Boldog szerelemben élni

A Színes Szilánkok Diákszínpad csapata legújabb előadásában Nemes Nagy Ágnes költő, író és Lengyel Balázs műkritikus, esszéíró válást is túlélő szerelmét vitte színre. Ágnes egyik levelében leírta férjének, hogy boldog szerelemben akar élni, ezért választották ezt az előadás címéül. A Boldog szerelemben élni című darabban a költő és a kritikus, esszéíró fiatal és időskori énje kerül bemutatásra. A darab Nemes Nagy Ágnes születésének századik évfordulójára készült el.

Magáról az előadásról és a munkafolyamatról Figura Terézia színművésznő, a diákszínpad vezetője, valamint a darab négy szereplője Vorkapić Anja, Juhász Inesz, Forró Attila és Barna-Sára Dávid beszélt.

Figura Terézia: – Az előadás Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs levelezésén alapszik, ezenkívül egyes elbeszélés a forrás, és néhány Nemes Nagy Ágnes-vers, amely egészében vagy idézetben bekerült a szövegkönyvbe. Nagyon szép történet az övék, viszont adatok nem igazán vannak róla. Senki soha nem írta le a szerelmi történetüket, ezért első lépésként össze kellett gyűjteni a levelezéseiket, az elbeszéléseiket és a verseket, amelyek konkrétan Balázshoz íródtak. Nagyon sokat kellett kutatni és utánaolvasni, hogy egyáltalán a szövegkönyv össze tudjon állni, valamint, hogy az egész életutat meg tudjuk formálni belőle. Számomra az is fontos volt, hogy ne kronológiai sorrendben menjen a történet, hanem, hogy az idősíkok összecsússzanak. Szerettem volna kicsit a nézők fantáziájára bízni, hogy mi az, ami a jelenben történik, illetve mi az, ami visszaemlékezés. Vannak jelenetek, melyekben össze is folynak a párok élettörténetei.

Hogyan állt össze a színészi csapat, miért esett épp négyükre a választásod?

Figura Terézia: – Ők voltak azok, akik maguk is már többször kérdezték, hogy mikor csinálunk egy olyan előadást, amiben nagyot lehet alakítani. Amikor nagyobb csapattal dolgozik az ember, akkor annak mindig az a hátulütője, hogy van, aki egy picikét többe, és van aki kevesebbe marhat bele. Nem lehet mindenki főszereplő ezekben a csoportos előadásokban. Ezekben a fiatalokban viszont ott van az az igény, hogy valami komplexebb darabban is megmutassák magukat. Jelenleg ők a csapat legidősebb tagjai, akik már eljutottak abba a fázisba, hogy rájuk lehet bízni egy sokkal nagyobb falatot is. Azt gondolom, nagyon jól megbirkóztak a feladattal, mert nagyon kemény munkájuk van benne.

Rám jellemző, hogy amikor látom, hogy van valakiben potenciál, akkor hajtom. Ez egy megfeszített próbafolyamat volt, de jó hangulatban telt. Nagyon élvezték, és nagyon örültek ennek a lehetőségnek. Mindazon nehézség ellenére, hogy sok szöveg van, sokat kellett rajta rágódniuk, tanulniuk. Sokat kellett kapirgálni önmagukban, ami nem mindig tetszik, még egy idősebb embernek sem, nem egy ilyen, éppen a szárnyait bontogató fiatalnak. Itt megtanulták, hogy milyen az, amikor gondot kell viselni a kellékekről, a kosztümökről, a díszletelemekről. Nincs más, aki ezt megcsinálja helyettük. Itt beleláttak a színházkészítés sok más oldalába is, és nem csak abba, hogy szerepelni kell a színpadon.

Hogyan zajlottak a próbák, miként ismerkedtetek meg Ágnes és Balázs történetével?

Barna-Sára Dávid: – A legelső feladatunk az volt, hogy kutatnunk kellett utánuk. Műveiket, leveleiket kellett megkeresnünk, illetve utána kellett néznünk, hogyan néztek ki, milyen volt a személyiségük, tehát magunknak kellett megfejtenünk azt, hogy ők milyen emberek voltak. Tehát kutatások előzték meg a próbafolyamatot. Zia megadta néhány jelenetre az alapkoncepciót, és abból nekünk kellett jeleneteket kitalálnunk, amit ő később összeállított, és egy előadássá formált.

Vorkapić Anja: – Számomra érdekes volt, hogy még mielőtt elkezdtünk az egésszel foglalkozni, különböző gyakorlatokat csináltunk, hogy megállapítsuk, ki-kivel alkot jó párost, utána pedig ki kellett tapasztalnunk, párként hogyan működünk együtt.

Milyen karaktert alakítatok, és mennyire volt nehéz megformálni az adott személyt?

Vorkapić Anja: – Én alakítom a fiatal Ágnest. Nem volt annyira nehéz dolgom, mivel nagyon sok közös vonást találtam Ágnesben és magamban. Nagyon sok versét olvastam, és azt gondolom, ez megkönnyítette a dolgomat, és sikerült megtalálnom magam benne. Szerintem nagyon erős karakterről van szó, aki egyre erősebb lesz, tehát folyamatosan fejlődik.

Forró Attila: – Nem volt a legkönnyebb feladat eljátszani a fiatal Balázst, hiszen én a mai napig sem tudom kifejezni azokat az érzéseket, amelyeket ő ki tudott mutatni. Nagyon szerelmes volt, annyira, hogy már szinte belebolondult.

Juhász Inesz: – Mint idősebb Ágnes, kicsit nehezebb feladatom volt. Egyrészt át kellett élnem az ő fájdalmát, hogy többet nincsenek együtt Balázzsal, másrészt pedig azt is, hogy lebetegedett. Ő minden helyzetben erős nő volt, ez sokat segített neki. Nehéz volt megformálni a tapasztalt karaktert, de sokat gyakoroltam, hogy tudom kifejezni a mély érzelmeket. Egy idő után már sikerült átérezni, hogy igazából mit is érzett.

Barna-Sára Dávid: – Én játszom az idősebbik Balázst, ami szintén kihívás volt, mivel én még igen fiatal vagyok. A próbafolyamatokon igyekeztem elsajátítani mindazt, ami kell ahhoz, hogy a nézők egy idősebb embert lássanak bennem.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a próbák során?

Juhász Inesz: – Egyértelműen az érzelmek kifejezése. Nekem nagyon sokat kell sírnom, sok fájdalmat kellett mutatnom. Nehéz volt az elején akaratból sírni, nehéz volt a fájdalmat eljátszani, de utána megtanultam valahogy kontrollálni, és most már belejöttem.

Barna-Sára Dávid: – Szerintem is az érzelmek kifejezése volt a legnehezebb, illetve az öregítés. Ugyanakkor a táncos rész sem volt könnyű, mivel kétballábasnak tartom magam. Meg kellett tanulnunk tangózni, mert ez is a darab része. Nehéz volt belejönni, illetve megtanulni, hogy együtt mozogjunk. De nyilván a tánc csak még jobban kimutatja a nő és férfi közötti kapcsolatot, valamint jó mindig valami újat tanulni.

Mit gondoltok a fiatal pár és az idősödő pár miben különbözik egymástól? Fejlődtek-e az idő során?

Vorkapić Anja: – Szerintem fejlődtek, mivel nem kapkodnak már annyit, mint amennyit kapkodtak régen. Mikor az ember fiatal és szerelmes, akkor egyfajta szenvedély van benne. Ők nem nagyon gondolkodtak józan ésszel. Idősebb korukban viszont már megvolt az egymás iránti tisztelet, annak ellenére is, hogy mi történt közöttük. Ez szerintem nagy dolog.

Milyen érzés nagyobb szerepet játszani? Szinte végig a színpadon vagytok, sokkal több koncentráltságot igényel?

Vorkapić Anja: – Ez az első komolyabb és nagyobb szerep mindannyiunknak. Fura, hogy kevesen vagyunk, és hogy ennyi szövegünk van. Nem kitalált karaktert alakítunk, hanem valós személyeket, akik léteztek. Ez sem könnyű feladat, hiszen adaptálni kell mindazt, ami őket jellemezte.

Forró Attila: – Én még a próbákon is ideges vagyok. Néha, amikor a pannó mögé kerülök, akkor kicsit megnyugszom, de ez nem tart sokáig.

Mit üzennétek a nézőknek, miért érdemes megnézni a darabot?

Juhász Inesz: – Mindenképpen elgondolkodtató előadásról van szó, mert ilyen esetek megtörténnek az életben. Mi megmutatjuk, hogy nem kell annyira tragikusan megélni ezeket. Igaz, hogy Ágnes és Balázs nagyon szerette egymást, de nem bírtak együtt maradni. Ennek ellenére mindig ott voltak egymásnak. Ez szerintem egyben nagy tanulság, hogy tisztelni kell egymást.

Vorkapić Anja: – Egyetértek! Előfordul, hogy nem működik egy-egy kapcsolat, akkor nem kell erőltetni. Attól még megmaradhat egy baráti kapcsolat, abban az esetben, ha mind a ketten akarják, természetesen. Ágnes és Balázs elválnak, viszont még mindig tart kettőjük között a kapcsolat. Ők lelki társak, ez el is hangzik a darab során. Mindig nagyon közel maradnak egymáshoz, ez a színdarab legfontosabb üzenete.

Az előadás bemutatója január 19-én volt az Újvidéki Színház kistermében.