A magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségén vehette át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakettjét a hetvenéves pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, amely megalakulása óta kiemelt szerepet tölt be a település magyar közösségének összefogásában és megtartásában, ami napjainkban talán még nagyobb kihívást jelent az egyesület vezetői számára, mint évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt.
Az elismerés odaítélése alkalmából született méltatásban foglaltak szerint a magyar kultúrélet 1946-ban szerveződött újjá Pancsován, ahol akkoriban Magyar Kultúrkör néven kezdődött meg a munka. Az egyesület 1948-ban vette fel Petőfi Sándor nevét, céljai között pedig egyebek mellett a magyar népi kultúra terjesztése, az amatőr színjátszó csoport és a könyvtár működtetése, az analfabéták számára szervezett tanfolyam életre hívása, a sajtóterjesztés, a kórus és a zenei csoport megalakítása, valamint a magyar székház felépítése szerepelt.
Lapunknak nyilatkozva Rancz Károly, a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnöke elmondta:
– Óriási elismerést jelentett számunkra a díj, hiszen – ahogyan mondani szoktuk – a szórvány szórványa vagyunk, úgyhogy sokan nem is tudják, hogy ezen a területen is élnek magyarok, most viszont ennek a díjnak köszönhetően azok közül is sokan tudomást szerezhettek a létezésünkről, akik korábban nem tudtak rólunk. A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület létrejöttét megelőzően is volt magyar kulturális élet a településen, hiszen az egyesület az egykori Keresztény Ifjúsági Egyesület, valamint a korábban működő, 1886-ban bejegyzett Gromon Dezső magyarnyelv-terjesztő egyesület jogutódjának tekinthető, de már az azt megelőző időszakban is létezett a Pancsovai Magyar Dalkör, amely akkoriban meghatározó szerepet töltött be a település kulturális élete szempontjából.
Az egyesület tánccsoportja 1973-ban lépett először színpadra a Gyöngyösbokrétán, amelyen azóta szinte minden évben részt vett, sőt az egyesület 1977-ben a Gyöngyösbokréta pancsovai rendezvényének a társszervezője is volt. A citerások először 1979-ben léptek fel a Durindón. A Petőfi 1971-ben, majd 1973-ban szervezte meg a Dél-bánáti Magyar Egyesületek Szemléjét, amelynek alapító tagja. A rendezvény később jó ideig szünetelt, majd az egyesület indítványozására 1996-ban a dél-bánáti magyar egyesületek döntésének és összefogásának köszönhetően visszaállították, és ma is a dél-bánáti magyarság egyik legfontosabb rendezvényeként tartjuk számon. Közben az 1990-es években megalakult a leánykórus, amelyet a citerásokkal együtt gyakran lehetett hallani az Újvidéki Rádió hullámhosszain, valamint később az egyesület férfikórusa is, amelynek tagjai az elkövetkező években rendszeresen részt vettek a Durindón, ahol főként bukovinai és vajdasági népdalokat énekeltek. A néptáncegyüttes később felvette a Maroknyi, a népi zenekar pedig a Csörömpölő nevet, célul tűzve ki egyebek mellett a magyar bukovinai népzene megismertetését és terjesztését.
Ki kell emelni a Vajdasági Magyar Folklórközpont kezdeményezésére 2004-ben megrendezett első Silladrit is, amelyet a Petőfi a 2010-es esztendővel bezárólag kétévenként szervezett meg. A 2010-es év azonban nemcsak emiatt volt fontos az egyesület életében, hanem azért is, mert akkor állították vissza és avatták újra fel az ősegyesület által 1887-ben IV. Béla magyar király tiszteletére emeltetett, majd 1919-ben eltüntetett emléktáblát, valamint ebben az évben adták ki Erdei Ernő Méltó utód című egyesületi monográfiáját, és ekkor alakult meg a női kórus is, amelynek tagjai fellépéseiken jobbára a hertelendyfalvi gyűjtésekből származó bukovinai székely magyar népdalokat énekelnek.
Rancz Károly elmondta, az egyesület tagjai jelenleg is igen sokrétű tevékenységet fejtenek ki:
– Az elmúlt évek során több mint kétezer különféle rendezvényt hívtunk életre, köztük író-olvasó találkozókat, a tánccsoport és a színjátszó csoport fellépéseit, bálokat és egyéb rendezvényeket. Az egyesület munkájában napjainkban is kiemelt szerep jut a hagyományok megőrzésének és továbbéltetésének. Ami azonban a legfontosabb számunkra, az az, hogy még mindig létezünk. A fiatalok elvándorlása, ami Vajdaság-szerte igen nagy problémát okoz, nálunk is igencsak érezteti hatását, hiszen nagyon kevés magyar gyermek születik, a hertelendyfalvi iskolában mindössze nyolc magyar ajkú diák tanul, volt olyan év, amikor egyetlen magyar elsős sem indult iskolába, ezért komoly erőfeszítéseket igényel az, hogy megőrizzük az itteni magyar közösséget. Pancsován a templomokban, illetve nálunk, a kultúregyesületben van jelen a magyar nyelv, másutt szinte egyáltalán nem. Nálunk ugyan a hagyományápolás és az egyéb tevékenységek mellett folyik a magyar nyelv oktatása is, de sajnos leginkább azok vesznek részt az órákon, akik a magyar állampolgárság megszerzése érdekében tanulnak magyarul, ezáltal szeretnének közelebb kerülni a céljukhoz, vagyis ahhoz, hogy külföldre költözhessenek. Az egyesület létrejöttekor hatszázan írtak alá az alapító okiratot, és több mint kétszázan voltak jelen az alakuló ülésen. Ma már mindössze ötvenen-hatvanan vagyunk, akiknek egy része nem is magyar ajkú, hanem olyan személy, aki jól érzi magát velünk, és szívesen eljár a rendezvényeinkre, köztük elsősorban azokra, amelyek esetében nem annyira fontos a magyar nyelv ismerete. Rendszeresen részt veszünk a Durindón és a Gyöngyösbokrétán, mivel tagjai vagyunk a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének, amelynek Bonyhádon van a székhelye, oda is rendszeresen elutazunk, húsz éve állandó részvevői vagyunk a kolozsvári Szent István-napi rendezvénynek, ugyanakkor itthon is évről évre megemlékezünk a jeles dátumokról. Március 15. alkalmából a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely Magyar Művelődési Egyesülettel közösen szerveztük meg a hagyományos rendezvényünket, a közeljövőben szeretnénk megemlékezni az Arany János-évfordulóról, a színjátszóink is rendszeresen készítenek különféle jeleneteket, illetve rövidebb előadásokat, nemsokára megrendezzük a tavaszi bálunkat is. Talán nem túlzás azt állítani, annak ellenére, hogy kevesen vagyunk, igyekszünk minél sokrétűbb és szerteágazóbb tevékenységet kifejteni.
A közeljövőben a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen szeretnének elindítani egy óvodát is a pancsovai magyar gyermekek számára:
– Mindez nagyon sokat jelentene az olyan magyar gyermekeknek, akik sajnos nem tudták elsajátítani az anyanyelvüket, hiszen megtaníthatnánk őket legalább az énekekre meg a táncokra, hozzájárulva ezáltal ahhoz is, hogy kialakulhasson bennük a nemzeti önazonosság-tudat. Azt szeretnénk, ha már gyerekkorukban természetessé válna számukra, hogy az egyesület ajtaja mindig nyitva áll előttük, és ne felnőttként szembesüljenek azzal, mi minden maradt ki az életükből, mert nem éltek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az ehhez a közösséghez való tartozás tudott volna kínálni. A legfontosabb, hogy megmaradjunk! Azt semmiképpen sem szabad megengednünk, hogy az egyesületünk megszűnjön létezni – szögezte le Rancz Károly, hozzátéve, abban bíznak, hogy a fiatalok közül a különféle itthon maradást serkentő programoknak köszönhetően minél többen felismerik az itthon maradás és az itthon történő érvényesülés fontosságát. Reményeik szerint ez lehet majd az, ami szavatolhatja nemcsak az egyesület, hanem a pancsovai magyar közösség megmaradását is.
