Klájó Adrián objektjei erőteljesen megtartják tárgyi jellegük eredeti vonásait, formájuk csak kismértékben módosul, látszólagos hétköznapiságuk ellenére az őket alkotó tárgyak a fiatal alkotó keze nyomán műalkotásokként kelnek új életre. A kiállítás katalógusában olvashatók Andrea Berg művészettörténész gondolatai, aki szerint a fiatal képzőművész munkamódszere a környezetének tanulmányozásán, az inspiráló tárgyak keresésén és megtalálásán alapul, melyeket alkotás során más anyagokkal kombinál, javít, átalakítja azok eredeti formáját. Az objektek alapanyagául szolgáló tárgyak a korábbi, falusi környezetből származó elemektől eltérően ezúttal főként papír- és faalapúak, mintha egy évtizedekre elfeledett dolgozószoba eltűnőben lévő, alig felismerhető tárgyai lennének. Az alkotó saját elmondása szerint gazdagnak érzi magát, amikor az általa összegyűjtött, mások számára használhatatlan, feleslegessé vált dolgokat szemléli. Már-már csodálatra méltó abbéli leleményessége, hogyan újítson fel, változtasson meg, ezáltal értelmezzen át korábban használatban lévő tárgyakat, mint néhány elkallódott levélboríték, szemétre vetett kartonlap, leszakadt könyvborító, beazonosíthatatlan eredetű fém- és üveglap, tűzre szánt fadarab vagy szöszgyűjtő hengerekről eltávolított csík. A különféle matériák, tárgyak iránti gondoskodása első pillantásra szembetűnő, egyúttal gondolkodásra, problémamegoldásra készteti a szemlélőt. A tét ugyanis nem más, mint hogy pillantásunk csupán az objektek felületét súrolja, vagy képes az anyagok mélyére hatolni. Szemlélésük ugyanúgy próbára teszi a befogadó képzelőerejét, ahogyan egy rejtvény sikeres felfejtése is a megoldó találékonyságán múlik. Az átfestett, összevont, torzított műalkotások értelmezési lehetősége mégsem az alapanyaguk vagy eredetük felismerésében, netán megnevezésük lehetségességében rejlik, szemlélőként társításuk miértjére sem kérdezhetünk rá. A ready made, vagyis a késztermék és a készen talált tárgy avantgárd esztétikája – elegendő Marcel Duchamp A nagy üveg című alkotására gondolni – jól felismerhető nyomot hagyott a fiatal művész szemléletmódján, mégsem állítható, hogy kizárólag ebből indulna ki. Központi szervezőelvük leginkább Joseph Kosuth, az egyik legjelentősebb concept art művész gondolataira rezonál, melyek szerint egy igazi műalkotásnak nincs szüksége arra, hogy igazolásokat keressen létére, sem arra, hogy narratív legyen, mert állításai önmagukban léteznek. Az objektek már első pillantásra távol állnak a történetszerű elbeszélhetőség fogalomköreitől – ami ugyan nem zárja ki az ilyesfajta megközelítés lehetőségét, mint az elfeledett dolgozószoba koncepciója –, önmagukban állásukat pedig az a tény is alátámasztja, hogy sem képleírásokkal, sem konkrét képcímekkel nem rendelkeznek, vagyis a néző számára semmilyen lehetséges fogódzót nem adnak. Ami bizonyossággal állítható róluk, az az, hogy geometrikus formáiknak köszönhetően harmóniát és a letisztultságot sugallnak, ami annak ellenére is domináns vonásuk, hogy Andrea Berg szerint Klájó Adrián kedveli az éles átmeneteket és az erőteljes (fehér/sárga-szürke/fekete) színkontrasztokat. Kombinált technikával készült műtárgyain a szó szoros értelmében sem az anyagok, sem a színek nem ellentétezik egymást, hanem oly módon egészítik ki maradéktalanul a másikat, hogy az így született objektek önazonossága és elkülönböződése is egyértelművé váljon nézőjük számára.
Idegenként hathat az a fajta távolságtartás, ami ezt az első pillantásra csak a beavatottak számára érthető, zárt világot jellemzi, azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Klájó Adrián objektjei profán egyszerűségük révén a kérlelhetetlen elmúlás megkérdőjelezőségére mutatnak rá.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
