A múlt héten említettem, hogy milyen könnyen elfordulnak a tanulók egy-egy tantárgytól. Ennek az elfordulásnak meglátásom szerint az egyik okozója maga a tananyag és annak minősége, a másik pedig az, ahogyan ezt a tananyagot tanáraink továbbadják. Ha az ének-zene oktatást górcső alá vesszük, igen sok hiányosságot találunk úgy a tananyagban, mint az előadók felkészültségében és elhivatottságában.
A közelmúltban összefutottam régi kedvenc zenetanárommal, aki már nyugdíjas. Jómagam akkor tettem meg rövid pedagógusi pályám első lépéseit. Örültem a találkozásnak, és rögtön faggatni kezdtem. Igyekeztem megtudni tőle, hogy mire kell hangsúlyt fektetni az oktatásban, és hogyan kell átadni az anyagot. Elmondtam neki, hogy számomra a közös éneklés és a népdalok állnak a tanítás középpontjában. Drága tanítóm válasza viszont kicsit elszomorított. Ő annak idején a zenei elmélet tanítására és a klasszikus zenei anyag átadására fektetett nagyobb hangsúlyt. Népdalokat bármikor énekelhetnek a gyerekek – mondta. Nem akartam vitába keveredni vele, így másra tereltem a szót.
Mi az ének-zene oktatás célja? Első fokon talán a zene megszerettetése. Ezen a ponton tegyük félre egy kicsit a magyar népzenei hagyomány megőrzésének és továbbadásának a fontosságát, hogy egy kicsit más oldalról közelíthessük meg ezt a kérdést. Mikor mondhatjuk, hogy igen, a gyerekek szeretik a zenét és a zeneórát? Egyáltalán le tudjuk ezt mérni, van rá valamilyen számokban kifejezhető mód? Nem hiszem, hogy lenne. Amit szerintem át kellene adnunk nekik, talán nem is olyan bonyolult dolog. Még azt is el tudom képzelni, hogy könyvre sincs hozzá szükség. Egyszerűen arról van szó, hogy megtanítsuk őket arra, hogy megkülönböztessék és megismerjék a különböző zenei stílusokat. Ez pedig nagyszerű feladat. El kell érni azt, hogy a tanulók már iskoláskorban nyitottak legyenek az értékes zene befogadására. Ezen a ponton beszélnünk kell egy új fogalomról is, méghozzá a zenei műveltségről. Nem évszámokra és nevekre gondolok ezúttal. Inkább olyan fajta zenei műveltségre, ami szoros összefüggésben áll a zenei fogékonysággal. Segítenünk kell a gyerekeknek a zenei értéket befogadó képességük fejlesztésében, e fogékonyság megszerzésében. Ez a folyamat mindenkit eljuttathat a zenei műveltség olyan fokára, amivel bátran útjukra engedhetjük őket az általános iskola végeztével. Tudjuk, hogy napjaink „vívmányai” igen sokat rontottak a helyzeten. Az, hogy egy kattintásra minden információhoz hozzájutunk, nem biztos, hogy hosszú távon gyümölcsöző tudást ad. A világháló és a tömeg-„kultúra” térhódításának következtében az évek múlásával egyre inkább leszoktunk az élő zene hallgatásáról és még inkább aktív műveléséről. Így váltunk észrevétlenül passzív hallgatókká. Ha felidézem serdülőkori emlékeimet, rögtön magam előtt látom azokat a fiúkat és lányokat, akik gitárral a kezükben sétáltak a faluban. Majd jókedvvel leültek a parkban, hogy eljátsszák egymásnak az új dalt, amit éppen akkor hallottak a rádióban. Igen, a rádióban. Abban a rádióban, ami abban a korban még nem csak a tömegkultúra szennyével volt telítve. Napjaink rádióműsorai ugyanis nagymértékben befolyásolják nemcsak a fiatalabb korosztályok ízlésvilágát, hanem az idősebbekét is.
Idősebb olvasóim még biztosan emlékeznek a bakelitlemezekre. Olyan világban és országban éltünk akkor, ahol, ha kis fáziskéséssel is, de megjelentek a nyugati zenei irányzatok legkülönfélébb anyagai. Bármilyen lemezt meg tudtunk vásárolni. Ha végiggondolom, az akkori baráti társaságomban mindenkinek volt egy kisebb lemezgyűjteménye otthon. Városi iskolába járni nekem azt is jelentette, hogy akár mindennap betérhetek valamelyik lemezboltba, hogy órákig böngésszek a bakelitek között. Ezt meg is tettem. Amikor sikerült megszereznünk egy-egy általunk nagyra tartott zenekar lemezét, eljártunk egymáshoz, hogy együtt hallgassuk őket. A közös zenehallgatás öröme semmivel sem pótolható. Ha ehhez még hozzácsatoljuk a közös zenélés adta örömöt, már jó úton járunk.
Tudom, hogy kevés a heti egy óra. A jó cél – és a gyerekek – érdekében azonban mindent meg kell tennünk. Iskoláinkban el kell elérnünk, hogy a lexikális tudásanyag átadása helyett a közös zenélés és zenehallgatás váljon elsődleges feladattá. Ennek érdekében mielőbb tisztázni kellene az iskolai zeneoktatás céljait és eszközeit. Nem könnyű dolog, mielőbb belekezdünk, annál hamarabb járhatunk a végére.
