Németh István népzenekutató és -gyűjtő, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének nyugalmazott munkatársa. Fiatal kutatóként került kapcsolatba a népzenegyűjtéssel, vajdasági magyar népdalokkal pedig a kilencvenes évek elején, Bodor Anikó révén kezdett foglalkozni. Idén januárban a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség őt tüntette ki Aranyplakettel, amely a szervezet legrangosabb díjaként a Kárpát-medencei magyar közösségekért végzett őrző és teremtő munka elismeréséül szolgál. A kitüntetést a magyar népdalkincs és hagyományvilág megörökítésében és gyűjtésében való szerepvállalásáért kapta.
Németh Istvánnal népzenéről, vajdasági magyar népdalokról és évszázadokon át változatlan emberi igényekről beszélgettünk.
Hogyan kezdődött a kapcsolata a népzenével?
Németh István (Gergely József felvétele)
– Tizennyolc éves koromban kezdtem el foglalkozni vele a népzenekutató csoportban. Tulajdonképpen itt kezdődött. Sok minden rám ragadt a munkatársaktól, így lettem népzenészből népzenekutató. Eleinte a magnók és a lemezjátszók karbantartása volt a dolgom, később egyre többet kellett foglalkoznom magával az anyaggal is. Jártam a többiekkel terepre, gyűjtöttem a dalokat. Eleinte még csak a munkatársakkal együtt, aztán a későbbiekben már egyedül is. A népzenekutatásban az a csodálatos, hogy nagyon szép emberi kapcsolatok alakulhattak ki a dalosokkal, zenészekkel. Ez számomra csodaszép élményt jelentett.
Miért fontos megőrizni és archiválni a népzenét?
– Azért, mert a népzene egy működőképes szórakozási forma, ez generációkon keresztül kikristályosodott. Ráadásul nemcsak szórakozást, hanem önkifejezést is jelentett az emberek számára. Az ember az elmúlt néhány száz vagy néhány ezer év alatt alapvetően nem változott. Ez alatt azt értem, hogy ma is ugyanolyan érzések vannak bennünk, mint évszázadokkal ezelőtt. Ezért tud a népzene továbbra is hatni. Az anyanyelvi költészet és a zene együttes kapcsolata olyan érzelmeket tud kinyitni az emberben, amelyekre meggyőződésem szerint mindig szükség van.
Az ön számára mit jelent a népzene?
– Egy csodaszép, kerek világot. Ugyanolyan művészeti élményt tud nyújtani egy igazán jó népzenei előadó, mint amit a koncertteremben ülve hallgathatunk egy nagyon jó klasszikus zenei előadó jóvoltából. Nekem mindig is a népzene volt az életem. Az elmúlt ötven évben mindvégig ebben éltem, ez töltötte ki a napjaimat. Úgy gondolom, hogy ez nagyon szerencsés életút. A népzene rengeteget ad nekem. A már említett művészi élményen és érzelmeken túl hazaszeretetet, esztétikai élményt és rengeteg emberi kapcsolatot nyújt nekem.
A kultúra globalizálódásával párhuzamosan a népi hagyományok népszerűsége növekszik. Ez miért lehet így?
– Szerintem azért, mert igény mutatkozik a közösségi élet megélésére. Az egy dolog, hogy beleolvadunk a mindenbe, és hogy a globalizációban nincsenek igazán szoros emberi kapcsolatok. Viszont ezzel együtt feltámad az igény arra, hogy igenis legyen egy szűkebb kör, akikkel szorosabb kapcsolatot tudok kialakítani. A szoros kapcsolat iránti emberi igény nemcsak az idő eltöltésére vonatkozik, hanem az érzések együttes átélésére is.
Ön szerint a nemzeti kisebbségek számára jelenthet valamiféle többletet a néphagyományokhoz való ragaszkodás?
– Természetesen igen. A zenélés és a közös dalolás erősíti és megtartja a közösséget. Ebből következik, hogy az anyanyelvi éneklés pedig a nemzethez való tartozást erősíti. Így nem meglepő, ha a nemzeti kisebbségek számára rendkívül fontos a népi hagyományokhoz, köztük a népzenéhez való ragaszkodás.
Régóta gyűjti a vajdasági népdalokat is.
– Igen, 1990-ben hívott először Bodor Anikó, hogy segítsek neki jó felvételeket készíteni. Neki nem volt olyan minőségű hangfelvevő eszköze, mint amivel én az akadémián rendelkeztem. Zentán és környékén gyűjtöttünk népdalokat. Így kezdődött a közös munka.
Mi jellemző a vajdasági magyar népdalokra, akár dallam-, akár szövegvilágukat tekintve?
– Minden területnek megvannak a jellegzetes dallamtípusai. Vajdaságban az alföldi pásztordalok nagyon jellegzetesek, és nagyon gazdagon fordulnak elő. Van egy, amelyet különösen szeretek, ez egy egyetlenegy versszakba sűrített álom:
De jó volna soká élni,
Soha meg nem öregedni,
Árpát, búzát sokat vetni,
Adót ne kéne fizetni!
Ennek a szövegnek az egyszerűsége tetszett meg nekem. A dallam persze sokkal-sokkal régebbi, de a szöveg a 19., 20. századból származik. Arról szól, hogy ennek az időszaknak a paraszti kultúrájában mi lenne a jó. Éljünk sokáig, de úgy, hogy életünk végéig tudunk dolgozni, és lehetőleg minél kevésbé sanyargassanak bennünket.
Úgy látja, hogy ebből a szempontból sem változott az ember?
– Ha megnézzük, ma is szeretnénk sokáig élni, és még mindig az a vágyunk, hogy ezt egészségesen, aktívan tehessük meg, hasznosak tudjuk lenni, dolgozhassunk. Ma is fontos, hogy a munkánknak meglegyen az eredménye, és azt ne vegyék el tőlünk. Szerintem mindez most is ugyanúgy érvényes, mint a népdal szövegének megfogalmazásakor volt.
Elnyerte a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakett kitüntetését. Mit jelent önnek ez a díj?
– Nagyon nagy megtiszteltetés, nem számítottam rá. Jó érzés elismerést kapni az eddigi tevékenységeimért. Számomra öröm volt csinálni a munkámat, legyen szó akár a gyűjtésekről, akár a könyvek összeállításáról. Különösen megtisztelve éreztem magam, amikor megtudtam, hogy milyen emberek társaságába kerültem ezen a szálon. Meglepett, és nagyon meghatódtam.
Milyen kötetekre számíthatunk öntől a közeljövőben?
– A Vajdasági magyar népdalok című gyűjtemény öt kötetéből most fog megjelenni az egyiknek a bővített változata, hangfelvétel-melléklettel ellátva. Évente egy-egy ilyen kötetet szeretnék elkészíteni a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel együttműködve. Az öt kötet öt téma köré csoportosítva mutatja be a vajdasági magyar népdalokat: vannak köztük lakodalmas dalok, gyerekjátékok, jeles napok szokásai, pásztordalok és balladák.
