A Zentai Magyar Kamaraszínház minden évben más és más irodalmi mű feldolgozásával járja végig a vajdasági magyar középiskolákat. Az idén Katona József Bánk bánját igyekeznek közelebb hozni a diákokhoz tantermi produkciójukkal. Az előadás egy iskolai tanóra keretei között mutatja be a dráma legfontosabb történéseit, az egyes jeleneteket követően pedig beszélgetésre is sor kerül, hogy a diákok megértsék a mű lényegét, és kifejthessék véleményüket. A tantermi produkcióról Dévai Zoltán, Nešić Máté, Papp Arnold, Virág György, Verebes Judit, Szilágyi Áron és Lőrinc Tímea színészeket, valamint Oláh Tamás rendezőt, dramaturgot kérdeztük.
Negyvenöt perc nagyon rövid idő ahhoz, hogy a teljes drámát előadjátok. Hogy döntöttétek el, hogy mi az, ami belefér?
Oláh Tamás: – Egy nagyon csavaros történetről van szó, amelyben meg kellett keresni a fő történetszálat. A leszűkítésben nagy segítségemre volt Verebes Ernő adaptációja, amit a Nemzeti Színház számára készített. Ez alapján alakítottam ki a saját szövegkönyvünket. A szándék az volt, hogy elsőre is érthető legyen minden. Nem akartam teljesen mai nyelvvé formálni Katona nyelvét, ezért csak könnyítettem rajta, de a nyelvi értékeket megtartja a szöveg. Amikor úgy döntöttünk a színészekkel, hogy bizonyos jelenetek után megállunk, és értelmezünk, akkor további jeleneteket kellett kivennünk. Elsősorban Bánk és Gertrudis történetére, illetve a Bánk–Gertrudis–Melinda és az Ottó–Bánk–Melinda háromszögekre helyezzük a hangsúlyt, rajtuk kívül csak nagyon kevés szereplő jelenik meg a szövegben. Úgy gondoltuk, ezek azok a szálak, amelyekhez a mai diákok a leginkább tudnak csatlakozni, erről tudnak legkönnyebben beszélni. A haza, a tisztesség, a becsület kérdését akartuk körüljárni, azt keressük, hogy ezekhez a romantikus fogalmakhoz milyen közünk van ma, kétszáz évvel később.
Több különböző irodalmi mű feldolgozását készítették el. Hogy épülnek rá az előadásaitok a tanmenetre?
Dévai Zoltán: – A tantermi produkció kicsit színház, kicsit rendhagyó irodalomóra. Ez már a harmadik olyan produkciónk, amelyik egy adott drámát dolgoz fel. Mindig igyekszünk olyan témát választani, ami benne van a tantervben. Nagyon fontos, hogy a diákok minél többször és minél több különböző témában meg legyenek szólítva. Szerintem ez segít nekik abban, hogy megértsék a tananyagot. Most a Bánk bánnal foglalkozunk, előtte Madáchtól Az ember tragédiáját dolgoztuk fel, az előtt pedig Shakespeare Hamletjét. Egyik dráma nehezebb mint a másik. Szörnyű belegondolni abba, hogy másodikos középiskolásoknak ilyen nehéz szöveget adnak föl kötelező olvasmányként. Mi is megszenvedtünk vele, el tudom képzelni, hogy nekik milyen nehéz lehet. De úgy gondolom, hogy a tantermi előadásunk sokat segít nekik a feldolgozásban.
Az elmúlt években hogyan változtak a tantermi előadásaitok?
Nešić Máté: – 2014-ben indultunk. Az elején nem egy megszokott előadást készítettünk a diákoknak, hanem egy interaktív formát keresgéltünk. Felvetettünk egy problémát, és azonnal bele is helyeztük őket, vagyis egyből az előadás részeseivé váltak. Szinte rá voltak kényszerítve az interakcióra. Itt inkább van szükség improvizációs, mint színészi képességekre, hiszen bármi megtörténhet, bármilyen véleménnyel, helyzettel szembe találhatjuk magunkat. Később ez megváltozott: felvázoljuk, mit fognak látni, és a jelenetek kapcsán beszélgetünk. Általában körbeülnek, és a körön belül játszunk nekik. Ez a forma kötöttebb az elsőnél, a kérdések is konkrétabbak. Az első években önállóan hoztuk létre az előadást, az utóbbi két évben csatlakozott hozzánk Oláh Tamás rendező és dramaturg. Ő új kérdéseket vetett föl, segített jobban megérteni az adott művet.
Mennyire nehéz és milyen élmény középiskolásokkal dolgozni?
Papp Arnold: – Az első tantermi előadásokat, még a kezdetekkor, nagyon mély víznek éltük meg. A középiskolások bármikor tudtak olyan kérdést feltenni, amire mi szó szerint köpni-nyelni nem tudtunk. Éreztük is, hogy kezd fejlődni az improvizációs készségünk, hiszen muszáj volt rögtönözni. Ez az első két-három előadás során volt így, amikor még nem volt ennyire kötött a tantermi produkció. Mi is szabadjára tudtuk engedni a gondolatainkat a témán belül. Minden egyes előadásunk más és más volt. Ez érdekes volt, kihívásnak éltük meg, csak éppen egy napon háromszor 45 percnyi előadás után teljesen agymosottakká váltunk. Semmire nem voltunk képesek, annyira kimerített minket a folyamatos koncentráció. Az évek során nekünk is változott az előadásmódunk, és a diákokkal, az iskolákkal is sikerült egyfajta rendszert kialakítanunk. A tanárok tudják, mivel készültünk és milyen formában, előkészítik a terepet a számunkra, előre körbe rakják a székeket. A különböző középiskolák között persze vannak különbségek. Például néha rácsodálkozunk, hogy egy mezőgazdasági iskolában, egy irodalomórán mennyire intelligens megszólalásokat hallunk. És van olyan is, hogy hiába van dolgunk egy intelligens osztállyal, egyszerűen nem kommunikatívak, és nagyon nehéz megfogni őket, akár azért, mert nincs kedvük hozzá, akár mert még nagyon korán van. De ha már egy diákot sikerül megfogni, akkor a többiek általában mennek vele.
Hogy kell elképzelni egy tantermi előadást?
Virág György: – A színházi nevelés egy fajtájáról van szó, ami Nyugaton már régóta dívik, és Magyarországon is kezd működni. Fórumszínháznak nevezzük, ha nagyon konkrétan akarjuk megfogalmazni. Egyébként én jobban szeretem rendhagyó irodalomórának hívni, hiszen mi már évek óta valami nagy irodalmi művet dolgozunk föl, és próbáljuk meg a diákok számára olyan módon előadni, hogy az nekik a frontális előadásnál érdekesebb legyen. Remélem, hogy ez sikerül, hiszen a színház eszközeit használjuk, jeleneteket mutatunk be, aztán ezekről beszélgetünk. Ehhez nem feltétlenül szükséges ismerniük a dráma szövegét. Szándékosan olyan drámákat választunk, amiket a diákok jellemzően nem olvasnak el, a Bánk bán is egy ilyen mű. Mindig arra kérjük a gyerekeket, hogy kommunikáljanak velünk, természetesen nem a jelenetek alatt, hanem utána. Mindez nemcsak azért jó, mert megismerkednek egy-egy nehezen érthető irodalmi művel, hanem azért is, mert velünk is megismerkedhetnek. Ez nekünk is jó, hogy testközelből látnak minket.
Ketten is vagytok, akiknek a Bánk bán az első tantermi produkciója. Nektek ez milyen élmény?
Verebes Judit: – Én már voltam középiskolákban kisebb irodalmi műsorral, de nem ehhez hasonlóval. Ez részben színházcsinálás is, ebből a szempontból volt nagyon érdekes. Illetve még azért is, mert teljesen más jellegű volt a próbafolyamat, mint más színházi produkciók esetében. Két csapatra vagyunk osztva, párhuzamosan dolgoztunk a szövegen és a jeleneteken, megfigyeltük egymást. Mi voltunk egymás partnerei: amíg az egyik csapat az előadást próbálta, addig a többiek voltak a gyerekek, tehát egymást tesztelgettük. Mindig is mondtam, hogy a tinédzser korosztály az egyik legveszélyesebb korosztály, pozitív és negatív értelemben egyaránt, hiszen náluk minden véresen komoly. Elég tarka a paletta, találkozunk kevésbé érdeklődőkkel, de olyanokkal is, akik könnyen belementek a beszélgetésbe. Nekünk is rá kell érezni arra, hogy milyen hangnemben kommunikáljunk velük.
Szilágyi Áron: – Szerintem az a dolog titka, hogy meg kell találni a középutat az előadás és a tanítás között. A jelenetek eljátszásánál nagyobb feladat a jelenetek közötti kérdések feltevése: ha nem vagyunk elég pontosak, akkor elvesznek a sok információban. Számomra ez a nagyobb kihívás, mindig sokkal jobban izgulok, amikor a jelenetek után beszélgetni kell a diákokkal, mint a jelenet közben. Mivel ez egy kötöttebb forma, túl sok improvizáció nincs benne, de azért előfordul, hiszen a diákok képesek nagyon kacifántos kérdéseket föltenni. Izgalmas azt látni, hogy amikor sikerül jól megcsinálni egy jelenetet, akkor az felkelti az érdeklődésüket. Ez mindig jó érzés.
Hogy kezelitek azt, ha nem sikerül megszerezni egy-egy diák figyelmét?
Virág György: – Volt olyan előadásunk, ahol egy hölgy a negyvenöt perc alatt ki sem nyitotta a szemét, és hangosan horkolt. Miközben mondtam a szövegemet, belegondoltam, hogy én vajon hogyan érezném magam az ő helyében, és arra kellett rájönnöm, hogy neki is igaza van. Nem tudom, hogy én mennyire lettem volna kíváncsi a Bánk bánra. Elkezdhettem volna azon gondolkodni, hogy én nem vagyok elég jó, nem vagyok ott lélekben, nem adom magamat, de akkor tönkremegyek. A humorérzék ki tudja segíteni az embert, de óvatosan kell vele bánni, mert ha a humor kezd dominálni, akkor elveszítjük a diákot. Meg kell találni, mi az, amit elbír a darab. Az a jó, ha vannak bevált poénok, ezeket venni fogják a diákok.
Dévai Zoltán: – Nagyon kell vigyázni arra, hogy amikor viccelődünk, őket szórakoztassuk, és ne saját magunkat. A sokadik előadásnál már vannak olyan belső poénok, amiket csak mi fogunk érteni, de nem szabad elfelejteni, hogy akárhányszor is játszottuk mi az adott előadást, ők most látják először. Ami még nagyon fontos, hogy ha humort használunk, még véletlenül se szabad őket megsérteni.
Számotokra mit adnak ezek az előadások?
Lőrinc Tímea: – Számomra azért fontosak a tantermi előadásaink, mert mindig új és új témába vágunk bele. Ez belőlem is új gondolatokat csal ki egy-egy drámával kapcsolatban, és ez ennek az egésznek a célja is: arra buzdítani a diákokat, hogy másképp lássanak bizonyos helyzeteket. Nagyon megdöbbentő tapasztalat számomra, hogy vannak gyerekek, akik erkölcsi problémák fejtegetésébe is belemennek, mert nem emlékszek, hogy én középiskolás koromban így gondolkoztam volna. Fontos szerintem az is, hogy a tanárok is lássák, hogyan viselkedik a közösség három idegen ember keze között. Az egyik célunk, hogy ne csak egy porosodó irodalmi szövegként gondoljanak ezekre a drámákra, hanem saját magukhoz is közel érezzék őket. Azt köszönhetem még a tantermi produkcióknak, hogy sokat tanulok pedagógiai szempontból is. Itt nem a színészi teljesítményen van a hangsúly, hanem azon, hogy a gyerekeket hogyan tudom kezelni, hogyan bírom rá őket az interakcióra. Sok passzív osztály van, ilyenkor minden bevethető eszközt alkalmazni kell. Úgy érzem, hogy a négy év alatt ebben elég sokat fejlődtünk mindannyian.
(Írásunkat az adai Műszaki Iskolában készült képekkel illusztráltuk, ahol a társulat hat osztályban adta elő a tantermi produkciót. A fotókat Jasztrebinác Edit készítette.)
