Urbán Mónika, az adai Halász József Női Kézilabdaklub elnöke már karrierje kezdetén bekerült az akkor még jugoszláv első osztályban szereplő adai egyesület csapatába, és büszkén elmondhatja, hogy volt szerencséje együtt edzeni a már akkor is országos válogatottként játszó Galic Zitával. 2017-ben döntött úgy, hogy besegít a klub irányításába, amikor is Božić Boglárka edző felkereste őt. Mint elmondta, a helyi önkormányzat támogatása mellett hatalmas segítséget jelentett a Magyar Kézilabda-szövetség támogatása, amelynek célja a határon túli magyar kézilabdázás segítése, mivel a szövetségben látták, hogy az adai női és férfiklubokból is több tehetséges, kiválóan kézilabdázó játékos került ki. A klubnak lehetősége van eljutni távolabbi tornákra is, amelyeknek útiköltségeit már nem kell a szülőknek fedezniük, emellett szakmai napokat és edzői továbbképzéseket is tudnak tartani. Kifejezetten fontosnak tartja, hogy a fiatal kézilabdás lányoknak és fiúknak biztosított a lehetőség, hogy idehaza tanuljanak tovább, és ezzel párhuzamosan kézilabdázzanak, míg a kétnyelvű edzőinknek nem kell külföldön munkát keresniük, hanem a szülőföldjükön is tudnak dolgozni. Juhász Istvánnak, az MKSZ sportakadémiai központja vezetőjének, Jakab Árpádnak, az Együtt növünk fel! Alapítvány operatív vezetőjének és Ilyés Ferencnek, a kuratórium elnökének a munkája és segítsége is nagyban hozzájárult, hogy egyre több kézilabdázni vágyó gyerek jelentkezik a klubnál, aminek eredményeképp jelenleg már több mint 130 kislány kézilabdázik. Mónika büszkén emeli ki a közelmúlt két legnagyobb sikerét, mégpedig a Király Ágnes által vezetett, Božić Boglárka segítségével az U12-es korosztályban benevezett csapatét, akik az idei idényben Vajdaságban elsők, az Adán megrendezésre került országos bajnokságon pedig harmadik helyezést értek el, valamint az első csapatét, akik az első szerbiai ligában az élen fejezték be a bajnokságot. A klub szakmai stábja összetartó, amelyet Goór Róbert szakmai vezető irányít. Az elnök kitért a további terveikre, miszerint augusztusban szeretnének tornákra és barátságos mérkőzésekre eljutni, ahol felkészülhetnek a következő idényre, valamint a 12 éves korosztályban tornát szervezni Adán. A hosszú távú terveik között pedig egy régen dédelgetett álom szerepel, egy kézilabda-akadémia megalakítása. Bízik abban, hogy ha a feltételek továbbra is adottak, akkor további ügyes, tehetséges kézilabda-generációkat tudnak kinevelni, amelyek tovább öregbítik majd az adai kézilabda hírnevét.
Öreg Ildikó az adai női kézilabda meghatározó alakja, aki hosszú évek óta játékosként, majd pedig edzőként az egyesülethez köthető. 2003 óta dolgozik a klubnál, de hivatalosan 2016-ban lett operatív kézilabdaedző, amikor az akkori bevezetett sporttörvények következtében meg kellett szereznie a licencet. Edzői karrierje kezdetén még nem voltak kialakítva a szakágon belüli korosztályos bajnokságok, ezeket csak később vezették be. Volt egy időszak, amikor az első csapatot is edzhette, utána volt alkalma az utánpótlással is foglalkozni, majd az elmúlt 4-5 évben csakis a kezdőkkel, azaz az óvodás korosztállyal foglalkozik, és jelenleg nagyjából 30 gyereket edz. Mint mondja, már az óvodás korosztálynál is megfigyelhető, hogy ki ért a sporthoz, kinek van jó koordinációja, ki tud jól futni, és ki tud jól bánni a labdával. Vannak olyan gyerekek, akiknél ez veleszületett adottság és tehetség, amelyet nem is lehet megtanítani, de képezni és fejleszteni bármelyik gyereket lehet. Véleménye szerint nagyon sok múlik azon, hogy az esetlegesen meglévő tehetség mellett mennyire kezelhető és alázatos, mert a fejlődéshez, nagyobb karrier befutásához ezek is elengedhetetlen belső tulajdonságok. Mint más sportágnál, a kézilabdánál is igaz, hogy a tehetséges gyerekek között is az tud kimagasló eredményeket elérni, aki kellő alázattal és odaadással hajt az edzéseken is, és figyel az edzői tanácsokra. Mivel a sportpszichológia még igencsak gyerekcipőben jár az országban, így az edzői stábban egymás között tudnak sokat értekezni. Reméli, hogy ez a későbbiekben változni fog, és lesz módjuk más szakemberekkel is megvitatni dolgokat és témákat, ami aztán segítheti és fejlesztheti az ő munkájukat is. Meggyőződése, hogy mivel a kézilabda nagyon sokoldalú és sokrétű sport, egy kézilabda-játékos bármely más sportban is meg tudja állni a helyét. A koronavírus-helyzet által előidézett szabályzások előnyt jelentettek az edzéseknek, mivel a szülők és hozzátartozók nem lehettek jelen, ezáltal pedig a gyerekek jobban és koncentráltabban tudtak az edzésekre összpontosítani. Elmondása szerint a mai kézilabda már teljesen más alapokra épül, és ha a szülők olyan dolgokat igyekeznek bemagyarázni és megtanítani a gyerekeknek, amelyeket ők nem oktatnak, az nagyon zavaró tud lenni, és hátráltatja a munkát. Arra a kérdésre, hogy a szülők miként tudják követni gyermekeik játékbeli fejlődését, az edzések látogathatóságát adta meg válaszul, aminek értelmében a szeptemberben induló idényben a havi hat edzésből kettő olyan lesz, amelyet meg tudnak tekinteni a szülők. Mint elmondta, van mód a továbbképzésre, és szükségessé is vált, mivel a 2016-ban bevezetett sporttörvény előirányozza, hogy a 16 éven aluli gyerekek edzésével csak kézilabda-képzettséggel rendelkező testnevelő tanár vagy kézilabdaedző foglalkozhat. Ebből az okból Ildikó is bejelentkezett egy, a Vajdasági Kézilabda-szövetség és az újvidéki sportolók fejlődésével és orvosi vizsgálatokkal foglalkozó komplexum által indított kurzusra, amelynek befejezését követően sporttanári képesítést szerez. Ezen kurzus során több pedagógiai vizsga is van, amely kimondottan a gyerekekkel foglalkozik. A kézilabdában eltöltött hosszú évek után úgy látja, hogy a játék megváltozott képe folyamatos fejlődést és tanulást követel meg az edzőktől. Véleménye szerint a kézilabda és a csapathoz tartozás segít abban, hogy a gyerekek bármilyen élethelyzetben fel tudják találni magukat, be tudnak illeszkedni egy társaságba, és nem okoz számukra nehézséget a kommunikáció. A későbbi tervei között szerepel a tömegesítés, hogy minél több tehetséges, elszánt gyerek közül tudjon válogatni, akikkel a bajnokságban is jó eredményeket tudnak elérni, illetve hogy minél többen kapjanak lehetőséget és szerepet. Szerencsére ebben az évben nem látszódott meg a létszámhiány, amiben nagy szerepe van a magyar kormány által nyújtott segítségnek is.
Király Ágnes, aki a pályán is rengeteget tett a klub sikereiért, az újvidéki Testnevelési Egyetemen végzett edzői szakon, a tavalyi évben az U12-es korosztályú lányokat edzette, és ért el velük sikereket, a következő idényben pedig a 11–13 éves lányokat fogja edzeni. Az edzések felépítésével kapcsolatban beszámolt arról, hogy az általa vezetett edzések is hasonlóan néznek ki, mint a többi korosztályé, mivel a klub egységes edzésmódszereit követik és alkalmazzák. Az edzések mindig tartalmaznak valamilyen játékos részt is, amelyet ő kifejezetten fontosnak tart. A nagyobb korosztályoknál több technikai és taktikai elem is szerepet kap, illetve vannak olyan edzéseik is, ahol az egyéni képzésekre helyezik a hangsúlyt. A szövetség által az egész éves munkával kapcsolatban megkövetelt heti, havi tervnek megfelelően minden egyes edzésnek előre meghatározott témája kell hogy legyen. Az idei évben már volt rá példa, hogy járt a klubnál egy sportpszichológus, és Ildikóhoz hasonlóan úgy gondolja, hogy mind a gyerekekkel való foglalkozás tökéletesítésében, mind szakmailag nagyon sokat segíthetnék a munkájukat. Véleménye szerint a kézilabda a legkomplexebb sportág, mivel a futás és kondíció mellett nagyon fontos szerepet kap a térlátás, az atletikus képességek, valamint a labdakezelés is. Természetesen a fizikai edzettség és felkészítés is jelentős szerepet kap, mivel a mérkőzéseken belüli ütközések rengeteg energiát kivesznek a játékosokból, és meg kell nekik tanítaniuk, hogyan tudják beosztani az energiájukat, hogy a védekezés mellett a támadásra is elegendő mentális és fizikai erejük maradjon. Ágnes kifejtette, hogy természetesen az egyéni képességek, adottságok és az izombeli felépítések eltérőek, emiatt egyénileg meghatározható a fejlesztés. Mivel maga a játék és az edzések is rengeteget változtak, teljesen más jellegű edzéseket kell nekik tartania, mint amilyenekben játékosként részesült. Ildikóval abban a kérdésben is teljesen egyetért, hogy bár időnként teljesen más a hangulata, atmoszférája egy mérkőzésnek vagy edzésnek, amelyen a szülők is részt vehetnek, a gyerekek koncentrációja, teljesítménye szempontjából nem előnyös. Szerinte teljesen elfogadható az a külföldi minta, hogy a szülők csak elviszik az edzésre a gyerekeket, de nem maradnak ott velük. Elmondása szerint a kézilabda pont egy olyan szakma, amelyben nem lehet azt mondani, hogy eleget tanultak, mivel a sportág is folyamatosan fejlődik, változik, és ez megköveteli, hogy tartsák vele a lépést. Ágnes az elérhető szakirodalom mellett videókból kölcsönvett edzésmódszereket szokott bevinni az általa vezetett edzésekbe, amelyekre utána tud építeni. Folyamatosan hoznak új szabályokat a gyerekeknél is, akár a cseréknél, akár a védekezési variációknál, ezeket pedig folyamatosan gyakorolni kell velük. Úgy gondolja, hogy mivel a kézilabda csapatsport, ezáltal az otthoni család mellett egy második családot nyújt a gyerekek számára, főleg azoknak, akiknél esetleg nem teljes az otthoni család. A csapatjáték megtanítja nekik, hogyan tudnak alázatosan küzdeni nemcsak saját magukért, hanem a csapattársaikért is. Példaként megemlítette az idei évben elveszített elődöntőt, amikor ő is úgy érezte, hogy nem fog felállni a csapata, a kezdeti elkedvetlenedés és sírás helyét azonban felváltotta az elszántság és győzni akarás, és az azt követő napon lehengerlően játszottak, és nyertek is. Jelenleg is úgy gondolja, hogy talán még a döntőbeli ellenfelük ellen sem tudtak volna olyan jól és eredményesen játszani, mint a bronzéremért szervezett mérkőzésen. Amit pedig külön fontosnak tart kiemelni, hogy csupán egy estéjük volt felszívni magukat a másnapi mérkőzésre, és ez esetben 12-13 éves gyerekekről volt szó, nem felnőtt játékosokról. Fontosnak tartja, hogy a lelki hullámvölgy okozta nehézségeket is könnyedén vegyék, mivel ez a későbbi életükben is jól jön. Büszkén számolt be arról, hogy évről évre több csapatot tudnak indítani, és emiatt mindenki több játéklehetőséghez jut.
Rákos Zsuzsa szintén a klub meghatározó játékosa volt korábban, jelenleg testnevelő tanár és kézilabdaedző, és az U10-es korosztállyal dolgozik. Meglátása szerint minden edző saját módszerrel és egyedi edzői stílussal rendelkezik. A kézilabda egy biztos alapot nyújt a gyerekeknek az élet minden területére. Zsuzsánál első helyen a megfelelő viselkedés megtanulása van, úgy a pályán, mint azon kívül is. Megköveteli a pontosságot, hogy a gyerekek időben érkezzenek az edzésekre. A másik nagyon fontos tulajdonság, amivel a gyerekeknek rendelkezniük kell, az a maximális tisztelet kimutatása a csapattársak és az ellenfelek felé, és véleménye szerint enélkül nem is lehet valakiből kézilabdázó. A veleszületett tehetség néhány gyerek adottsága, akik az edzéseken is olyan dolgokra képesek szinte azonnal, amiket nem lehet külön tanítani. Nagyon fontosnak tartja, hogy a kézilabdát választó gyerekben legyen elegendő akarat, kitartás és szorgalom, ami nagyon sok esetben többet is ér a tehetségnél. Munkája során rengeteg nehézséggel találta magát szemben, például hogy voltak és vannak olyan gyerekek is, akikkel évekig kell dolgoznia azon, hogy nevelés szempontjából elérje a kívánt célt. A másik kihívás megtanítani számukra, hogyan kezeljék az érzelmeiket, és megtanulják, hogy mikor mit lehet. Hátráltató tényezőként említi a szülők esetleges irreális elképzeléseit, akik hozzáállásukkal nagyon sok esetben megnehezítik a munkáját. A jellembeli fejlődésekről órákat tudna mesélni, de kiragadja azt a példát is, amikor egyik játékosa a szülővé válás után pszichés gondokkal küzdött, és fulladási rohamai voltak, de nem adták fel, és addig dolgoztak rajta, amíg ez teljesen el nem múlt. Emellett volt egy olyan esete is, amikor a szülő azért hozta el a gyerekét, mert kezelhetetlennek tartotta, és szerinte az energiáit le kellett vezetnie valahol. A gyermek dührohamai következtében a társait is bántalmazta fizikailag. Ugyan nehézségekkel járt, de végül a kezelhetetlen kisfiúból érettebb nagyfiú lett, aki külföldön folytatta a játékot. Más esetben pedig megtörtént vele az, hogy egy visszahúzódó, nehezen barátkozó kislányból a csapat középpontja lett, amiben szintén nagy munkája volt. Úgy gondolja, a gyerekekkel való foglalkozás és nevelés folyamatos fejlődést és tanulást követel meg az edzőktől.
Összefoglalva elmondta, hogy a sport tulajdonképpen mindent megtanít nekik, ami az élethez kell, ide tartozik az érzelmeik kezelése, a győzelem és vereség elviselése és helyén kezelése, a tisztelet kimutatása a másik játékos felé, valamint az önzetlenség. Nem tagadja, hogy a gyerekekkel nem könnyű feladat dolgozni, de a legszebb hivatásnak tartja. Véleménye szerint ha egy edző eléri, hogy felnézzenek rá, akkor mondhatja el magáról hogy teljes a munkája. Minden gyereket egyformán kezel, a tehetségeket és a kevésbé tehetségeseket is, sokszor beszélget velük kézilabdán kívüli dolgokról is, ami foglalkoztatja őket, ezáltal pedig bizalmat nyer tőlük. Attól eltekintve, hogy most már saját gyermeke is van, a csapat játékosait is ugyanúgy a gyerekeinek tartja, és úgy is kezeli őket. Igyekszik megtanítani nekik, hogy ha nevetniük kell, akkor együtt nevetnek, ha viszont dolgozni kell, akkor szintén együtt dolgoznak. Önmagát szigorú edzőnek tartja, de szerinte enélkül valaki nem is lehet igazán jó edző. A közte és a csapat közötti funkcionálást az egymáshoz való kötődésben látja.
