Nemrég a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban Csizmadia Anna és barátai adtak fergeteges koncertet. A kupuszinai születésű Csizmadia Anna a Juhász zenekarral, Nagy Gábor népzenésszel, valamint Csabai Zsuzsanna és Linka Szabolcs kishegyesi néptáncosokkal lépett fel. Az est felemelő pillanata volt, amikor az anyukájával, Csizmadia Annával is énekelt. Ifjabbik Csizmadia Annával a pályájáról, az életéről beszélgettünk.
A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékén 2016-ban diplomáztál. Ezután merre vitt az utad?
Csizmadia Anna (Fotó: VM4K)
– Közelebb költöztem az otthonomhoz. Szegeden élek, de sokfelé dolgozok, egyebek között a szabadkai Zeneiskolában, ahova én is egykor jártam. Emellett Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájának népi énektanára vagyok, de Hódmezővásárhelyre is járok tanítani, hétvégeken pedig sokszor lépek fel. Mondhatni, hogy rutinos határvárakozó vagyok.
Hogyan szeretted meg a népdalt?
– Az anyatejjel szívtam magamba. Édesanyám rengeteget énekelt, amíg állapotos volt velem. Apukámmal ők hozták létre az első népdalkört a faluban és évtizedekig együtt táncoltak. Egyértelmű volt, hogy a népzene valahogy jelen lesz az életemben. Arra ugyan nem számítottam, hogy ennyire meghatározó módon, de azt tudtam, hogy fontos szerepet kap. Igaznak és őszintének tartom ezt a műfajt, közelinek érzem hozzám. Számomra természetes, nem kell megjátszanom magamat. Hagyományőrző faluból származom, ahol magától értetődő az, hogy minden házban van népviselet. Nekem is már kétéves korom óta voltak kis viseleteim.
Mennyire ragaszkodsz a szülőfaludhoz?
– Amikor azt mondom, hogy hazamegyek, akkor ez alatt még Kupuszinát értem. Megnyugtató a számomra, hogy közel vagyok, nem pedig több határon túl, és szinte bármikor hazamehetek. Így az otthoni népzenei mozgalommal is tarthatom a kapcsolatot, ami nekem szintén nagyon fontos.
2012-ben a Fölszállott a páva győztese lettél. Hogyan gondolsz vissza az akkori önmagadra?
– Bátor voltam. Most is az vagyok, de akkor talán még bátrabb. Azt hiszem, nagyon jókor voltam jó helyen. Az első évadról van szó, amikor még érződött a bizonytalanság, de élveztem és kalandként éltem meg. Gyerekkorom óta szeretem a kihívásokat és ezt is annak fogtam fel. Elsősorban az volt a célom, hogy bemutassam és megismertessem a világgal a kupuszinai népzenét. Azt hiszem ez sikerült is.
Milyen dalokat szeretsz?
– A szerelmi témájúak állnak hozzám a legközelebb. Szerintem leghitelesebben olyan dalokat lehet előadni, amit érzünk is, mely érzelmet már megéltünk. Szeretem a szomorúbb hangulatú népdalokat, a keserveseket és a balladákat is.
Még fiatal vagy, de már felnőtt egy fiatalabb generáció, és immár te is tanítasz. Milyennek látod a tanítványaidat?
– Sok diákom van az idén, megközelítőleg harminc. Ez azért sok, mert mindenkivel egyénileg foglalkozom. Ugyanakkor nagyon izgalmas is, mert olykor belelátok a lelki világukba. Azt látom az újabb generáción, hogy pörögnek, nagyon fel vannak gyorsulva. Amikor beülnek a hatvan perces órára, csak annyit kérek tőlük, hogy zárják ki a külső hatásokat, legyenek önmaguk, nyugodjanak le és énekeljünk egy jót. Az ének nyugtat, frissít, vigasztal.
Mennyire fogékonyak a fiatalabbak a néphagyományok iránt? Érzik-e a jelentőségét, az értékét?
– Azt látom, hogy a népi műfaj fel lett kapva és ennek nagyon örülök. Egyre több népdalversenyt szerveznek, Magyarországon és a határain túl is. Gyakran zsűrizek is. Nagyon jó például évről évre a Szólj, síp, szólj!-on zsűrizni. Folyamatosan növekszik a résztvevők száma. Nagy az elvándorlás, de igyekszek pozitívan gondolkodni. Azt látom, hogy még mindig sok a fiatal a népzenei versenyeken, a határon túli magyarok küzdenek a megmaradásért, ragaszkodnak nyelvünkhöz, a kultúránkhoz és a magyar népzenéhez.
Hagyományőrző faluban nőttél fel. Milyennek látod a helyzetet a városokban, például Szabadkán?
– A szabadkai Zeneiskolában alap- és középfokon is van népi ének oktatás, ami hatalmas dolog. Egyre több népiének- és táncegyüttes is alakul. Azt is látom, hogy a szülők szívesen adják be a gyereküket néptáncra, ahol olyan értékrenddel vértezik fel őket, amire szükség van a mai világban és ami aztán az önazonosságukban megtartja őket.
A tanítás mellett jut-e időd fellépni? Vannak-e erre lehetőségek?
– Elég sokat énekelek, de énekelhetnék többet is. Ebben viszont így az a jó, hogy még jókedvvel vállalom a fellépéseket és nem teherként élem meg. Sok táborban is oktatok, mesterkurzusokat tartok, és azokon is elég sokat énekelhetek. A tanítás mellett mindenképp szükségét érzem az előadóművészi vonalnak is. Ilyenkor tudok igazán kiteljesedni.
Hogyan telt a nyarad?
– Izgalmasan. Kétszer is énekelhettem az Országházban, ahol magasztos élményben lehetett részem. Budapesten többször is felléptem. Egyik alkalommal egy rezesbanda kísért, velük egy gyimesi keservest adtunk elő. El se tudtam képzelni hogyan fogunk szólni. Kupuszinán nagy hagyománya van a rezes hangszereknek. Erőteljesen szólnak, ezért fogalmam se volt, hogy egy gyimesi keservest hogyan tudnak kísérni. Viszont profi zenészekről van szó és nagy öröm volt velük játszani. A nyáron felléptem a Juhász zenekarral, a Fokossal, továbbá Várnai Dániel és Savanya István gitárművészekkel is.
Mik a vágyaid?
– Amire mindig is vágytam, hogy saját koncertjeim lehessenek, az teljesült. Egy előadóművész számára talán ez a legnagyobb öröm. Jelenleg nem vágyakozom. Annyi vállveregetést és szeretetet kapok, hogy nincs okom elégedetlenkedni. Nemcsak kérni kell tudni, hanem elcsendesedve megköszönni a Jóistennek mindazt a jót, amit kapunk. Terveim persze vannak, mindig is voltak.
És mik ezek a tervek?
– Sok minden. Egyfolytában tervezek, de így 26 évesen azt látom, hogy kemény munka nélkül, nem igazán valósulnak meg a tervek.
Mit hoz számodra az ősz?
– Elkezdődött a tanév. A tanítványaimat kísérem különböző népdalversenyekre. Nagyon tehetségesek a diákjaim, szinte egyfolytában megmérettetésekre járunk, mert igénylik. Valahol megnyugtató az, hogy ezeket a versenyeket már bejártam. Most másképp izgulok. Nagyon tudok örülni más örömének és nagyon örülök a diákjaim sikereinek.
