2024. december 25., szerda

„Kisebbségi” foci Európában (I.)

Katalónia, Baszkföld, Bretagne és Korzika

A sport és a politika különös kapcsolatáról már többször lehetett olvasni lapunk hasábjain is. A téma kapcsán abban ugyan mindenki egyetért, hogy az utóbbinak semmi keresnivalója sincs a sporteseményeken, a mai világban azonban ezt már szinte lehetetlenség megakadályozni, a sportlétesítmények lelátói ugyanis ideális helyszínnek bizonyulnak a különböző politikai nézetek propagálására.

Az utóbbi években az általunk sokáig irigyelt Nyugat-Európában is felerősödtek a különféle függetlenségi mozgalmak – Skóciában és Katalóniában népszavazást is tartottak a témában –, amelyek újból az ottani őshonos nemzeti kisebbségekre irányították a figyelmet. A Spanyol Királyság leggazdagabb tartományának számító Katalóniában, ahol a Franco-rendszer bukásáig be volt tiltva a helyi nyelv, egyre hangosabbak a teljes önállóságot követelő hangok, az ottaniak közül sokan sérelmezik ugyanis, hogy a Madridnak befizetett adók csak kis százaléka kerül vissza a hétmillió lakosú térségbe. Az idegenforgalmáról ismert régió egyik legismertebb márkaneve a 121 éves múltra visszatekintő FC Barcelona, a világ egyik legismertebb labdarúgóklubja, amely a katalán nemzeti öntudatot is jelképezi, és talán innen ered a klub jelmondata, a „Més que un club” (Több, mint egy klub) is. Az egyesületet 1899-ben alapította egy svájci úriember, és a gránátvörös-kék klub azóta igazi óriássá nőtte ki magát a világ labdarúgásában: a katalán sztáregylet alapítása óta 26 bajnoki címet és 30 spanyol kupát nyert, az európai porondon pedig 14 kupasikert jegyzett. A csapat hazai mérkőzéseinek otthont adó Nou Campban a Barca-drukkerek rendszeresen látványos koreográfiákkal fejezik ki lokálpatriotizmusukat, piros és sárga kartonlapokból kirakva az egykori Aragóniai Királyság címerén alapuló katalán zászlót, a senyerát. Az ősi rivális, a sokáig az elnyomó központi hatalmat megtestesítő Real Madrid elleni hazai derbiken a katalán fanatikusok politikai üzenetek tartalmazó transzparenseket is rendszeresen kiraknak, amelyek közül talán a „Catalonia is not Spain” a legütősebb.

Katalóniától északabbra helyezkedik el a hárommillió lakosú, spanyol és francia fennhatóság alatt álló Baszkföld, ahol nem is olyan régen még vér is folyt az egyesek által hőn áhított függetlenség miatt, az ETA nevű fegyveres szervezet ugyanis rendszeresen hajtott végre merényleteket spanyol katonai és rendőri elöljárók, illetve politikusok ellen. Az egyetlen más európai néppel sem rokonítható baszkoknak is van egy nemzetközi szinten is ismert és elismert focicsapatuk, a Baszkföld büszkeségének is nevezett Athletic Bilbao. Az 1898-as alapítású klub igazi unikumnak számít a világ mára már teljesen elüzletiesedett labdarúgásában, a piros- fehéreknél ugyanis a megalakulás óta csak baszk származású labdarúgók szerepelhetnek. A szigorú tradíció ellenére az Athletic Spanyolország egyik legsikeresebb egyesületének számít, a San Mames Stadion kedvencei nyolcszor voltak bajnokok, a spanyol kupát huszonháromszor nyerték meg, és kétszer szerepeltek európai kupadöntőben is. Egyébként nemcsak Bilbaóban, de az összes élvonalbeli baszk csapat (Real Sociedad, Osasuna, Eibar) szurkolóinál látni lehet a baszk trikolórt, a piros-fehér-zöld ikurriñát, sőt a régió klubjainál még arra is figyelnek, hogy a csapatkapitányi karszalagokon is rajta legyen a baszk zászló. Az ikurriña egyébként 1977-ben jelenhetett meg először az ibériai stadionokban, két évvel Franco tábornok halála után. Az 1977. február 20-án lejátszott Real Sociedad–Athletic rangadó előtt a két csapatkapitány, Inaxio Kortabarria és José Ángel Iribar vitte be a pályára a baszk lobogót.

A Pireneusoktól északra, a Francia Köztársaság területén is több őshonos nemzeti kisebbség él, közülük talán a legismertebbek a Bretagne félszigetén élő kelta eredetű bretonok. A mezőgazdasági vidéknek számító breton félszigeten a kerékpározás mellett természetesen a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, jelenleg három breton klub (Rennes, Nantes, Brest) is tagja a francia élvonalnak, a Ligue 1-nak. Az ottani stadionokban rendszeresen látni a breton zászlót (gwenn ha du, magyarul: fehér és fekete), amelyet az 1920-as években kreáltak. A rennes-i Roazhon Parkban a helyi ultrák sokszor az egész északi tribünt beterítő fehér-fekete breton lobogót feszítenek ki, de az ír, skót, cornwalli és walesi zászlókat is sűrűn látni arrafelé, a kelta népek összetartozását hirdetve. A francia labdarúgókupa 2014-es döntőjét két bretagne-i klub, a Rennes és a Guingamp játszotta, és ennek apropóján a dugig megtelt Parc des Princes Stadionban a francia himnusz előtt felcsendült az Apáink földje című breton himnusz is, amely dallamában teljesen megegyezik a walesi himnusszal, ami nem meglepő, hiszen a két nép közeli rokonságban áll egymással.

Korzika szigete a XVIII. században került francia fennhatóság alá, és a Földközi-tengeri sziget olasz ajkú lakói körében is időről időre felüti a fejét a függetlenség gondolata, az elmúlt évtizedekben fegyveres csoportok merényleteket is elkövettek a cél érdekében. Korzika két legismertebb labdarúgó-egyesülete, a Bastia és GFC Ajaccio jelenleg a III. osztályban szerepel, a kisebbik ajacciói csapat, az AC Ajaccio pedig a Ligue 2-ban vitézkedik. A korzikai stadionok lelátóiról nem maradhat el a mór fejes zászló, a testa mora, amely egyébként a szomszédos sziget, Szardínia jelképének is számít. A 2014. október 18-án lejátszott Nice–Bastia bajnokin kisebb botrány keletkezett a testa mora miatt, a nizzai hatóságok ugyanis nem engedélyezték a vendégszurkolóknak a korzikai zászló használatát. A cseppet sem szívbajos Bastia-drukkerek 2002-ben a francia kupadöntőn is botrányt okoztak, a finálé előtt ugyanis általános megdöbbenést keltve kifütyülték a francia himnuszt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás