokszor voltak szédülései, el is esett, még szerencse, hogy épp ott vendégeskedtek nála, amikor ez történt. Az apja tavaly halt meg, megváltás volt neki a halál, hiszen nagybeteg volt, de azért aki tudomást szerzett róla, az mégsem ezt hangsúlyozta, hanem azt, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Akkor ugyan még visszahozták, pár nappal később azonban elhunyt.
És végül mit is mondhatna önmagáról? Talán külsőre még jól néz ki, de ez főként annak a következménye, hogy évek óta festeti a haját. És mivel a festés egyre drágább, nemsokára már nem is fog telni rá. Hogy sovány? Igen. Nyombélfekély miatt gyógyszereket kell szednie. És mit érne a kúra diéta nélkül? Az öltözete fiatalos, persze, mert a lánya levetett ruháit hordja. Szerencsére a lánya alaposan kihízta azokat. Szerencsére?! A fogsorát is most csináltatta meg. Nem passzióból, muszájból. Viszonylag jól néz ki, de állandóan öblögetnie kell kamillával, mert nem illeszkedik tökéletesen, nagy fájdalmakat él át, titkolni is alig tudja. A cipője mutatós és láthatóan kényelmes. Úgy kellett csináltatnia, sokat spórolt is rá, de hiába no, a tyúkszemei nem bírnak el semmilyen konfekciócipőt. A munkahelye ugyan jelenleg – legalábbis reméli – biztos, ugyanakkor a volt beosztottja a főnöke, akivel annak idején nem volt túl „baráti” a kapcsolatuk. Hogy ebből még mi lesz?!
Az egész családjára és önmagára kiterjedő, villámgyors gondolatok sötét felhőként cikáztak át az agyán. Fennhangon azonban ezt mondta: – Köszönöm kérdésedet, remekül. A fiam egy nívós középiskolába jár, a Közgazdasági Egyetemen készül továbbtanulni. A lányom orvoshoz ment feleségül, már van is egy gyönyörű kislányunokám. A férjem változatlanul egy gentleman, örökké ajándékokkal halmozza el a családot. Anyámat sikerült bejuttatni egy remek öregek otthonába, apám, sajnos, meghalt. Én, mások mondják, tartom a formámat, még elmegy a fiatalos szerelés is, igyekszem odafigyelni a megjelenésemre. Csak neked mondom, a fogaimat is most csináltattam meg, egy vagyonba került. És végül, ami a legfontosabb a mai világban, fix állásom, biztos munkahelyem van. És most mesélj magatokról. Ti is jól vagytok?
