A hárs virágzása mindig a nyári szünidő közeledtét jelezte, Elődöt alaposan meglegyintette a várva várt szabadság közelsége, erre még egy lapáttal rátett az a május végi osztálykirándulás, amely a nagy várakozásoknak megfelelően kiválóra sikeredett.
Az út előtt a suliban lezavarták a legfontosabb dolgozatokat is, úgyhogy alaposan rá kellett kapcsolni a tanulásra, nehogy a nagy készülődésből egyesek szülessenek. Az év végi hajrá jól sikerült a nagyfiúnak, így azzal a jó érzéssel lehetett a hegyi üdülésre csomagolni, hogy kiválóan végzett munka van mögötte. Féltünk egy kicsit az út hosszától, de a negyedikesek könnyen kezelték a dolgot, beszélgettek, mobiloztak, mersz vagy merszeztek, sikeresen kezelték a „krízishelyzetet”. Fiam gyönyörű képeket küldött a tarai kirándulásról, és mindennap beszélgettünk is, mivel naponta egy órára elkapták mobiljaikat. Ezt egyesek igazi büntetésnek vélték, de sokkal érdekesebb dolgok is voltak a hegyekben, mint a mobilozás.
Előd első jelentkezésekor nagyon „elszállt” a szállodától és a hegyi tájtól, másnap már olyan volt, mint a lassított film, álmosnak tűnt és rekedt volt. Meg is kérdeztem, hogy mi a baj, talán megfázott, de teljesen más állt a dolog mögött. A fiúk ugyanis mindannyian egy szobában aludtak, ez tizenkét negyedikest jelent, el lehet képzelni micsoda alvás lehetett ott első este. Arról nem beszélve, hogy a „nyugovóra térés” előtt még kiugrálták, kiordítozták magukat a diszkóban, amit minden este megszerveztek. Úgyhogy az első napi bulizást valamikor hajnalban fejezték be a szobában, és az volt a baj, hogy ezután nem lehetett délig csurgatni a nyálat a párnára, hanem várt rájuk reggel az erdei túra. A fiatal hőseink másnap délutánra valódi zombikká változhattak, amikor délután felhívott a nagyfiú, nem sok életerő volt a hangjában, kérdeztem tőle, mi a délutáni program, amire ő annyit válaszolt, hogy nem is tudja, de ő most lefekszik.
No, így kezdődött a tarai kirándulás, amire előzőleg azért fölkészített bennünket a tanító néni, és valóban úgy alakult a forgatókönyv, ahogyan megjósolta, nemhiába, hiszen sokszor megjárta már ezt a „bulit”.
Ahogyan múltak a napok, lassan megtanulták a lurkók, hogy nem érdemes eltúlozni a diszkózást meg az esti bolondórát, mert másnapra holtfáradtak lesznek. A hegyi kiruccanáson kiválóan szórakoztak a gyerekek, egész napos programokat szerveztek, délelőttönként a hegyi utakat járták, több kilométeres túrákra mentek, ebéd után volt egy kis pihenőjük, aztán délután a fiúk fociztak, a lányok két tűz közöttit játszottak, szurkoltak osztályuk csapatának, a vacsi után pedig jöhetett a gyerekdiszkó, ahol különféle játékokat szerveztek számukra.
Egy szülőnek sohasem mindegy, ha gyermekét nem láthatja több napig, hát még ha jó messzire utaznak, így nagyon jólesett naponta hallani a hangját, és megnyugtatott minden alkalommal, hogy jól érzi magát, buliznak, tanulnak, túráznak a friss hegyi levegőn. A tarai nemzeti park csodálatos világa és az osztálytársak közös élményei örökre megmaradnak a gyerekek emlékezetében, örömmel gondolnak majd vissza erre az időszakra, hiszen életre szóló élményekben volt részük.
