Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színésznek, rendezőnek nagy szerepe volt a vajdasági magyar színházvilág felvirágoztatásában. Az ő nevéhez kötődik a Tanyaszínház és a Kosztolányi Dezső Színház megalapítása is, évekig pedig a szabadkai Népszínház Magyar Társulatát vezette. Tevékenységéért 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesítették. Kovács Frigyes az elmúlt években az újvidéki színiakadémián beszédet tanított, tagja lett a Soproni Petőfi Színháznak, több ízben dolgozott a Békéscsabai Jókai Színházban és a filmezést is kipróbálta.
Magyarországon a Kojot című filmben játszott, újonnan pedig az RTL Klub két sorozatában, a Mellékhatásban és a Drága örökösökben láthatjuk. Két fia szintén hírnévre tett szert, Kovács Ákos operatőrként, Kovács Tamás pedig színészként. Kovács Frigyessel, aki nemrég nyugdíjba vonult az újvidéki színiakadémiáról, egyebek közt a filmezésről és a színházról beszélgettünk.
Hogyan kezdődött el a magyarországi filmes karriered? Egyáltalán hogyan kerültél Budapestre?
– Ez úgy kezdődött, hogy jobban szeretem a halászlét, mint a krumplis tésztát. A kétezres évek elején, amikor társulatigazgató voltam a Népszínházban, felhívott egy kocsmáros ismerősöm, hogy keres valami rendező. Azt mondtam elfoglalt vagyok. Visszahívtak, hogy ha eljövök Palicsra, halászlé is vár. Közben hazaértem és azt láttam, hogy krumplis tészta van ebédre. Akkor már kezdtem bánni, hogy lemondtam a halászléről, de ismét csörgött a telefon, és elmentem. Kiderült, hogy Fekete Péterről van szó, aki akkortájt mondott fel a Nemzeti Színházban, ahol az oktatási és külkapcsolati osztály igazgatója volt. Beszélgettünk a rendezéseiről is, előhozakodott a Kés a tyúkban című Harrower-darabbal, én pedig pont arra kerestem rendezőt. Hamarosan el is kezdődtek a próbák Szabadkán. Nagyon jó előadást készített, később pedig az Emmát is rendezte. Azután a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója lett. Hívott rendezni, játszani, de mondtam neki, hogy Szabadkán van dolgom. Néhány év múlva mégis elmentem, és Az öreg hölgy látogatását rendeztem. Közben csaknem a bemutató előtt úgy alakult, hogy be kellett ugranom a főszereplő helyett, és nagy erőkkel próbálni kezdtem. A próbát megnézte a válságstáb, és azt mondták, hogy nekem játszanom kell, méghozzá a Lear királyt. Így eljátszhattam Leart. Az előadással vendégszerepeltünk Budapesten is, ahol meglátott egy castingigazgató, és Kostyál Márknak ajánlott, aki a Kojot című filmhez keresett színészeket. Tulajdonképpen így kezdődött el a magyarországi ún. filmes karrierem. Korábban itthon játszottam Bicskei Zoltán Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele és az Álom hava című filmjeiben, valamint Vicsek Károly Bolygótüzében, de meg voltam róla győződve, hogy a film nem az én világom. A Kojot forgatásán szerettem bele a filmezésbe. Ekkor éreztem rá arra, hogy mit jelent filmben színésznek lenni.
Mennyiben más sorozatban szerepelni?
– A játékfilm, a heti és a napi sorozatok forgatásai különböznek egymástól. A játékfilmnél a forgatást alapos előkészületek, elemzések előzik meg. A napi sorozatoknál nincs idő próbálni, itt nagy szükség van improvizációs készségre, a heti pedig valahol a kettő között helyezkedik el. Szerencsére mindhármat kipróbálhattam. A Mellékhatás forgatása munkamódszerében nem sokban különbözött a játékfilmektől, előre láthattam, hogy a figurám honnan indul és hova fejlődik. A napi sorozatoknál, mint amilyen a Drága örökösök, nem lehet sokat gondolkodni. Előfordult, hogy este kaptam meg a másnapi szövegemet, de már kezdek abban is otthonosan mozogni. Úgy gondolom, hogy sok mindent megtanultam, például azt, hogy mi a különbség, amikor a jobb vagy a bal lábamon van a testsúlyom, koncentrálni, fénybe állni, jelbe állni stb. Mindehhez olyan fajta rutin szükséges, amivel nem rendelkeztem. Fel kellett vennem a ritmust, a tempót azokkal, akik ezt naponta teszik, hogy akkor legyek elengedett, amikor azt megtehetem. Egy forgatás naponta több mint tizenkét órát is tarthat, nem összpontosíthatunk egyfolytában. Amint megáll a kamera, kilépünk a szerepből, lazítunk és a következő jelenetre figyelünk. A szövegre, de arra is, hogy amikor azt mondják, tessék, akkor erős koncentráció, erős megélés, esszenciális jelenlét szükségeltetik. Aki ezzel régebb óta foglalkozik, annak bámulatos a rutinja. Teljes transzformációra képes egyik pillanatról a másikra. Úgy érzem, túl vagyok már az inaséveken. Szeretek forgatni, szeretem a forgatások hangulatát, otthonosan tudok létezni benne.
Milyen karaktert formázol meg a Mellékhatásban? Egyáltalán hogyan sikerül magadévá tenni a figurákat?
– Nekem, mint színésznek az a dolgom, hogy a játszott figura igazságát megtaláljam. Magamban. A személyiségem azt diktálja, hogy rám inkább a negatív szerepek várnak. Habár a nézők nem velük azonosulnak, nekem ki kell kutatnom, hogy miért olyanok, amilyenek. Meggyőződésem, hogy az emberek nem születnek gonosznak, hanem valamiért azzá lesznek. Amennyire lehet, tudnom kell az előzményeket. Az a fontos, hogy elhiggyem, nekem igazam van, és ezt belső meggyőződésből, maximálisan érezzem. A színésznek a fő célja, hogy az alakítása hiteles legyen. A Mellékhatásban dr. Illés Lóránt hívő ember, aki nem akar üzletet csinálni a klinikájából. Nem a nyerészkedés fontos a számára, hanem az, amire felesküdött, az orvosi hivatás legmagasabb fokon való gyakorlása és az emberi tisztesség megőrzése. A problémákat nem akarja a szőnyeg alá söpörni, hanem tisztázni a pácienssel, és mindennek a végére járni. Ő egy talpig becsületes, nagyon következetes ember, aki rengeteget dolgozik, szigorú a családjával is, de persze ő is hibázik. Nagyon megszerettem ezt a karaktert, remélem lesz alkalmam megmutatni más tulajdonságait is. Ez a sorozat nem egy szálon fut, nagyon is sokrétű és számos témát feszeget, például a családon belüli viszonyokat, az elvált szülők életét, a gyermekek helyzetét. Nagyon is rólunk szól, életbe vágó dolgokról. Szurkolok, hogy legyen folytatása.
Milyen hangulatban teltek a forgatások?
– Nagyon jó, csodálatos, tehetséges emberekkel dolgoztam együtt, úgy a Drága örökösökben, mint a Mellékhatásban is. Fantasztikus színészekkel forgathattam, Adorjáni Bálinttal, Nagy Zsolttal, Borbély Alexandrával, Sztarenki Dórával, Herczeg Adrienn-nel, Ötvös Andrással… Fel sem tudom sorolni. Nagy élmény, hogy közelebbről is megismerhettem őket, mind csupa fiatal, rendkívül jó, nagyszerű színész. Előkészületben van egy új sorozat is, de az iszonyatos állapotok miatt még nem tudni mi lesz belőle.
Nemrég a Baranyi Gábor Benő rendezésében készült Anja című kisfilmben is szerepeltél...
– Ő rendezőhallgató és ez a diplomafilmje. Felkeresett, hogy elvállalnám-e a szereplést. Ha csak lehet, nem mondunk nemet egy rendezőhallgatónak. Maximálisan tisztességesek voltak velem, és szimpatikus a rendező. Egynapos forgatás volt, de komoly munka folyt. Ott is orvost játszottam, a film pedig súlyos erkölcsi dilemmát feszeget.
A Soproni Petőfi Színház tagja vagy. Ott most mi a helyzet?
– Nagyon jó csapattal dolgozok és kedves emberekkel vagyok körülvéve. Szerepeltem egyebek közt Caragiale Elveszett levelében, Shakespeare Macbethjében, és a Peer Gyntben is, amelyet még nem túl sokszor játszottunk. Legutóbb A padlást készítettük, időközben viszont meghívtak az Újvidéki Színházba a Mephisto egyik főszerepére, így elkezdődött az egyeztetés a soproni színházzal. A padlásban detektívet játszok, amit nagyon élvezek. Nekem nem fontos az, hogy főszereplő legyek. Szeretem az epizódszerepeket, kihívást jelentenek, mert rövid időben kell egy egész sorsot bemutatni. Ugyanakkor viszont a Mephisto is nagyon izgalmas. A jelenlegi állapotokban, még nem tudjuk mi lesz belőle. A színházak most arra kényszerülnek, hogy teljesen felborítsák a repertoárjukat, márpedig a soproni színháznak nagyon pontosan megtervezett az évada, decemberre is tudok időpontokat. Elég sokat dolgoztam Békéscsabán is, és ott is nagyon jól éreztem magamat. Az öreg hölgy látogatásán kívül Thomas Mann Márió és a varázslóját is rendeztem, ott játszottam Lear királyt, szerepeltem Tamási Áron Ősvigasztalásában is.
Az újvidéki színiakadémia tanáraként nemrég nyugdíjba vonulták. Ki veszi át a helyedet?
– Úgy tudom, hogy Raffai Telečki Ágnes, ha így lesz, örülök neki. Teljesen megbízok a képességeiben, színészetet végzett és logopédus is, ami szerencsés kombináció.
Szabadkán élsz, de említettük Újvidéket, Sopront, Budapestet és Békéscsabát is. Sokat utazol?
– Rengeteget, olyan napom is volt, hogy reggel hétkor Szabadkáról elindultam Újvidékre, ott megtartottam két órát, azután pedig irány Sopron, Magyarország felső csücske. Nem is annyira a távolság a probléma, mint a határ, mert sohasem tudhatom, mennyit fogok várakozni. Egyszer jelmezes főpróbára igyekeztem, és úgy értem oda, hogy az autóval beálltam a színház elé, bent vártak a kosztümmel, rám adták, és már léptem is a színpadra. Nagyon idegtépő volt. Előadásnál ekkora kockázatot nem vállalok, de a főpróbákkal sem lehet játszadozni. Az utazásokat megszoktam, készenlétben tartok egy nagy koffert, azt viszem magammal, akár két napra, akár két hétre megyek. Azt viszont nehéz megszokni, hogy amikor reggelenként felriadok, hirtelen nem tudom hol vagyok. Kell néhány másodperc, hogy felfogjam melyik szálláshelyemen, melyik országban, melyik városban, és mi a dolgom.
Sokáig csak színházban szerepeltél, azután kipróbáltad a filmezést is. Most leginkább melyik vonz?
– Mindkettő, de lehetőleg ne egyszerre legyen. Nehéz egyeztetni, mert például tolódhatnak a forgatások. Tamás fiam azt ajánlotta, hogy fogadjak menedzsert (ami ellen sokáig tiltakoztam), máskülönben elveszek a részletekben, és nagyon is igaza volt. Beláttam, hogy anélkül nem lehet egyensúlyozni ebben a szakmában. Nem tudok a szerepre koncentrálni.
A színházon belül: szereplés vagy rendezés? Hiányolod a színházat?
– Most az egyetlen, ami biztos, az a bizonytalanság. Amikor hirtelen sok szabadidőm lett, először is depresszióba süllyedtem. Hetekig tartott. Semminek sem láttam az értelmét. Egy drámát sem bírtam elolvasni, nem volt idegem egy filmet sem végignézni. Azóta helyrejöttem, jól érzem magamat, elkezdtem olvasni, és ha terveim nem is, de már vannak szép álmaim. Nagyon hiányzik a színház, a színpad és egyre inkább a rendezés. Szerencsés vagyok, mert olyan szerepeket kaptam, amelyek megindokolták azt, hogy miért is megyek fel a deszkára. Számomra ez a legfontosabb.
Két sikeres fiad van. Mit érzel, amikor rájuk gondolsz?
– Mérhetetlenül büszke vagyok rájuk. Jó úton haladnak, de féltem őket, mert ez a pálya bizonytalan. Nem könnyű megmaradni rajta, értelmét találni, elérni azt, hogy szükség legyen a munkánkra. Ők most már a saját életüket élik, én pedig csak szurkolhatok nekik. Időnként kikérik a véleményemet, elmondhatom, mit tennék a helyükben, de a döntés az övéké. Általában határozott elképzelésük van. Céltudatos, odaadó alkotókká váltak, leginkább mégis arra vagyok büszke, hogy jó emberek és odafigyelnek másokra, van bennük empátia. Nem vakította el őket a reflektorfény, nem bolondította meg őket a hírnév. Kiváltképp Tamásnak volt meg minden esélye, hogy elszálljon önmagától. Ez megtörténhet, amikor valaki fiatalon válik ismertté. Tamás élvezi a hírnevet, de csak annyira, amennyi ebben az ő érdeme. Helyén tudja kezelni a népszerűség hazug mázát. Tervben van, hogy együtt játsszunk a Szegedi Szabadtéri Játékok Sok hűhó semmiért című előadásában, de nem tudni mi lesz belőle.
@fo = RTL Magyarország/Bielik István
@kep1 = Kovács Frigyes a Mellékhatásban
@kep2 = Kovács Frigyes és Borbély Alexandra
