Karácsony táján – majdnem azt írtam, ahogy most divatos, hogy karácsony környékén, de szerencsére időben észbe kaptam, hogy bármennyire is így mondják újabban, akkor sem szerencsés: a környékén helyre vonatkozik, a táján pedig időre, és most időről van szó. Maradjunk tehát annál, ahogy megszoktuk, azaz karácsony táján. Ebben az időszakban a különböző médiacsatornákon igen nagy teret szentelnek az ünnepi előkészületeknek, az ünnep hangulatának, szokásainak, hagyományainak, érzelmi töltésének. A hit, a remény, a szeretet igen nagy hangsúlyt kap az adventi és karácsonyi gondolatok között.
Ezek a szép gondolatok irányították rá a figyelmemet egy olyan internetes oldalra, mely ünneptől függetlenül is állandóan jelen van a virtuális térben, és kifejezetten pozitívnak tetsző beállítódása ellenére is valahogy zavart kelt bennem. Örökké Szeress ” és mindig boldog leszel – hirdeti az oldal. Most azzal nem foglalkoznék különösebben, hogy miért van nagy kezdőbetűvel írva a szeress szó, és vajon egy betűköz kihagyása után mit keres ott egy idézőjel második fele – az első fele ugyanis nincs sehol –, inkább az foglalkoztat, hogyan kell érteni a felszólítást. Nekem két értelmezés jut eszembe. Az egyik egy öndicsérő, önelégült, narcisztikus kívánalom lenne, mely szerint akkor lesz boldog valaki, ha az öntömjénező illetőt – örökké szeress (engem) – mindig szereti. A másik értelmezési lehetőség arra utalhat, hogy a boldogság biztosítéka a szeretet állandó érzése és ebben az esetben a szeretet mint érzés folyamatos megélése. Feltevésem szerint inkább erre kell gondolnunk, bár hogy ez mennyire realizálható vagy irreális elképzelés, ezt már nem nyelvi szempontból kell megítélnünk.
Se szeri, se száma újabban a pontatlan, zavarba ejtő vagy félretájékoztató megfogalmazásoknak. Kommunikációs szempontból ezek olykor nevetségesek, gyakran bosszantóak, de ennél komolyabb következményekkel is járhatnak. Ma már gyakran szemünk sem rebben, ha azt olvassuk, hogy felrobbant az internet, vagy egy hírt harangoznak be azzal, hogy megrendült az ország népe. Oly sokszor éltek vissza ezekkel a fordulatokkal, melyekről végül kiderült, hogy nemritkán jelentéktelen tartalmakat kívántak feltupírozni. Például egy híresség kedvenc háziállatának elkóborlását… S aztán, ha tényleg valami tragikus eseményről kellene értesülnünk, lehet, hogy óvatlanul továbblapozunk, és elkerüli a figyelmünket.
Sok esetben komoly kritikával kell kezelnünk a világhálóról beáramló információs – vagy inkább az információ mezében tetszelgő – tájékoztatásokat, közleményeket. Hüledezve olvasom az imént a szintén most divatos, tegező, familiáris, közvetlen stílusban az olvasónak – így nekem is – címzett kérdést, mely így szól: „Tudtad, hogy mindössze három olyan nyelv van, amely egy-egy ország hivatalos nyelve?” Nem én, nem tudtam, sőt határozottan állítom, hogy nincs így! Miért kell félretájékoztatni a jámbor olvasót? Miért kell zavart kelteni a fejében? Nem kell nyelvésznek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, a fenti állítás téves adatot közöl, és ezzel súlyos kommunikációs zavart idéz elő. Annyira bosszantott a nyilvánvaló félretájékoztatás, hogy megnyitottam az írást, és ott derült ki, hogy a cikkben nem a világ nyelveiről volt szó, hanem csak a finnugor nyelvekre vonatkozó adatot szerették volna megemlíteni. De így kell ezt? Miért nem lehetett már a kiemelésben is utalni erre, és ezzel elkerülni a kommunikációs zavart?
„Magasba emelkedett a rendőrök szeme” – olvasom egy hivatalos tájékoztató oldalon a nem kis meglepetést okozó közleményt. Ezt vajon hogy csinálták? Nehéz elképzelni a bravúros mutatványt, értelmezni sem könnyű. Meglepődtek? Vagy a szemnél maradva, rosszallottak valamit, azaz összevonták a szemöldöküket? Talán szankciók is lehettek a „magasba emelkedett szemek” következményei? Még ez is okkal juthat eszünkbe.
A sikeres és eredményes kommunikáció nem könnyű feladat a szituációban részt vevő egyik fél számára sem. Komolyan kell tehát vennünk, ha azt szeretnénk, hogy a közlő szándéka és a befogadó értelmezése fedje egymást, és ne tátongjon közöttük szakadéknyi különbség.
