A szociális munkás és ifjúságsegítő szakon végzett Hulló Zsófia már évek óta a fiatal generáció segítése és támogatása mellett kötelezte el magát. Ebből kifolyólag és ennek alapjául alapította meg Szabadka központjában a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér elnevezésű szervezetet, amely idén ünnepli a negyedik születésnapját. A nagyszámú programot és műhelymunkát szervező klub az első magyar ajkú közösségi tér Vajdaságban, ahova a 15–35 éves korosztályt várják sok-sok szeretettel hétköznaponként 15-től 20 óráig. A szervezetnek jelenleg tizenöt önkéntese van, akik mind-mind más területen dolgoznak. A közösségi tér az a hely, ahol szoros barátságok szövődnek, ahol kapcsolatokat lehet építeni és szabadon lehet mozogni. Az aktivisták kvízesteket, sakkdélutánokat, társasjátékesteket és még számos más programot rendeznek.
Hulló Zsófiával most a fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű középiskolásokkal való foglalkozásokat helyeztük a középpontba, ugyanis mint megtudtuk, Zsófiék minden csütörtökön fáradhatatlanul és óriási elszántsággal szerveznek különféle programokat ezen fiatalok számára. Beszélgetőtársam kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy említést tegyen a tevékenységükről, így e kapcsán igyekeztünk körüljárni az érzékenyebb témákat és kérdéseket.
Hogyan jött az ötlet, hogy fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű középiskolásokkal foglalkozzatok?
– Arra az elhatározásra jutottam, hogy szeretném szélesebb körben is bevonni a középiskolásokat a közösségi térbe, így négy évvel ezelőtt felvettem a kapcsolatot a Dositej Obradović középiskola nevelőivel, amikor is megtudtam, hogy az intézmény kollégiumában lakó fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű tanulók rendelkeznek némi szabadidővel. Ennek tudatában szerettem volna megragadni az alkalmat, és lehetőséget nyújtani számukra is egy kis kikapcsolódásra. Az az ötletünk támadt, hogy elhívjuk őket a közösségi térbe. A célunk az volt, hogy örömet szerezzünk nekik, és hogy jól érezzék magukat, továbbá olyan környezetben lehessenek, ahol nem csak a fogyatékkal élő kortársaikkal vannak körülvéve. Az álmom valóra vált. Immár négy éve minden csütörtökön általában tizenöt–húsz diák érkezik hozzánk (természetesen nevelői kísérettel), hogy eltöltsenek velünk egy kellemes estét. Az önkénteseinkkel igyekszünk minden héten különböző programokkal és újdonságokkal kedveskedni, hogy minél feledhetetlenebb és emlékezetesebb élményt nyújtsunk számukra. Cserébe mi pedig minden alkalommal olyan óriási szeretetet kapunk tőlük, ami leírhatatlan. Nagy boldogsággal töltött el, hogy aktivistáink nyitottak voltak az ötletemre, és teljes mértékben bekapcsolódtak a közös programokba. Az elején nyilván újdonság volt számukra a fogyatékkal élő diákokkal való foglalkozás, ugyanis ebben a korosztályban a tanulók nagyon sok változáson mennek keresztül, és talán furcsa lehet egy átlagos kamasz számára olyan emberrel találkozni, aki autista, Down-szindrómás vagy tanulásban akadályozott. Önkénteseink azonban mára már megtapasztalták, illetve megtanulták, hogyan kell bánni és beszélgetni velük, és igyekeznek olyan élményeket nyújtani számukra, amiket például az iskolában nem kapnak meg. Azt tapasztalom, hogy sikerült egy olyan közös kapcsolatot teremteni, ami mindannyiunknak valami újat ad.
Milyen programokkal, illetve foglalkozásokkal kedveskedtek nekik?
– Közösségépítő játékokat, kvízesteket, különböző kézműves-foglalkozásokat tartunk nekik. Emellett társasjátékozhatnak, kártyázhatnak, xboxozhatnak, filmezhetnek, komputerezhetnek, kifestőzhetnek, és még sorolhatnám. Sokszor azonban annyi is elegendő számukra, ha csak használhatják a közösségi tér adta lehetőségeket, ahol ingyen kávézhatnak, teázhatnak vagy egyszerűen csak beszélgethetnek. Elmesélhetik, hogyan telt egy napjuk, mit éreznek, milyen gondokkal küszködnek. Ők ugyanolyan emberek, mint a többiek. Nekik is vannak érzéseik, ők is szeretnének szerelmesek lenni, új embereket megismerni, kommunikációs készséget fejleszteni. Ezért is gondolom úgy, hogy a közösségi tér egy tökéletes hely számukra, ahol teljes mértékben ki tudnak bontakozni. A hangsúly az ifjoncok szabadságérzetén van.
Melyek a kedvenc programjaik?
– Imádnak táncolni és énekelni. Olyankor annyira felszabadulnak, hogy öröm őket nézni. Emellett rendkívül szeretik a zeneszobánkat. Már bemutattuk nekik, hogyan kell a dobszetten játszani, milyen ritmusok vannak, hogy néz ki a gitár, a zongora. Mindenki sorban állt, és egyesével próbálhatták ki a hangszereket. Egy zeneszámot is megtanultunk, amit közösen eljátszottunk. Aki nem zenélt, az énekelt. Kiemelnék itt egy diákot, aki nem igazán tud megszólalni, viszont amikor a zeneszobában tartózkodik, hangosan énekel. Igyekszünk mindig valami meglepetéssel is készülni nekik. Például a legutóbbi kvízesten könyveket osztottunk, karácsonykor pedig édességet. Habár kis dolgokról beszélünk, a középiskolások mégis végtelenül hálásak és boldogok, nagyra értékelik az igyekezetünket, ezt mind szavakban, mind cselekedetekben ki is mutatják.
Milyen tapasztalatokat szereztél eddig?
– Az a tapasztalatom, hogy a fiatalok nagyon nyitottak, és óriási szeretet van a szívükben. Annak is örülni tudnak, hogy van egy hely, ahova eljöhetnek, és szabadon csinálhatnak bármit anélkül, hogy bárki rosszat mondana vagy gondolna róluk, esetleg bántaná őket. Én mint ifjúságsegítő tulajdonképpen ugyanazokat a játékokat játszom velük, amit egy átlagos középiskolással, egyszerűen csak lassabban és érthetőbben fogalmazok. Nem szabad őket megkülönböztetni. Mint mindenki más, ők is igénylik a figyelmet és az elfogadást. E négy év alatt nagyon sokat tanultunk egymástól, rengeteg tapasztalatot szereztünk, és számtalan sikerélménnyel gazdagodtunk. A továbbiakban sincs megállás. Ezek után is mellettük leszünk, segítő kezet nyújtunk, és igyekszünk maximálisan támogatni őket abban, hogy ne érezzék megkülönböztetve magukat. Szükségük van arra, hogy szeressük és elfogadjuk őket, valamint hogy könnyebbé tegyük a mindennapi életüket.
A Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér mottója: „Ne rohanj mindig előre, legyél kedves mással, mert sosem tudhatod, kinek változtatod meg az életét egy mosollyal.”
